NAV-osított Kávéház
NAV-osított Kávéházban a finom kávé mellé kezdeményezőkészséget is szervíroztak derék pénzügyőrök. Nem (adó)csalás, nem ámítás, folyt a szó, hat asztalnál pörögtek a témák. Kis izgalom, nagy várakozás, sikerre ítélt módszertani bátorság – ez a mérlege a 2019. június 3-án rendezett első NAV Cafénak. Az asztalgazdává szelídült moderátor is átadta a stafétát, s örömmel csak ennyit mond a szervezőknek: Így tovább!
***
Furcsa cím, megint. De mit tegyek, ha inspirálóbbnál inspirálóbb kávéházakba vet szerencsés sorsom. Tegnap, 2019. június 3-án, öt évvel és egy nappal az első magyarországi Police Café után megint egy kisebb határátlépés történt. Mindjárt két terepen hódított a módszer: az egyetemi tudományos közéletben és a NAV-nál.
Örömmel tudatom, hogy a kar legbátrabb tanszéke címet a Vám- és Pénzügyőri Tanszéknek ezúttal, mint Café Kata, kiutalom. Az ok egyszerű: ők voltak az elsők, akik a tanszékük által rendszeresen tartott szakmai tanácskozást módszertanilag megújulva, Café formájában rendezték.
Volt nagy sürgés-forgás, alapos és átgondolt előkészítés, egy kis egészséges izgalom, hogy s mint lesz, a meghívottak vajon eljönnek-e, ott maradnak-e, működik-e a körkörös párbeszéd, bírjuk-e szusszal, milyen szájíz marad a NAV Caféban elfogyasztott – egyébként finom – pogácsa és kávé után. Ők is, mint oly sokan, hitték is, nem is, hogy ez a kávézás a résztvevők elsöprő többségének bejön, a párbeszédbe forgatásnak ezzel a módjával egyszerűen nem lehet felsülni. Pláne ha ilyen jó szándékkal, odaadással, szakmailag felkészülten csinálják, mint ők. A maroknyi csapat igazán irigylésre méltóan lelkes, egymást tisztelő, támogató, sőt, talán mondhatom, szerető emberekből áll, akiket elég jó irányba vezetget-irányítgat Szabó Andrea. Meg is kapta érte méltó köszöntőjét saját kollégáitól a minap a Magyar Rendészettudományi Társaság ünnepi ülésén, ahol átvehette a Szent György Plakettet. Ezúton is gratulálok hozzá!
A nap két gondolatébresztő előadással kezdődött. Egy kis kitekintéssel az adó- és vámügyi kompetenciák európai dimenzióira, és betekintéssel a nappali tagozatos hallgatóinkat vizsgáló kompetenciamérés – enyhén szólva is – elgondolkodtató eredményeibe. Utóbbi meg is adta a kellő inputokat ahhoz a témához, ami aztán hat részre osztva hat asztalnál a Caféban terítékre került. A NAV személyi állományának utánpótlása, felkészítésük gyakorlati kérdései – ez volt a szakmai nap címe – nem véletlenül izgatja ennek a szervezetnek a vezetőit és a pályára orientálásért, az alap- és felsőfokú képzéséért, továbbképzéséért, a pályára való szocializációjáért és a szervezetben való megtartásáért felelős szakembereket. A tanszék elkötelezett kollégái emiatt hívták össze azt a mintegy ötven szakembert, akik – becsületükre legyen mondva – bele is tettek apait-anyait, hogy őszintén átbeszéljék a szervezet előtt e téren álló kihívásokat.
