Police Café Extra 16.
Pecha kucha. Safecity 2.0 – Biztonság. Város. Közösség.
Egy kis locsi-fecsi sose rossz. Kávéházhoz is illő műfaj. De vajon hogyan hat egy komoly építészeti bűnmegelőzési konferencián? Szerintem jól, bár amikor először meghallottam, nem feltétlenül ezt gondoltam.
***
Vagy másfél hónapja megtisztelő meghívást kaptam a címben szereplő konferenciára. Csak találgatni tudok, hogy kerültem az igen rangos előadók sorába. 2019. február 20-án a Kortárs Építészeti Központ fiatal és lelkes csapata körében az ún. Bartók Béla Boulvard projekt kapcsán moderáltam egy beszélgetést. Emlékszem, ott ült a Lechner Tudásközpont vezetője is, és alighanem emlékezetes maradhatott neki a Café módszer, amelynek segítségével egy négyórás kellemes eszmecsere zajlott a környékbeli befektetők és kulturális intézmények vezetői között. Azért is gondolom, hogy ez lehetett a kiváltó ok, mert a mostani konferencia egyik szervezője a Lechner Tudásközpont volt, és a felkérés kifejezetten úgy szólt, hogy a Police Caféról beszéljek.
2019. május 9-én egész nap folyt a tanácskozás az építészeti bűnmegelőzés szerepéről a településfejlesztésben. Nem először: tulajdonképpen ez egy sorozat,
amely a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a kultúrAktív Egyesület szervezésében, a Lechner Tudásközpont szakmai támogatásával valósul meg. A nyitókonferencia 2018. június 7-én, majd az 1.0 elnevezésű első epizód 2019. március 7–8-án volt. A mostani a a 2.0 nevet viselte, és Törökbálinton a Művelődési Házban rendezték. A 3.0 pedig 2019. június 6-án a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karán lesz.
A délutáni szekció témáit egy számomra új műfajban, az ún. pecha kucha[1] formájában kellett tálalniuk a meghívott előadóknak. Összesen nyolc, a biztonságos városért szervezett civil kezdeményezésről hallhattunk nagyon rövid figyelemfelkeltő prezentációkat. Amikor meghallottam, hogy ezek sorában, ráadásul utolsóként, mindössze öt percem van beszélni a Police Caféról, elhatároztam, hogy végre kiélem azt az énemet, amelyik valahol mélyen mindig is bennem lakozik, de a sokszor igen hivatalos-formális közegek rendszerint korlátokat szabnak neki. A szinte egy jelenetnyi idő éppen arra elég, hogy az ember felhívja a hallgatóság figyelmét saját magára, hogy aztán ezen, mint afféle médiumon keresztül ráirányítsa azt arra az ügyre, amit képvisel. Ez mindössze egy benyomáskeltésre és egy-két fontos üzenet átadására elegendő. Tulajdonképpen, ha belegondolok, és főleg most, hogy láttam működni, ez elég is. Beszéltem utána a szervezőkkel, és elmondták: aközött kellett dönteniük, hogy meghívnak két-három előadót a délutáni szekcióba, akiknek adnak a szokásoknak megfelelő (de sosem elegendő!) 20–30 percet, és akkor a többi értékes tartalom kimarad, vagy helyet és teret adnak nyolc, a konferencia témája szempontjából fontos és ezen a fórumon is bemutatásra érdemes ügynek. S ezúttal úgy döntöttek, a kevesebb (idő) több. És valóban. Érdekes műfaj a pecha kucha: innovatív, lendületes, nekem bejött. Nem mondom, hogy teljes egészében át kellene állni rá, de a hagyományos konferencia-előadások sorában üde színfoltként hat. Próbálja ki, aki nem hiszi.
[1] A pecha kucha egy japán kifejezés, amely azt jelenti: csevegni, dumálni. Magyarul ezt a prezentációs formát locsi-fecsinek is szokták hívni. A világ több mint 1000 városában vannak már Pecha Kucha Night nevű rendezvények – Budapesten például a Locsi-Fecsi Estek –, ahol különböző „villám-előadásokat” hallhatunk, jellemzően építészeti témákban. Az első ilyen estet 2013-ban szervezték. Forrás itt.
