Police Café Extra 14.

Kétnyelvű párbeszéd a (még) biztonságosabb Zuglóért

Pár órára megnyitott az első budapesti Roma–Police Café. Zugló megint előrukkolt valami finomsággal. Tomis Károly moderátorként is debütált. Ej, de megnéztem volna legalább a kulcslyukon keresztül!

***

Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata és a Zuglói Közbiztonságért non-profit Kft. honlapján is beszámolnak arról az eseményről, amely a Police Cafék történetében ismét igencsak korszakos jelentőségű.

Az első magyarországi Roma–Police Cafét 2018. december 6-án rendeztük Kiskunhalason, ahol moderátor voltam. Akkor a közös biztonságról szóló beszélgetés előtt és után egy kis tánc és énekszó segített a többségi és kisebbségi kultúra között még járhatóbb hidat építeni.

Az első budapesti Roma Police Caféban pedig lovári nyelven is köszöntötte az egybegyűlteket az alpolgármester.

Alig fél év alatt odáig jutottunk, hogy az interneten – hol máshol, elsőként Tomis Karcsi barátom Facebook oldalán – olvashatom a zuglóiak önállóságának örömhírét. Ilyen az, amikor egy önkormányzat és a helyi rendőrkapitányság, valamint az őket évek óta egymáshoz kapcsoló ZKNP összefog. A három asztalgazda egyike rendőr, a másik alpolgármester, a harmadik pedig egy gyermekjóléti szakember volt. Sokszínűség a javából – nyelvi és szakmai téren egyaránt. Adler Café Kata mellett Tomis Károly moderátorként most debütált. Kétségem sincs afelől, hogy ez a szerep is remekül állt neki.

Gratulálok, kedves zuglóiak, nagyon büszke vagyok rátok!