Helyi Közösségi Akadémia I.

Őszi turné nyugattól keletig

 

Ígértem pár hete (most látom csak, azóta több mint két hónap telt el), hogy elmondom, mi az apropója annak, hogy ezen az őszön is országjárásra indulok. Elszaladtak a hetek, annyi minden történt, persze nemcsak útközben, hanem az egyáltalán nem szürke hétköznapokban is, hogy nem volt idő megírni az élményeimet. Azóta nem jártam itt, ideje visszakapaszkodnom a világhálóra. A nélkülöző olvasók úgy vigyázzanak, hogy az éppen kitörő téli szünetben igyekszem kárpótolni őket.

De mi ez a Helyi Közösségi Akadémia? Rövidítve HKA, az egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézetének uniós forrásból finanszírozott országos településfejlesztési projektje, amely 2014 nyarán 4 pilot településen kezdődött, s ehhez 2014 őszén 73 további, 5000 fő alatti település csatlakozott, pályázati úton. A pilotok tapasztalatait és a „tananyagot” négy vezető tréner egy háromnapos képzésen osztotta meg a programba bekapcsolódó húsz „trénerrel”. A tananyag azért idézőjeles, mert igazán nem egy elsajátítandó, kész tudásanyagról, sokkal inkább egy jól felépített módszertan alapján zajló folyamatról van szó, amely egy előkészítő találkozásból és három műhelyből áll. A tréner pedig azért kerül idézőjelbe, mert inkább facilitátorként működünk közre: a meghatározott tematika alapján kísérjük végig, irányítjuk és segítjük a műhelysorozatot. A folyamat várható és kézzel fogható eredménye egy nem hivatalos településfejlesztési stratégia kell legyen, amely az adott település közösségének alkotása. Mind a műhelymunkák során átélt élményeket, mind pedig az ott születő eredményeket az utolsó műhelynapon a település nyilvánossága elé kell tárni.

Minden trénernek négy-öt települése van, az enyéim, szigorúan ábécérendben, a következők: Karancsság, Mezőzombor, Rábapatona és Tolcsva. Ha a térképen szétnézünk, akkor látható, hogy valóban nyugattól keletig tartanak az útjaim. Ezúttal azonban nem egyedül utazom: fuvarosom is akad, sőt, egy-egy képzésszervező kolléga is, akik a sok-sok kilométer és az adminisztráció terheinek leküzdésében vannak hathatós segítségemre. Így igazán „csak” a munkára kell koncentrálni. Mondhatom, jó is, hogy így van, mert kell az energia. Elsősorban az alkalmazkodáshoz. Azt hiszem, most aztán megerősíthetem a mondást: ahány ház, annyi szokás. Ez esetben ez azt jelenti: ahány település, annyiféle élethelyzet, illetve annyiféle ember. És ez ennyiféle tréneri erényt is kell hogy jelentsen.

Az egyik legfontosabb tennivaló az volt, hogy a műhelyek résztvevőit – akik az adott település iránt elkötelezett lakók vagy ott dolgozók – teljesen képbe helyezzük. Ugyanis a pályázat beadásakor nem egészen voltak tisztában azzal, mibe is kezdenek. Hogy mit vállaltak, az csak az előkészítő találkozáson kezdett körvonalazódni a számukra, s ahogy haladtak előre a műhelymunkában, egyre világosabbak lettek a keretek. Lassan értették meg, hogy nélkülözhetetlen az ő aktív részvételük, s hogy ez az aktivitás mit is jelent. Olyan módon kezdték el a közös gondolkodást, ötletelést és alkotást, ahogyan valószínűleg korábban sosem.

