Hollandia – az aktuális kedvenc

 

Úti napló – Warnsveld, 2013. június 17–21.

 

Akárkinek mondtam a barátaim, ismerőseim közül, hogy Hollandiába megyek, felderült az arcuk, s azt mondták: Te ott biztosan jól fogod érezni magad, neked való ország! Sokfelé volt már szerencsém utazni Európában. Jártam már Hollandia mellett, Belgiumban és Németországban, többször is, s a környékbeli kultúrák: Franciaország, Svájc, Dánia is megvannak. Az Európával való ismerkedést tizenkét éves koromban kezdtem, s az öreg hölgynek akárhány arcát láttam eddig, mindegyik tetszett. Délen, északon, keleten és nyugaton – középen is – mindannyiszor találtam valamit, ami különleges, ami számomra emlékezetes, tanulságos. Hanem Hollandia most valamennyi közül kedvenccé lépett elő.

Ha nem szakmai blogot írogatnék, akkor bizony kedvem volna mesélni egyet s mást az általam megjárt országokról, de most szigorúan csak arról szólok, ami ide (is) tartozik: Hollandia sokszínűségéről, toleranciájáról, mégpedig egy egészen sajátos – természetesen szakmai, azaz rendészeti – összefüggésben. Most magam is láthattam, hogy a hollandok nem véletlenül híresek Európa-szerte erről a tulajdonságukról. Van alkalmuk gyakorolni, hiszen a statisztikai felmérések szerint az elmúlt évtizedben a népességen belül jelentősen nőtt a bevándorlók aránya. Mára több mint száz nációt számlálnak országszerte, elsősorban persze a nagyvárosokban. Sejtettem én, de mégis jó volt közvetlenül átélni, miért is mondták nekem, hogy szeretni fogom azt, ami ott van.

A szálak az igencsak megkopott angolnyelv-tudásomra nyúlnak vissza. (Ezt most nem részletezem, talán ez az út meghozza e téren is azt az áttörést, aminek már régen meg kellett volna történnie…) Legyen elég annyi, hogy rám fért egy kis nyelvgyakorlás, s ehhez kínálkozott egy kivételes és kihagyhatatlan ajánlat a kolléganőm részéről, aki elvitt magával egy ötnapos szakmai programra. Az úti cél az Apelndoornban működő Holland Rendőrakadémia által szervezett szeminárium volt, amelyen a rendőrképzést mutatták be összesen tizenhat, szintén a rendőrképzésben dolgozó külföldi kollégának. Nyolc (öt uniós és három nem uniós) országból érkeztünk. Utóbbiak: Grúzia, Norvégia, Törökország. Ebből fakadóan a legkülönfélébb kultúrákat és rendőrképzési metódusokat képviseltük. Ezúttal azonban nem volt cél, hogy saját országunkat bemutassuk, öt napon át csak a holland rendőrképzéssel ismerkedhettünk. Mégpedig nagyon alaposan és élményszerűen.

A címben szereplő Warnsveld városka mellett festői szépségű szálláshelyünk volt. Ez az épület a holland rendőrség vendégháza, a vezetőképzés, illetve a külföldi kurzusok számára fenntartott helyszín. Kertjében helyezték el azt a szökőkutat, amely a szolgálat közben életüket vesztett holland rendőrökre emlékeztet. A programnak mintegy a fele itt, Warnsveldben zajlott, s innen utaztunk erre-arra, amikor a különböző képzési intézményeket látogattuk meg. Mindenhol bemutatták az adott terület specialitásait, ismertették az ott folyó oktatást, és terepszemlét is tartottak nekünk.

Zutphenben található az alapfokú rendőrképzés egyik iskolája, itt néhány gyakorlati foglalkozást is megnézhettünk, illetve volt alkalmunk találkozni az iskola egyik büszkeségével, aki egyszerre két évfolyamot végez. Ossendrechtben a taktikai kiképzés folyik egy hatalmas, e célra kialakított és folyamatos fejlesztés alatt álló bázison. Itt szívhattunk egy kis lőporszagos, pontosabban Molotov-koktélos levegőt – bár már csak a gyakorló akció végét csíptük el. Lelystadban pedig a közlekedési szakemberek tanulnak és gyakorolnak, természetesen a legmodernebb technikai eszközpark segítségével, egy több hektáros tanpályán, ahol néhány kört mi is tehettünk.

