Jó bornak is kell a cégér!
Nem még a nyelvi lektor(álás)nak…
Újév van (a mai napon így, egybeírva!), s ilyenkor nem ritkák az újévi fogadalmak. (Ha már itt tartunk: a „B. ú. é. k.!-ot így írjuk, a „Boldog új évet kívánok!-ot pedig így!!! És a Boldog karácsonyt!” meg a „Kellemes karácsonyi ünnepeket!” így…) Szokásomtól eltérően ezúttal én is csatlakozom a fogadkozókhoz, mégpedig valami olyasmivel, amiről talán éppen itt, az első 2013-as bejegyzésemben is érdemes beszámolni, ugyanis, legalábbis remélem, közérdekű.
Arról van szó, hogy a honlapom éppen féléves, vagyis igencsak túl van a próbaüzemen – ezt az időt annak is szántam. Azt vettem észre, hogy nézeGETik, olvasGATják, leginkább persze azok a barátok, ismerősök, esetleg tanítványok, akik érdeklődnek irántam, a munkám iránt, úgy általában, de valami mégse az igazi. Pedig én ezt a honlapot elsősorban azért hoztam létre, hogy olyanok érdeklődését is felkeltsem, akik nem ismernek. Hogy megismerjenek, megismerjék a munkámat. Azt a szolgáltatást, hogy gondozom a szövegüket, vagy épp írni, olvasni, beszélni tanítom őket. Igen, még akkor is, ha én is folyamatosan tanulom és gyakorlom ezeket (lásd a két legutóbbi bejegyzésemet). Vagyis szeretném, ha nagyobb lenne az érdeklődés ez iránt az oldal iránt. Ezért szántam el magam, s fogadtam meg, hogy az évet azzal kezdem, hogy alaposabban is foglalkozni fogok a weblapom népszerűsítésével.
Molnár Katalin és az önmenedzselés… Na hiszen, ehhez aztán nemcsak új év, de új név is kellene, gondolják bizonyára sokan. És valahol igazuk van. Őszintén szólva egyáltalán nincs ínyemre a dolog. Ha azonban abból indulok ki, hogy a blogírás ötlete sem tetszett elsőre, aztán mégis rákaptam az ízére, akkor talán mégis van remény. Nem beszélve arról, hogy a honlappal a facebookon is megjelenjek. Erre is rábeszéltek, én meg hagytam magam, bár sok reményt nem fűztem hozzá. És, sajnos azt kell mondanom, igazam lett. Külön (könyv)téma lehetne a virtuális világnak ez a szeglete, ezért ebbe most nem mélyedek bele. Legyen elég annyi, hogy eluntam, hogy a cicák-kutyusok-sütik-viccek lájkolása közepette alig-alig akad olyan, aki komolyabb témákat is hajlandó kommentelni, megosztani, ajánlani. Mivel ebben a facebook-világban más módon nem lehet megtudni, hogy (el)olvasnak-e mélyebb tartalmú szövegeket is, azt kell gondoljam, hogy nem. S ez – ha levonom a hiúságomat, aminek nyilván jólesne az effajta legyezgetés is –, minimum elgondolkodtató. Pedig az „egyperces” bejegyzéseim még a kifejezetten könnyed műfajba tartoznak! Úgy döntöttem tehát, hogy miközben a közösségi oldalon továbbra is hírt adok a tanári műhelytitkok egy-egy újabb fejezetének megjelenéséről, másként is „reklámozom magam”. Részleteket természetesen itt és most nem árulok el, hadd dolgozzon a kíváncsiság is. Már ha egyáltalán. Megfogadom a baráti tanácsokat, kipróbálok néhány ötletet, aztán majd látom, mire megyek azokkal. Akár lesz érdemi változás, akár nem, beszámolok róla… Addig is: Boldog új évet kívánok minden volt, maradt és leendő lelkes olvasómnak!
1 hozzászólás
Hidvégi Mihály
jan 5, 2013
B. ú. é. k.!
Érdemes volt idejönnöm, már az elején felfelé görbült a szám, hiszen tanár néni
olyan aranyosan ismétli fel a köszöntési szokások helyesírását, s bizony erre is szüksége van annak, ki úgy felejt, mint én, s annak, aki legalábbis fontosnak tartja az édest, a nyelvünket.
S én is elgondolkodtam már akkor, mikor először idenéztem, hogy lehetne nagyobb látogatottsága is a blognak. Hiszen hogy is gondoltam ki valamikor? Forradalom kéne, a jó és békés emberek forradalma, mit ne mondjak, hatalomátvétele, az ő népszerűségük növelése.
Hogyan lehetne forgalmat növelni itt? Ugye guba gubához, suba subához… tehát adott a feltételezés, eljuttatni a blogcímet az összes egyetemi, főiskolai tanárhoz, művészekhez, újságírókhoz stb., az elithez, magyarul.
Állj csak meg, ember! Mit beszélsz! Hiszen akkor biztos lesz itt valami? Hiszen az elit nem úgy teljesít az utóbbi időben itt e kis hazában, ahogyan kéne. Hiszen kinek lenne nagyobb vétke abban, hogy minden tekintetben zuhanórepülésben tartunk lefelé már oly régóta? Van a tanulatlan munkanélkülinek is biztosan valamennyi, de tanulásának arányában annál inkább a felsőfokot végzett embereknek. Tehát őket bevonzani? Kell, de azért nem túlzottan. Az egyszokású ország szegényes marad, az egyszokású blog is, mondaná valahogy így Szent István, ha most élne, gyerünk hát színesíteni.
S miről is akarunk beszélni? Már nem emlékszem, a beköszöntőben annak idején mi is jelent meg, de ez az én memóriám baja, meg persze az enyém is, meg a fejemé, mit is kezdtem az elején? Ja, a téma! Ugye, ezt a bloggazdának kell kijelölnie, de tudni kell, hogy vannak érdekes dolgok a nagyközönség számára, s vannak más érdekességek, amelyek csak kis közönséget mozgatnak meg.
Aztán az is biztos, hogy érdemes kis ablakokat nyitva hagyni egy-egy bejegyzésben. Ne legyen túl kerek, lehessen bele kötni. Mondom: belekötni! Vagy nyelvtanba, vagy mondanivalóba. Belekötni például abba, hogy ne okoskodj már itt kora reggel, kedves kommentelő, menj inkább dolgodra, még egyszer B. ú. é. k.!-et kívánva!