A társadalomtudomány(i tanszék) két évtizede a rendőrtisztképzésben

„A rendészeti vezetőképzés első évtizede” címmel rendezett jubileumi tudományos és szakmai konferenciát 2012. november 15-én a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatósága. A délelőtti plenáris előadások és az ebéd után a munka három szekcióban folytatódott. Magam a III. „K+F+I az oktatásban – Az oktatásban kutatjuk-e, amit oktatunk? Oktatjuk-e, amit kutatunk? Innováció a belügyi oktatási intézményekben”, nem éppen rövid című szekcióban tarthattam előadást. A szekció összeállításában az volt a szempont, hogy a rendészeti vezetőképzésnek afféle háttérintézményeiként szolgáló képzési helyek is bemutatkozhassanak. Ezen sajátos rendezőelv alapján került tehát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara az ORFK Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztálya, az Alkotmányvédelmi Hivatal Tudományos Tanácsa, a Készenléti Rendőrség, a BM Nemzetközi Oktatási Központja és a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola sorába. Főigazgató, elnök, oktatási igazgatóhelyettes, főosztályvezető és két gyakorló pszichológus-tréner között képviselhettem tanárként a rendészeti felsőoktatást.

Mivel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fennállása épp csak az első évfordulójához közeledik, ezért annak a rendészeti vezetőképzésben betöltött szerepéről túl sokat mondani még nem lehetett volna. A szekcióvezetővel történt előzetes egyeztetés után azonban szerencsére lehetőséget kaptam arra, hogy a rendőrtisztek képzését egy olyan volt tanszéket képviselve tekintsem át röviden, amely – ha már úgyis jubileumi a konferencia – éppen húsz éven keresztül működött az oktatás és a tudomány szolgálatában. Mégpedig kifejezetten innovatív módon. Ha az a kérdés, hogy amit oktatunk, azt kutatjuk-e, s amit kutatunk, azt oktatjuk-e, akkor ez rólunk teljes egészében elmondható volt. Ezzel tehát a szekció címének minden kérdését egyszerre tudtam kimeríteni. Nem volt más dolgom, mint csatlakozni a konferencia egész napi eredményorientáltságához (ez volt a könnyebb feladat), s húsz percbe sűríteni mindazt, amivel méltán dicsekedhetett a Rendőrtiszti Főiskola Társadalomtudományi Tanszéke (ez volt a nehezebb kihívás). Ezúton is köszönöm, hogy erre alkalmat kaphattam. De miért ez a sok múlt idő?

1992-ben, amikor a Társadalomtudományi Tanszék megalakult, kezdetét vette egy reményteli korszak, amelyre túlzás nélkül a magyarországi rendszerváltás egyik szimbolikus területeként tekinthetünk. A társadalomtudományi tárgyak önálló intézményi rangra emelésével ugyanis egy komoly fejlődés indult el. Ennek az volt az egyértelmű üzenete, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező rendészeti szakemberek (akikből jó eséllyel lettek s lesznek vezetők) számára fontos azoknak a nagyobb (társadalmi) és kisebb (helyi) közösségeknek a minél mélyebb ismerete, amelyeknek egyfelől ők maguk is részei, másfelől pedig amelyeknek a tagjaival nap mint nap érintkezésbe kerülnek. Tőlük elválaszthatatlanul működnek, tevékenységükkel szüntelenül befolyást gyakorolva e közösségek emberi viszonyaira. Nos, erről a tanszékről 2012. július 1-je óta már csak múlt időben beszélhetünk. Az egyetemi szervezeti átalakulások közepette megszüntették, oktatói egyikét elbocsátották, az oktatott tárgyakat pedig, részben szakmailag átgondolatlanul és indokolatlanul, két tanszékhez utalták. 2013. január 1-jétől nyugdíjazás miatt még egy fővel kevesebben leszünk, így a négy, még meglévő tantárgyat hat fő helyett ennyien oktatjuk. Sokáig azonban ez sem fog nehézséget jelenteni, mert ezeket a tárgyakat is már csak ún. „kifutó” rendszerben azok a hallgatók tanulják, akik még a régi tanterv szerint iratkoztak be. A 2013-as új tanrend legutóbbi tervezetében tárgyaink közül csak az ún. általános politológiát és a rendészeti szociológiát láthatjuk, ezeket is eleddig ismeretlen szakmai tartalommal. A rendészeti kommunikáció és az etika tárgyak pedig talán az egyetemi közös modul részeként egzisztálnak tovább, valószínűleg mindenféle speciális rendészeti vonatkozás nélkül. Ez tehát a prózai jelen s jövendő, amely utóbbiról ebben a pillanatban csak annyi mondható bizonyossággal, hogy – miként egy decemberi reggel a Szabadság-hegyen – ködbe burkolózik…

Előadásom retorikai felépítésében mindezek a történelmi körülmények persze – látszólag – a kezemre játszottak. A sok mennyiségi és minőségi mutató, amely tudományos és oktatói munkánkat jellemezte, ha vázlatosan is, de a maga konkrétságában felsorolható volt, s joggal lehetett velük büszkélkedni, illeszkedve így a konferencia igényeihez. A végkifejlet azonban ott és akkor a közönség soraiban legalábbis érzékelhető meglepődöttséget, a rendőrtisztképzés szempontjából pedig minimum töprengést vált(hat)(ott) ki. A jubileumi ünneplések egyik méltatlanul elfeledett kérdése ugyanis ott feszül: Hogyan tovább? A konferencián elhangzott jókívánság – További hasonlóan sikeres tíz éveket a magyar rendészeti vezetőképzésnek! – vajon hogyan értelmezhető a társadalomtudomány(ok) rendészeti oktatásban és kutatásban való további terjeszkedése-terjesztése szempontjából? Vagy maradjunk annyiban: Élt húsz évet?