De a fő szenzáció mindenképpen az Apeldoornban található rendőrakadémia. Már maga az épület sejteti azt a szellemiséget, amely a falai közt lakik. Egy a katolikus egyház által már nem használt templomot – természetesen az eredeti műemléki jellegét megőrizve – alakítottak át, mégpedig harmonikusan ötvözve a régi építészeti stílust a legmodernebbel. Az esztétikum és a funkcionalitás – szó szerinti – iskolapéldájának lehet tanúja, aki körülnéz ebben a lenyűgöző intézményben. De ez csak a látvány. A lényeg ugyanis az, ami a falakon belül, a különböző közösségi helyiségekben zajlik. A holland rendőrség alapfilozófiája érződik az épület minden egyes szegletében. Tágas, világos, tiszta, tetszés és funkció szerint alakítható terek – a rugalmasság jegyében; mindenütt vidám színek – a sokszínűség szimbólumai; üvegfalú tantermek és egybenyíló, hatalmas tanári irodák – az átláthatóság, a nyitottság, az együttműködés és elfogadás szolgálói. Már itt minden arról szól, ami a képzésben és egyúttal magában a rendőri munkában is a legfontosabb: az emberek felé nyitni, rugalmasnak és sokszínűnek lenni. Aki itt tanul, erre szocializálódik. De ami még ennél is fontosabb: amikor elkezd dolgozni, a szervezeti és foglalkozási kultúra legkülönbözőbb színterein is ez várja majd.

Öt napon át elmerültünk a részletekben, s dúskáltunk abban a világban, amiről mi még sokáig csak álmodozhatunk. Ám még egy ilyen minőségű képzés és szervezeti kultúra mellett is akadnak gondjai a holland rendőrségnek, amelyekről azonban minden egyes fórumon őszintén, nyíltan beszélnek. Előttünk sem titkolták ezeket. Éppen ez év elejétől rendőrségi reform zajlik náluk, amelynek számos eleme még nem „üzembiztos”, s rengeteg a kétség, az ellentmondás. Ezt elemzik, értékelik, adott esetben nyíltan, de mindig konstruktívan kritizálják. E pár nap alatt is számos példát láthattunk erre.

A programok közül a legérdekesebb – sőt, nem túlzás azt mondani, hogy szinte katartikus hatású – egy kétórás prezentáció volt. Pontosabb lenne performance-nak nevezni, ugyanis – a diverzitás jegyében, hiszen erről volt szó – öt különböző színű, származású, identitású holland kolléga mutatkozott be. Mindannyian (összesen tizenhatan vannak) a Rotterdamban 2001 márciusa óta működő ún. „A diverzitás és a multikulturális kompetenciák országos szakértői központjában” dolgoznak (National Expertise Centre on Diversity and multicultural competences). Igen, jól olvassák. Az egyébként is elképesztően nyitott holland rendőrség külön hangsúlyt fektet arra, hogy még tovább érzékenyítse a rendőröket, és ezen keresztül is példát mutasson toleranciából azoknak a civileknek, akik között, akikkel és akikért dolgozik. És komoly összeget is fordít erre, hiszen a központ évi költségvetése 1,7 millió Euró. Igazi közösségi szemlélet ez, valódi problémákra orientált rendőrség! Nem ilyen-olyan értelmezése, „kiadása” ezeknek a modelleknek, hanem a legeredetibb filozófia és annak gyakorlati megvalósítása, folyamatos továbbfejlesztése.

Egy fiatal fekete rendőrtiszt, a részleg vezetője vezette fel a témát, majd vidáman és lazán moderálta az érzékenyítő foglalkozást. A „fellépők” röviden elmesélték, hogyan lettek Hollandiában rendőrök, s mivel foglalkoznak a szakmájukon kívül, illetve civilként milyen kapcsolatban vannak a rendőrséggel. Egyikük például, egy török származású férfi dervistáncot lejtett révülten; másikuk, egy ghánai származású férfi, gyönyörű afrikai népviseletben „szónokolt” az emberek közti egyenlőségről; a harmadik, egy középkorú hölgy, lelkesen beszélt arról, milyen konfliktuskezelési módokra tanítja azt a zsidó közösséget, amelynek maga is tagja, sőt, vezetője.

A nagy meglepetést egy transzvesztita szerezte. Egy hatvanéves, pár éve még férfiként, ma viszont nőként élő rendőrtiszttel készült a mini-interjú. Immár büszkén mesélte életének sajátos fordulatát, amikor is három gyermekét felnevelve, 54 évesen elvált, s túljutva a pokol ilyenkor feltáruló minden bugyrán, átoperáltatva magát, elkezdte új életét. Ám egy pillanatra sem kellett megválnia szakmájától és munkahelyétől… A holland rendőrségnek a mai napig is aktív és megbecsült tagja, sőt, mondhatni, egyik fő szimbóluma a sokszínűség, a másság elfogadásának.

Tátott szájjal, meghatódva hallgattuk-néztük ezt az egészet, még a norvég és dán kollégák is, akiknek pedig szintén nem kell a szomszédba menniük egy kis toleranciáért. Olyan beszélgetéseket indított meg ez a délelőtt a csoportunkon belül, amilyenről egyébként egy szokványos nemzetközi tanulmányúton nem is álmodhatunk. Persze ez a tanulmányút egyáltalán nem volt szokványos. Nem is lehetett az, hiszen Hollandiában történt. 2013-ban…

De ébresztő! Sipirc hazafelé! Az öt nap elszállt. Az 1500 kilométeres autózás felrázott az álomból. Az ábrándok azonban maradtak. Volt mit hazahozni. Van mit mesélnem. Lesz mit tanulnunk…