Hamar kiderült, hogy idehaza a településfejlesztésnek ez a helyi közösségi alkotó technikákon alapuló válfaja még mindig újdonságnak számít. Egy település jövőképének „megálmodása”, illetve a jelenben érvényes kiinduló helyzet elemzése még csak-csak ismerős sokaknak. Ám az már kevéssé vonzó, amikor rájönnek, hogy a kettő közötti – időnként hosszadalmas, kanyargós – út megtétele csak jól megtervezett lépések sorozatával lehetséges. Ezt szokás stratégiai tervezésnek nevezni, amit bizony tanulni kell. S hogy ne csak álmodozzunk, illetve ne csak keseregjünk, panaszkodjunk, a közösség tagjainak egymásra hangolódását, hatékony együttműködését megteremtő, kreativitását felébresztő tréningelemekkel tarkítjuk a folyamatot, amely ezáltal várhatóan nemcsak hatékony és eredményes, hanem élvezetes is lesz. Mindez így együttesen garantálhatná, hogy a településen élők a projekt lezárása után is megőrizhessék mindazt, amit a műhelymunka során megtanultak, s azt a további terveik megvalósításában bármikor ezután felhasználhassák. Ezért volna kívánatos például, ha mindenütt sikerülne a projekt mellé állítani a polgármestereket – ez azonban még várat magára. A legtöbb, amit tapasztaltam, a hallgatólagos beleegyezés. A települések első embere nem akadályozza ugyan, de különösebben nem is támogatja a programot. Meglehetősen csekély a polgármesterek részvétele a műhelyeken. Valahogy mindig akad halaszthatatlan tennivalójuk az egyébként hetekkel előre egyeztetett időpontokban. Azért sajnálom ezt, mert ők maguk veszítenek ezzel a legtöbbet, és még csak nem is sejtik, hogy mennyit és pontosan mit. Láthatnák, hogy a településen élők mennyire érdeklődőek, mennyire jól és viszonylag könnyen motiválhatóak arra, hogy közös dolgaikkal komolyan, együttműködően, konstruktívan foglalkozzanak. Így – méghozzá akár politikamentesen is! – érvényesülhetne az igazán Helyi Közösségi Akarat – ahogy az egyik település lelkes csapata átértelmezte a HKA rövidítést. Az itt tanult módszerekkel hatékonyabban bevonhatóak lennének a partnerek (érintettek elemzése), mélyebben és gyorsabban feltárhatóak lennének a település erőforrásai, gyengeségei, lehetőségei és veszélyei (SWOT-analízis), áttekinthetőek volnának a legégetőbb problémák, azok okai, illetve az ezek feltérképezésén alapuló megoldások (problématérkép). Több ötlet és megoldási javaslat elhangozhatna egy-egy probléma megoldására (World Café, Open Space), az együttműködés kommunikációs technikáinak gyakorlásával (csoportszabályok alkotása, asszertivitás, erőszakmentes kommunikáció) pedig a felek hamarabb jutnának konszenzusra akár a vitás kérdésekben is (NCM szavazás). Olyan nagy szükség volna ezekre a technikákra! S tapasztalatom szerint nemcsak ott, ahol látszólag, vagy legalábbis más településekhez képest alig-alig van probléma. Mert a 77 csatlakozott település sokfélesége abban is megmutatkozik, hogy a már-már élhetetlen, reménytelen mélyszegénységtől és az ezzel szükségszerűen együtt járó depressziótól, reményvesztettségtől kezdve a kifejezetten prosperáló közösségig terjed a skála. Ahol nem ötről a hatra kellene jutni, hanem egyről a kettőre. Sőt, van, ahol szinte a nulláról való elmozdulás a tét.

A turné még javában tart, túlvagyunk az út kétharmadán, januárban zárulnak le a műhelymunkák. Időben talán lezajlott a projekt nagyobbik része, de a munka java még hátravan. A résztvevők eddigi aktivitását jó volna megőrizni, vagy ahol kell, fokozni. A harmadik műhelynap nyitott részén a település nyilvánosságát meg kell győzni, hogy az elvégzett munka nem volt hiábavaló. A helyi önkormányzatok képviselőtestületét megnyerni, hogy ha a projekt eredményeként keletkező településfejlesztési stratégia egyes elemeit arra méltónak tartják, vitassák meg, tegyenek hozzá, s egészében vagy részben esetleg emeljék át a hivatalos települési stratégiájukba, kihasználva a műhelyek során keletkezett ötleteket és tapasztalatokat.

A települések 2015. március 31-ig készítik el saját dokumentációjukat, mi, trénerek pedig január 31-ig számolunk be a végzett munkáról. Ha minden jól megy, a 77 településből iskolapélda lesz: egy összefoglaló kötet megjelentetését tervezi a projektmenedzsment, amelyből a később csatlakozni vágyó HKA-tagok – a jó gyakorlatokból és az esetlegesen felmerülő hibákból, hiányosságokból, nehézségekből egyaránt – tanulhatnak. Én mindenesetre máris sokat tanultam, s mondom: folytatása következik. Akit érdekel, a II. részben január végén elolvashatja itt…