Police Café – nyilvános premier
Honlap született
És igen! Elérkezett a nagy nap. Születésnap.
Apropó születésnap. Abban az évben jöttem világra, amikor híressé vált a Holdra lépő Neil Armstrong mondása: „Kis lépés ez egy embernek, de nagy ugrás az emberiségnek.” Fordítsunk most egyet ezen a gondolaton: Bizonyára kis lépés ez az emberiségnek, de nagy ugrás nekem. Ugrás bizony, mégpedig valami nagy és komoly mélységbe. Azt nem mondanám, hogy az ismeretlenbe, és talán hihetem, hogy nem is teljesen váratlanul és felkészületlenül. Ismerős és kedvelt közegem a rendőrség, huszonhatodik éve kitartóan gyakorlom a benne való tájékozódást és közlekedést. Ha belegondolok, tíz éve várok erre a pillanatra, három éve pedig egyre tudatosabban edzek is rá. Mégis természetes, ha izgulok kissé. Szerencsére nem vagyok egyedül: egész szép csapat vesz körül, akik velem gyakoroltak és talán most, hogy megszületett a Police Café honlapja, velem örülnek. Bár ekkora ugrásra, azt hiszem, egyikük se számított.
A premier előkészületeit részletezhetném, de nem teszem. Édes teher lévén semmi ünneprontó nem lenne ebben, mégis, hosszan lehetne sorolni, mennyi minden kellett ahhoz, hogy ez a honlap most így kerülhessen a nagyérdemű szeme elé. Aki készített már hasonlót, tudhatja. A bemutatón azonban nem a fáradozások kulisszatitkaira kíváncsi a közönség, hanem arra, milyen produkcióval örvendeztetik meg őt. Remélem ugyanis, hogy sok örömet szerez az a tartalom, amellyel megkínálom az innovatív módszerek iránt érdeklődőket.
Hogy kiket, azt nem volt könnyű megfogalmazni. A honlapon megnevezett célközönségek (rendőrök, civilek és közösségeik, illetve intézmények) mellett azonban olyanokhoz szólok most külön is, akik nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre. Nehéz ilyenkor nem kihagyni valakit, ezért nem is bocsátkozom név szerinti felsorolásba. Bocsássák meg nekem ezt mindazok, akik büszkeséggel olvasnák nevüket ebben a beharangozóban. Kissé azonban nehéz világot élünk. Sokaknak, akiket beazonosíthatóan megjelenítenék egy ilyen fórumon, külön engedélyt kellene kérniük ehhez a nyilvános szerepléshez. Épp elég fáradozással járt ez nekem, ezért senkit nem akarok olyan helyzetbe hozni, hogy ezt a procedúrát fel kelljen vállalnia. S idő sincs ehhez, türelmetlenül várom a színre lépést, talán érthető okból. Jön az ősz és a tél, jólesik behúzódni kellemes kávéházakba… például Rendőrkávéházakba.
Ezért hát illesse itt nagy-nagy köszönet elsősorban azt, aki tíz évvel ezelőtt megajándékozott a módszerrel és mindazokat, akik álmodoztak, gondolkodtak, terveztek, szerveztek, dolgoztak, kétkedtek, vitatkoztak, győzködtek, biztattak az elmúlt években, mikor néha már majdnem feladtam. Mert azt ugye nem gondolja senki, hogy egy ilyen álmot egyszerű megvalósítani?
Név szerinti említést mégis csak érdemel itt valaki. Mégpedig az Artamax Design Studio. Tímár András és Vadim Osztapenko kedves, segítőkész együttműködése, művészi és technikai kreativitása és professzionalizmusa nélkül ez az egész nem lenne így, együtt, éppen ebben a formában látható. Köszönöm, hogy vállalták a honlap megtervezését, megszerkesztését, hogy az ügyet fontosnak tartva arc(ulat)ot adtak neki.
