A Police Café számokban

 

 

Nemrég múlt el karácsony, majd ismét fordult velünk egyet az esztendő, de ezúttal nem készítettem kifejezetten óévbúcsúztató-újévköszöntő blogbejegyzést. Bár korábban sem egyszerűen ilyeneket írtam. A téli szünetben gyakorta jött valami olyan élmény, amelynek apropóján épp az ünnepeket vagy az év végét-kezdetét is beleszőttem a sorok közé. Most is napokon át gondolkodtam, írjak, ne írjak. Forgattam a fejemben, miről is – mert lett volna ez-az –, mégsem jött az a bizonyos ihlet.

Mígnem aztán egyik nap csörgött a telefonom, egy régi kedves kollégám keresett. Kérte, mondanám meg neki, hogy a tavalyi évben összesen hány Police Café zajlott a rendőrség közreműködésével. Az adatkérés apropóját minden bizonnyal az adta, hogy januárban a rendőrség is évet értékel, s a vezetők bekérik az ehhez szükséges információkat. Nyilván ezek egyike lesz a Police Café alkalmak időpontjait és helyszíneit, a módszerre felkészített kollégák és a meghívott vendégek számát feltüntető oszlop vagy sor is.

A kérdező ezek jelentős részét szerencsére könnyedén kikereshette a www.policecafe.hu honlapról, hiszen ott folyamatosan frissítem az aktuális helyzetjelentést. Szakmai élménybeszámolók is olvashatók fotókkal gazdagon illusztrálva, valamint a módszertani leírás, a képzésre való jelentkezés részletei, egyszóval minden. Mondtam is neki örömmel, s hallhatóan úgy is fogadta, hogy kérdésére tíz perc alatt maga is megleli a választ. Sőt, megköszönöm, ha utal is a weblapra, hiszen azért is született, hogy hivatkozási alap legyen. Ő is köszönte, s ebben maradtunk.

Hanem azon igencsak elgondolkodtam – s ebben a pillanatban eldöntöttem, mégis csak megfogalmazom és közre is adom évösszegző írásocskámat –, hogy mire jó, ha számokban beszélünk a Police Caféról, sőt, bármi másról, amit az ember egy évben véghezvisz.

Az eredményorientált, teljesítménykényszerben gondolkodó szervezetek számára, amilyen a rendőrség is, bizonyára sokat mondanak a számsorok. Különösen akkor, ha azok valamilyen más számsorokhoz képest hangzanak el. Nos, ha így vesszük, elképesztően jól állok. Nézzük csak.

2014-ben, amikor a Police Café kezdeményezés Magyarországon elindult, négy alkalmat rendeztünk, mind a négyet egyetlen városban, Pécsett.

A következő évben, 2015-ben fele annyit, azaz kettőt: az egyiket ismét Pécsett, a másikat azonban már Budapesten.

2016 ezt a számot kicsivel több mint négyszeresére növelte: kilenc rendőrkávéház kilenc különböző városban. Ez szép növekvő tendencia.

De még szebb volt a 2017-es év: 21 rendőrkávéház 12 városban!

Ez igazi áttörésnek mondható, és nemcsak a rendőrkávéházak rendezésében, de a rendőrök módszertani képzésében is. Ugyanis míg 2016-ban három alkalommal mintegy 40, addig 2017-ben öt alkalommal már mintegy 80 rendőr sajátította el a módszertant a nyolcórás tanfolyamon.

De ha már játszunk a számokkal, számítsuk ki a 21 Police Café civil résztvevőinek létszámát is. Ezt úgy kapjuk meg, ha alkalmanként átlagosan 18 résztvevőt veszünk. Egy-egy alkalommal ugyanis 14-24 fő beszélget 2-4 asztalnál. Vagyis ez 21 x 18, azaz 378 fő! Ha ebből levonjuk azokat, akik többször is eljönnek egy-egy egymást követő beszélgetésre, akkor is több mint 300 meghívott vendégről beszélünk országszerte – a szervezőkön, a házigazdákon, asztalgazdákon és a moderátoron felül, természetesen. Ők nagyságrendileg újabb 150 főt biztosan kitesznek. Szerintem erre igencsak lehet büszkének lenni.

De ennyit a mennyiségi mércéről, azaz arról, ami számokban kifejezhető. Számomra – és talán remélhetem, hogy a rendőrkávéházak szervezői, házigazdái és vendégei számára is – egyáltalán nem ezeken az adatokon van a hangsúly. Hanem azon, hogy milyen minőségű beszélgetéseknek lehetnek részesei azok, akik egy jó rendőrkávé mellett órákra leülnek egymással ötletet, gondolatot, véleményt – azaz szót – váltani környezetük biztonságáról.

És ha már a számoknál tartunk. Még egy pillanatra játsszuk azt, hogy ebben mérhető bármi is. A 2012 májusában induló http://www.nyelvilektoralas.hu honlapomon ez a mostani a 165. blogbejegyzés. Az azóta eltelt időben ez hetente kb. 2,5 posztot jelent. Már ha jól számolom. Számoljon utána, aki tud és akar. Én nem törődöm ezzel túl sokat. Pontosabban nem ezzel törődöm. Engem inkább a tartalom érdekel, és ez így is marad. Hátha azonban másnak fontos ez is. Ha már kész az eddigi leltár, legalább jövőre lesz mihez hasonlítani 2018 eredményeit. Magam is kíváncsi vagyok…