Különös felhangot adott mindennek, hogy friss munkaerőként – kiváltképpen a nappali tagozatos tisztképzésből kibocsájtott hallgatók személyében – olyan generációkkal kell szinte napokon belül dolgozniuk, akikkel kapcsolatban bizony akadnak kihívások. Hogy mennyire mások, mint az őket mint pályakezdőket a munkaerőpiacon váró tapasztalt kollégák, az nyilvánvaló. Hogy mindez probléma vagy sem, s ha az, valóságos vagy csak túldimenzionáljuk, az is a beszélgetések tárgyát képezte. Egyelőre az erről szóló viták eldöntetlenek. Egy biztos: kellene mindenekelőtt szándék, s hozzá sok jó ötlet, tanács, módszer és eszköz, amivel a generációk között kétségtelenül meglévő távolságokat áthidalhatjuk. Ennek elemeit igyekeztünk összegyűjteni valamennyien, jelen lévők, részt kérve az izgalmas kirakójátékból. A puzzle darabok és rakosgatóik a következők voltak:
- téma: Az új generáció megjelenése a rendészeti felsőoktatásban (Erdős Ákos tanársegéd, NKE)
- téma: Az új generációval való kommunikáció kihívásai (dr. Molnár Katalin PhD egyetemi docens, NKE)
- téma: A tisztjelöltek gyakorlati felkészítésének kérdései (dr. Szabó Andrea PhD tanszékvezető egyetemi docens, NKE)
- téma: Az új generáció munkahellyel kapcsolatos elvárásai, beválásuk, megtartásuk (Magasvári Adrienn tanársegéd, NKE)
- téma: A NAV utánpótlásának biztosítása a jövő kompetenciaelvárásai tükrében (dr. Vas Adrienn igazgató-helyettes, KEKI)
- téma: Új generáció fogadására alkalmas szervezeti kultúra (Pócsi Anikó főosztályvezető, KEKI)
A témákkal a témagazdák asztalról asztalra körbe-körbe jártak, így minden résztvevő minden témát alaposan körbejárhatott. Ennyivel több ez, mint a hagyományos szekciózás. És persze azzal, hogy mindez egy izgalmasan zsibongó nagy térben zajlik, ahol a kommunikáció természetes zaja senkit nem zavar. Sőt, kifejezetten jó látni-hallani, hogy a szomszéd asztalnál is dolgoznak, nevetnek, vitatkoznak, időnként felállnak, isznak, kiszaladnak, de hamar vissza is térnek. Mert a hat fordulót bizony hivatalos szünet nélkül csináltuk végig. Mit mondjak, igen fárasztó üzemmód.
Persze más minőségemben voltam jelen, mint szoktam, mivel a fő ceremóniamester ezúttal egy kedves kollégám, egyben tanítványom, immár teljes jogú moderátor-utódom, dr. Suba László volt. Érdekes helyzet ez, de nagyon is kellemes. Így még nem ültem Caféban. Olyan már előfordult néhányszor, hogy mások moderáltak, de nem voltam jelen. Ilyesmikről tudósítanak engem kedves munkatársaim a Police Café képeslapokon. De hogy más valaki irányítása mellett a játékmesterek, azaz a témagazdák egyikeként magam is végigbeszélgessem az asztaltársaságokat, az bizony új élménnyel gazdagított. Ezután még nagyobb empátiával és tisztelettel fogok asszisztálni témagazdáim munkájához.
