2017. december 8-án délelőtt – igaz, elektronikus, de mégiscsak – képeslapot kaptam. Az első üdvözletet egy éppen nyitva tartó Police Caféból, melyben ez a szöveg volt olvasható: „Jó reggelt, Kedves Café Kata! Gondoltuk, kávézunk egyet!! Ééés… működik! Megint!!” Mellékelve négy fénykép a beszélgető asztaltársaságokról. A feladója kedvenc kapitányaim egyike, Vaslóczki Ferenc.

Hűséges olvasóim jól tudhatják, hogy ő nem más, mint annak a Kiskunhalasnak a rendőrkapitánya, amelyik idén novemberben már harmadszor rendezett rendőrkávéházat, mert a közösség, amelyet még 2016-ban megkínáltunk vele, kétszer is visszatapsolta.

Szerencsésen hamar bekövetkezett, amit eddig csak óhajtottunk: hogy ne csak Kiskunhalas, de más környékbeli városok is a folytatáson gondolkodjanak. Kiskunmajsa őrsparancsnoka, Gama-Kovács Gábor ugyanis úgy érezte, megint volna olyan téma, amiről érdemes beszélgetni a településen élő, dolgozó civilekkel, s meghívta őket egy közös kávézásra. A kábítószerhelyzet feltárása, a fogyasztáscsökkentés lehetséges útjai, az on-line tér veszélyei és a lakásbetörések megelőzése foglalkoztatja mostanság a környékbelieket, s ehhez ajánlották speciális szakértelmüket a rendőrök. Az őrparancsnok gondolt egy merészet, s kiképzett asztalgazda lévén, magára vállalta a rendezvény moderálását. Minden bizonnyal kiválóan eleget tett a kihívásnak, ha főnöke, a halasi kapitány ilyen üdvözlőlapot írt a rendezvény közben Café Katának, aki eddig, mint állandó moderátor, minden alkalommal jelen volt a Bács megyei rendőrkávéházakban.

Mindig is szerettem képeslapot kapni, de ezúttal különösen jó érzés volt, hogy távollétemben is gondoltak rám. Mihelyt értesültem az eseményről, tudtam, ezt is meg fogom írni itt, hiszen ez iskolapéldája az „önkiszolgáló Police Café” műfajának. Vagyis amikor a rendőrök megtanulják, megszeretik, jól begyakorolják a módszert, s megérzik, hogy elérkezett a pillanat, amikor önállóan, külső moderátori segítség nélkül is sikerre vihetik. Nagyon nagy öröm és büszkeség ez nekem!

Gratulálok tehát Kiskunmajsának, Kiskunhalasnak és persze Bács megyének, hogy ebben is ilyen kezdeményezőek, példamutatóak!