Mit hozott a Mikulás?
Meglepetés ajándék – saját kezűleg
Ajándékot kapni mindig jó, ám adni még jobb. Különösen olyat, amit az ember maga készít. Mindvégig ott feszíti az a jóleső izgalom, hogy vajon tetszeni fog-e a nagy gonddal kitalált meglepetés annak, aki kapja.
Az idén éppen december 6-ára esett egy ilyen, igencsak nagy meglepetést okozó ajándék elkészülte és átadása. Az ünnepelt egy nagyon kedves barát és kolléga, Kozáry Andrea. Az ajándék pedig egy születésnapi tanulmánykötet, amely nem kis büszkeségünkre a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg. Magam szerkesztőként, tehát nem titkolt elfogultsággal avatom be az olvasókat abba, mi is ez az egész. A kötet fülszövegét idézem, ami mindent elárul: hogy ki az ünnepelt, hogy kik és milyen tartalommal írtak a kötetbe, s hogy a köszöntésen túl milyen cél hozta létre ezt a különleges összeállítást:
„Kozáry Andrea – történész, politológus, 21 éve a hazai rendőrtisztképzésben társadalomtudományi tárgyakat oktató tanárnő – 2013. november 7-én kerek évfordulóhoz érkezett.
A rendszerváltás előtt ez a nap az egész országban piros betűs ünnep volt. Mára csak az ünnepeltnek és nekünk, a születésnapot köszöntőknek az, most mégis szeretnénk sokak számára emlékezetessé tenni ezzel a meglepetéssel.
A család, a barátok, pályatársak és tanítványok vannak jelen e sokféleségében különleges, ám mégis egyetlen közös érték mentén szerveződő kötetben. Aki összeköt minket, az az ünnepelt. Az iránta érzett tisztelet és szeretet hívta egybe az alkalmi társaságot. Ám személyén keresztül hamar és magától értetődően fogalmazódott meg a cím is: Társadalom – demokrácia – szolidaritás, amelyhez lazábban vagy szorosabban, de valamennyi szöveg kapcsolódik. Így volt lehetséges, hogy a szokásos születésnapi tanulmánykötetektől eltérően itt a szövegek nem csupán a szerzőik nevét ábécérendbe sorolva jelennek meg, hanem egy különleges – mert az ünnepelt sokoldalúságát szimbolizáló – gondolati ívre sikerült őket felfűzni.
A kötet három részre tagolódik. Az első fejezet szerzői – múlt, jelen s jövendő metszetében – történelemről, tudományról, emlékezésről elmélkednek. Visszarévedhetünk egészen a kora középkor királyi udvaraiba, hogy aztán a mai demokráciákig, sőt, tovább, a jövő generációjának tőlünk kapott örökségéig jussunk.
A XX. század zivataros történelméből címet viselő második fejezet gyors tér- és időutazás: Magyarországról Vietnamon és Algérián át újra Európába röpíti az olvasót. Eközben sajátosan keserű adalékokkal szolgál politikáról és politikusokról, pártállamról és egyházról, köztársaságról és diktatúrákról, feministákról, áldozatokról és bűnösökről, bűnökről és humánumról, kisebbségekről és önrendelkezésről.
S végül a harmadik fejezet – Rendnek kell lenni? – talán a legaktuálisabb, hiszen az ünnepelt jelenlegi fő érdeklődési területeit járja körül. A rendészet társadalmi szerepét, elodázhatatlan reformját, a tisztképzés problémáit és kihívásait, a rendészeti munka erkölcsi vonatkozásait és az igazságszolgáltatás egykori és jövőbeni útjait latolgatják a szerzők.
A kötet fejezetei hasznos betekintést nyújthatnak a történelem-, társadalom- és rendészettudományok iránt érdeklődő laikus olvasóknak, egyetemistáknak és a téma szakértőinek egyaránt. Ezzel a gondolatgyűjteménnyel a demokratizálódásnak ezen az égtájon valamiért különösen nehéz leckéjéhez is szeretnénk eligazodási pontokat kínálni.”
Ha azt mondom, az ünnepelt meghatódott, az enyhe kifejezés. Természetesen mérhetetlenül jó érzés volt mindannyiunknak, akik ezzel a kötettel hónapok óta foglalatoskodtunk, látni a meglepetéssel vegyes boldogságot. Néhányan a résztvevők közül már aznap este kifejezték örömüket, és így írtak az ünnepeltnek:
***
„Andrea kedves, boldoggá tett, hogy ilyen állapotodban láttalak. Olyan kevés alkalommal vagy felszabadult. Én tartozom köszönettel, hogy ott lehettem. Sírni pedig néha jó! Ez is ilyen helyzet volt.”
***
„Kedves Andrea, nagyon örülök, hogy legalább rövid ideig részese lehettem a köszöntésednek, és ismét elnézést kérek, hogy el kellett mennem. Tudod, nagyon jó volt látni és hallani, hogy van a szakmának olyan része, ahol ilyen kapcsolatok működnek, és nagyon jó volt hallani a meleg elismerő szavakat, amelyeket kaptál. Szinte irigy voltam. Katának mondtam, hogy sajnos hamar el kell mennem, és – hihetetlen, hogy mi mindenre tud figyelni –, odacsúsztatott nekem egy kötetet, amit nagy örömmel vettem. Még csak a tartalomjegyzék átfutására volt időm, de láthatóan a kötet valóban gazdag, nem csak érzelmekben, de tudományban is. Én különösen a harmadik fejezetét fogom érdeklődéssel forgatni. Andreám, kívánom, hogy minden kerek és nem kerek évfordulón ilyen örömök érjenek, és kívánom, hogy mindig ilyen emberek legyenek melletted. Ha az embert ilyen barátok és kollégák veszik körül, mi baj lehet a világon? Ugye?”
***
Kedves Tanárnő! Legyen úgy: sok ehhez hasonlóan szép ünnepi alkalmat kívánunk Önnek a szerettei körében!