Jó volt ebben a szerepben is hozzátenni néhány mozaikot az összképhez. Szó szerint is: jöttem a szokásos vizuális mániámmal, és az első asztaltársaság kártyákon keresztüli laza bemutatkozásából szép szimbólumok kerültek a flipchartra. Tanárnősen, látszólag kissé csapongva referáltam a hallottakról, persze megtoldva a téma kapcsán meglévő saját meggyőződéseimmel, de mint Hamlet őrült beszédében, talán volt benne rendszer. Ismét szép volt látni, ahogy a hat témagazda hatféleképpen oldotta meg a feladatot, és egyik összefoglalója jobb volt, mint a másiké. Semmiképpen nem az elhangzás sorrendjében mondom, hanem ahogyan bennem lecsapódott: az egyik letisztultabb, strukturáltabb, a másik elvontabb, álmodóbb, a harmadik alaposabb, részletesebb, a negyedik visszafogottabb, diszkrétebb, az ötödik bátrabb, realistább volt. És ez így kerek. A felépítmény megszületett, olyannyira, hogy a tudományos igénnyel is megáldott tanszékvezető már ki is adta a következő házi feladatot: várja minden témagazda kissé kifejtettebb szöveges összefoglalóját, hogy aztán ezt így együtt egy szálra fölfűzve publikáljuk is. Talán nem titkoltan azzal a céllal is, hogy egy ilyen komoly létszámú szellemi műhelyben születő gondolatok, meglátások és ötletek ne szálljanak el a levegőbe, és ne is csak a falra festett vágy- és jövőképek maradjanak, hanem komolyabb formában akár döntéshozói asztalokra is kerülhessenek. Szép és nemes szándék, csak támogatni tudom: itt és most egy kis népszerűsítéssel is szíves-örömest hozzájárulok a folytatáshoz.
A témagazdák nemcsak hogy ügyesek voltak, de egyenesen profik. Pont annyira és úgy terelgették a beszélgetéseket, amennyire és ahogy kellett. Kiválóan foglalták össze az elhangzottakat. Vezetők és tanárok lévén, ez persze nem meglepő. Ketten közülük doktori kutatási témájukhoz is kaptak jó kis muníciót.
Az egyik témagazda az összefoglaló prezentációjában azt találta mondani, hogy ő már úgy szeretné, ha a NAV egy kicsit lenyugodna, mert akkor talán jutna idő közös dolgaik alaposabb átbeszélésére. Nekem meg, amilyen asszociatív agyam van, a szavait kifordítva egyből az jutott eszembe, hogy a lenyugvó NAV-nak is volna ereje. Már ha ez a „lenyugvás” egy fajta szervezeti konszolidációt, megállapodást jelentene. Mert igen, az valóban jó lenne – és ez nemcsak a NAV-ra érvényes jámbor óhaj. 2011 óta, amikor az egykori Adó- és Pénzügyi Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven egy szervezetté vált, még mindig nem feltétlenül kiegyensúlyozott a különös „házasságuk”. Ám még jobb lenne, ha a NAV Café kicsit felpörgetné a szakembereket. Kívánnám, hogy a hatékonyabb képzés iránti vágyak, szándékok egyre erőteljesebben artikulálódjanak, vagyis a mostanihoz hasonló hangulatú és nyíltságú, szélesebb körű, szakmán belüli, valamint a szakma és a képző intézmények közötti párbeszédek szaporodnának. Talán a Café éppen megfelelő módszer ehhez. És ezt immár nemcsak én állítom. És nem is csak Juanita Brown, aki 22 évvel ezelőtt végtére is éppen szervezetfejlesztésre találta ki a World Cafét. A legkomplexebb – a szervezeti kultúraváltás igényét firtató – téma gazdája is erre jutott. S a vendégek távozás közben adott biztató és bizakodó visszajelzései is hasonló vágyat sejttettek.
Az egyik apró, de fontos első jele a szándéknak az lehetne, ha meghallgatjuk és bevonjuk a párbeszédbe a mostani alkalommal végre jelen lévő legfőbb érintetteket: a Z generációs hallgatókat is. Jelenlétük, fiatalságuk, nyitottságuk, első kézből származó élményeiken alapuló véleményük, kérdéseik, aggodalmaik nagyon hitelesen és egyben üdítően hatottak a társaságra. Hogy ne csak néhány képviselőjük mondhassa el, hogyan látják ugyanezeket a kérdéseket az ő szemszögükből, felmerült egy NAV Diák Café gondolata. Talán a nyár kiérleli az ötletet, és ősszel találkozhatunk velük is hasonló kávéházi körülmények között. Már a konkrét téma is megvan, de azt persze még nem árulom el…
