Kerek születésnapi mese

Kerek születésnapi mese

Ötven,
jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam s mindezt megköszöntem.

(Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség)

***

Ha az ember egyszer csak arra ébred, hogy betölti az ötvenet, az különös érzés. Joggal mondhatja, mert épp túlvan rajta. Ma reggel határozottan és kétséget kizáróan ez volt a helyzet. Az első kedves hang, aki a telefonban köszöntötte, kérdezte, mást lát-e a tükörben, mint tegnap. De hiába fürkészte, ugyanaz az arc nézett vissza rá, nem lett rajta több ránc, sőt, a szokásosnál kissé kipihentebbnek érzékelte, ami azért lehetett, mert második éjszaka engedélyezhetett magának két órával több alvást. Ez rá fért, s jót is tett.

Születésnapját idén is munkával töltötte, bár papíron szabadságon volt, vidéken dolgozott három napot. De nem panaszkodhatott. Általában se kenyere, de most különösen nem volt rá oka. Sőt. Kifejezetten boldog volt. A napokban ugyanis olyasmit kapott a barátaitól, amit leírni sem lehet. Vagy mégis.

Igaz ugyan, hogy három nappal kénytelenek voltak előre hozni az ünneplést, mert úgy gondolták, nem árt, ha az ünnepelt is jelen van a köszöntésen, de ez legfeljebb a babonásokat zavarta, akik szerint nem szabad előre köszönteni születésnapot. Szerencsére megérte a napját is, de ő tudta, miért nem kell aggódnia. Tíz rendőr körében töltötte a következő napokat. Ennél nagyobb biztonságban ki lehet?

Persze jó előre kipuhatolták, mikor ér rá. Végül április 14-én este hat órában maradtak, s egyikük, a főkolompos-főszervező egy héttel az esemény előtt el is árulta a leendő helyszínt. Nem volt oka kételkedni benne, bár talán titkon másra vágyott, mint egy ismert önkiszolgáló étterem szeglete, ahová a meghívás szólt.

Úgy három nappal a várva várt időpont előtt aztán felhívta kedves zuglói rendőre, hogy a nemrégiben rendezett Roma–Police Caféjukkal kapcsolatban szüksége volna egy szakmai tanácsra, nem érne-e rá a közeli napokban. De nem gond-e, ha neki sajnos csak a hétvége lenne jó, leginkább a vasárnap, mert akkor szolgálatban lesz. Ott találkozhatnak is, hisz új irodát kapott. Hősünknek megfelelt, hiszen szereti jól megtervezni a programjait. Vasárnap úgyis megy a közelbe egy rendezvényre este hatra, majd előtte beugrik. És megbeszélték a vasárnap öt órát.

Fél öt körül elnézést kérő telefon: rendőrünk egy intézkedésben van éppen, ezért késni fog, de arra kéri a tanárnőt, várja meg az utcán, mert az objektumban felújítás van, és a portások nem szeretik, ha idegenek bejárkálnak kísérő nélkül. Ezt kissé furcsállta ugyan, mert ő ott nem számít idegennek, de persze, a kérésnek eleget téve megvárta a bejárat előtt. Az ember mégse ellenkezzen egy rendőrrel, ha mégoly kedves is neki.

Hanem amikor a kocsiból kiszállván egy másik kedves ismerős termett előtte, már kezdett gyanakodni. A szintén meglepett barát a zavart mosolyát, mint akit rajtakaptak valami turpisságon, nem tudta leplezni. Hirtelen nem jutván jobb az eszébe, azt állította, ő is a konzultációra jött. Milyen érdekes véletlenek – de közben már határozottan lépdeltek a bejárat felé.

A rendőr mestersége okán persze érezte a gyanút, s rátett egy lapáttal: megmutatta új irodáját. De nem ültek le ott, hanem a vendéget tovább tessékelte hátra az udvarba. Ekkor már egészen komolyan érezhető volt, hogy itt valami készül. És pontban ötkor, milyen véletlen, benyitottak a kisterembe, ahol…

…ott állnak huszonöten, s elkezdik énekelni a boldog szülinaposnak járó dalt. Várakozó és meghatódott arcok-szemek, virágot tartó kezek, kávéházszerűen berendezett asztalokon szendvicsek, s a legkisebb meglepetés: jobbján a majd’ kétéves Patrik gyerek. Az ünnepelt meghatottan néz körbe, míg a díszes kompánia énekel, s meglepetésből meglepetésbe esik, hogy ki mindenkit beszerveztek. Egymásra rímelnek a nevek: Marcsi, Gyuri, Dorka, Tünci, András, Zsuzsi, Kata, Lili, Gábor, Feri, Erna, Erzsi, Vera, Iván, Pósch úr, Andi, Szabka, Kata, Laza, Karcsi, Ilona, Imre, Medve, Árpi. Sorban ránevetnek a szemek, ő meg persze könnyekig hatódva áll és nem győz csodálkozni. Aztán jön a koccintás és a torta. Mit torta, tortaköltemény: Police Café felirattal és logóval – stílszerűen kávé ízesítésű Tiramisu –, egyenesen a Csibe cukrászdából Pásztóról. Alighanem egy Medve mancsa van ebben.

Aztán reppen az idő, az ünnepelt ideül, odaül, a vendégekkel cseveg.

Így jár, akinek ennyi barátja van. S még több is, akik persze értelemszerűen nem lehettek ott mind, de most megtudhatják, miről maradtak le. Kárpótlásul itt van néhány fénykép, ha esetleg nem hinnének a mesének, higgyenek a szemüknek.

A kedves ajándékok között van személyes útirajz és filozófia, bor és virág és a jelen lévők aláírásával ellátott képeslap, faragott vers,

egy vágyott új otthon ajtajára virágkoszorú, kertészeti és metszési kézikönyv. De a dobogó legfölső fokán a száz példányban kiadatott Police Café blogkönyv állt, természetesen.

A szerző egy hónapja készült el vele, s mielőtt kiadta kezéből, szokásosan megmutatta két olyan barátjának, akikkel kölcsönösen elsőként szokták olvasni egymás frissen született szövegeit. Tetszett nekik. Aztán pár nap múlva az egyikükkel folytatott telefonbeszélgetésben elhangzott, hogy ahová szánta a szöveget, ott nem kellett… innen már kitalálható a folytatás. Hogy hogyan nyerték meg az ügynek a Rejtjel Kiadót, az nyilván rejtély marad, de hogy a szerző örömét nem rejthette el, amikor leleplezte az asztalon terítővel letakart könyvkupacot, az bizonyos.

Az 50. tehát így sikeredett. A lelke mélyén persze vágyott valami meglepetésre, de ilyenre azért álmában se mert gondolni. Egy dolga maradt: boldogan földig hajolni, s mindezt megköszönni…