Hogy mit szól mindehhez a nagyérdemű közönség? Az majd kiderül. Van már néhány visszajelzés, melyek közül kettőt ragadnék ki. Volt, aki azt mondta pár évvel ezelőtt, hogy ebben a módszerben – ahogy a nap alatt általában – semmi új nincsen, a pedagógia eszköztárában régóta megtalálható, csak kicsit újra van gombolva. Talán a Police Café lassan formálódó magyar kiadása az efféle kételyeket is oldja majd. Kedves kollégám, Gáspár Mátyás, aki a közigazgatás területén évtizedek óta sikeres európai és országos kezdeményezések, projektek kitalálója, létrehozója, lelkesen ezt írta a Facebookon egy kommentárban, amikor először hallott a Police Caféról: „Gratulálok! Ez a rendőrség társadalmi felelősségvállalásának kitűnő példája! Ezt a közszféra társadalmi felelősségvállalása témában tanítani fogjuk!” Jóleső méltatás ez egy komoly szakembertől.
Nem feltétlenül a nyilvánosság előtt, de személyesen többen gratuláltak már, ami természetesen fontos. Hiába hisz az ember egy ügy fontosságában, mégis csak a visszajelzések tükrében mutatkozhat meg, jól gondolja-e. Ahhoz azonban, hogy minél többen elmondhassák tapasztalaton alapuló(!) véleményüket a Police Caféról, meg kell teremteni a lehetőséget, hogy megismerjék és kipróbálják.
Ezúton tehát végre a szélesebb nyilvánosság elé is kerülhet a módszer. Ennek a honlapnak nem titkolt szándéka, hogy az érdeklődők egy helyen, könnyedén, strukturáltan, folyamatosan frissítve találjanak meg minden olyan információt, ami hasznos, értékes és érdekes lehet számukra.
Kéretlen véleménynyilvánítók mellett azonban baráti tollnokom is van immár. Szilágyi Attila nem kis-stílű zsurnaliszta. Hasonlóan nehéz terepen faragja szövegeit: a Zsaru Magazinnál ad hírt mindarról, ami a magyar rendőrség általa fellelhető zegzugos berkeiben történik. És igencsak sok helyre hivatalból bejáratos. Idén áprilisban meghívást kapott az eddigi legnagyobb, a nyolcrészes zuglói Police Café sorozat első állomásának számító Paskál Kávézóba is. Innentől kezdve aztán be is szokott volna a Rendőrkávéházba, ha máshol nem akadt volna dolga. De akadt. Így hát már csak a záró Caféba ért oda, hogy arról is írjon lapjában. A sorozat első pillanatától az utolsóig élénk figyelemmel kísérte – óh, lokálpatriótai elfogultság! – saját lakóhelyének eseményeit, és hála lapjának, hírt is adhatott róla. Tudósításai egy igazi Police Café-tudós írásai is egyben. Annyira ráérzett az ízére ennek a finom kávéházi hangulatnak, hogy cikkeit olvasván én meg azt éreztem, jó néven venném, ha immár az egész ügynek is rendszeres hírvivője lenne. S lőn. Számítván további kitartó személyes támogatására, a közhírré tétetés egy részét ezek után készséggel reá bíznám. Ujjgyakorlatként eddig született blogbejegyzéseim rövidke, de annál mívesebb ajánlószövegeit volt szíves megalkotni, kedvem szerint. Ezúton is köszönet érte, s biztatom: hírre éhes füleit és tollát továbbra is hegyezze, remélhetőleg lesz miről beszámolnia.
Ahogy mondtam, nagy ugrás ez nekem, de kis lépés az emberiségnek. A kettő között létszámában és jelentőségében van még néhány csoport. Mondjuk a magyar társadalom és a magyar rendőrség. Talán közepesen nagy ugrás ez a rendőrkávéházasdi valamennyiünknek így együtt, akik hazai mindennapjaikban is egyre többször találjuk szemben magunkat a modern világ biztonsági kihívásaival. A Police Café ezekre keresi – és ha megadjuk a módját – jó eséllyel találja és adja is meg a válaszokat.
Jöjjön hát élesben a próbája ennek az egyszerű, de nagyszerű módszernek! Kezdeményezzék, támogassák Rendőrkávéházak nyitását, segítsenek a szervezésben, és ahol egy-egy ilyen kávéház ideig-óráig kitárja ajtaját, látogassák minél többen! Addig is lépjenek be az előszobába, kukkantsanak be a www.policecafe.hu honlapra!
