Egyperces vizsga – avagy hab az ötösre

 

 

Blog rovatomat anno „Kétpercesek”-nek akartam elnevezni. Nem mertem. Örkény után az „Egypercesek” örökre foglalt, s még ez is plagizálásnak hatna. Ráadásul hosszabbakat írok. De most itt egy egyperces. Kipróbáltam: gyorsan olvasva belefér…

A mesterekkel a „Kommunikáció, vezetői kompetenciák” című tantárgy a kedvencünk. Gyakorlati jegyes, mégis vizsgáznak. Persze nem osztályzatra megy, inkább afféle ráadás, hab a tortán. Csak így emlegetjük: „Egyperces vizsga”. Aki túlvan rajta, tudja, miért. Aki előtte van, az majd megtudja. Naggyon beszédes, annyit mondhatok…

Hallgatóimmal levelezni nemcsak élvezetes, de praktikus is: így szervezzük dolgainkat, például ezt a vizsgát is. Egy hallgató kérdi, miből készüljenek. „Magatokból. Jelige: önreflexió.” Mire ő: „A mi mottónk: Professzor Asszony, azonnal szóljon, ha elértük a kettest! Írom neki: „Majd ha professzor leszek, azonnal szólok. Addig az én hallgatóim csak a jelesre hajthatnak. Ez mindenkinek most megvan, így már csak a tortahabra várunk. Azt együtt fogjuk eszegetni a vizsgán…” Humoros viszontválasz, nyilván érti majd.

Az illető kis késéssel toppan be a vizsgára, s jön a tökéletesnek gondolt alibi (rendőr, hozzá közlekedési!): forgalmilag volt akadályoztatva. Mire én: „Rendben. De kérem a késedelmi díjat!” Ő pedig széles mosollyal, mint aki ugyanarra gondol (amire én egyáltalán nem), kabátzsebéből előkap egy tejszínhabos flakont, s elégedetten átnyújtja: „Itt a hab a jelesre, gondoltam, hozok, nehogy ez hiányozzon hozzá…”

Én egyből értem, a kalákában vizsgázó többiek csak némi magyarázat után röhögnek fel. Hát, így került a tejszínhab az ötösre a mi kedvenc vizsgánkon…