Reklám, PR, marketing

Hogy jövök én ehhez?

Az év első napján azon morfondíroztam itt, vajon hogyan lehetne (jobban?) eladni magamat. Na ez félreérthető, ezért gyorsan pontosítok: eladni azt, amivel foglalkozom. Vagy… mégsem csak azt? „Ajánlom magamat!” – szólt egy régi elköszönő formula. Milyen furcsán hangzik ez ma, pedig csak azt jelenti: állok rendelkezésre mindazzal, amivel tudok. Az Internet korában egy szolgáltatást kínáló honlap vajon nem ugyanezt üzeni-e? Ám ma reklámozunk, PR- és marketingtervet gyártunk.

Hogy az (el)személytelen(edő) virtuális felajánlkozás igazi érdeklődést váltson ki és működő (munka)kapcsolattá váljon, az nyilvánvalóan egy átgondolt, jól felépített, a potenciális célközönségre szabott kommunikációs üzenetsorozattal érhető el. A reklám sokféle hivatalos meghatározásai közül itt hadd idézzem az egyik legtömörebbet, legátfogóbbat: „termékekre (árukra és szolgáltatásokra) vagy eszmékre vonatkozó, azonosítható szponzoroktól származó, általában fizetett és meggyőző információk nonperszonális (nem személyes) kommunikációja.”[1]

Próbálok rájönni, mitől speciális és ezért nehéz az én esetem. Hátha ebből ki fog bontakozni a megoldás is arra, amiről legutóbb beszéltem. Megnéztem például, mi érvényes rám a fenti definícióból. Szolgáltatást kínálok, a reklám szponzora azonosítható: én magam vagyok, s egyelőre megpróbálok nem fizetni érte. Ez eddig nagyjából stimmel. A meggyőző információkkal sincs gond: a mögéjük felsorakoztatott referenciáimmal igazolt szaktudás és tapasztalat talán hitelesen igazolja őket. Viszont a kommunikáció nagyon is személyes. És talán itt lógok ki a sorból, ezen a ponton nehezen vagyok értelmezhető és kezelhető.

Nem akarok ugyanis személytelenné válni. Egyrészt mert nem tudom magamat leválasztani a kínált tevékenységeimről. Másrészt minden porcikámmal, egész tanári működésemmel – nem is titkoltan, hanem nagyon is nyilvánvalóan – az elszemélytelenedés ellen igyekszem tenni. A szolgáltatások, amelyeket kínálok, lényegében ugyanerről szólnak. A kommunikációs készségek fejlesztése mindig egyénre szabott, és kizárólag a személyiségen keresztül végbemenő folyamat. S éppen így a nyelvi lektorálás is. Nem véletlen, hogy a számítógépes helyesírás-ellenőrzés korában is ragaszkodunk ahhoz, hogy emberi szem olvassa át az írott szöveget. A gép ugyanis – bár természetesen nagyon gyors, okos és praktikus – mégsem képes arra, amire az emberi agy. A logikus és képi/művészi gondolkodás és az ezt leképező nyelvi stílus érzékelése és megítélése, tehát javítása is kizárólag az emberhez köthető.

De nézzük kicsit magát a reklám szót, ez szinte mindent elmond. A francia reclamer jelentése: ’ismétel, újra elmond’.[2] Az angolszász nyelvterületen elterjedt advertising pedig (a latin adverto nyomán) annyit tesz: ’figyelmet irányít valamire’. Mindkét jelentés egyértelműen azt hangsúlyozza, ami a reklámok lényege és egyben egyik legfeltűnőbb, leghatásosabb eszköze is: legyenek figyelemfelkeltőek, amit az ismétléssel mint kommunikációs technikával a legkönnyebb elérni. A reklám három alapvető funkciója (az informálás, a meggyőzés és az emlékeztetés) tehát már a szó jelentéseiben is benne foglaltatik.[3]

Bizonyára alkati sajátosságom (hibám?), hogy kissé ódzkodok az önreklámozástól – s itt bizony máris ismétlem magam. De ha belegondolok, mindenki azt műveli, aki el szeretne adni valamit. Megmutatni, amit kínál, felhívni rá a figyelmet, elmagyarázni, mire jó, s ezzel meggyőzni a vevőt, miért van szüksége rá, és hogy miért éppen ezt válassza a piac többnyire bőséges kínálatából. Csak nem személyesen teszi, s ettől nem önreklám, hanem reklám. És az máris rendben van… A fene se érti ezt. Túl kell tennem magam ezeken az ellenérzéseken – mindent összevetve erre jutottam. Úgyhogy tetszik, nem tetszik, reklámozni fogom magam. Készül a marketingterv a fejemben, s beindul a PR-gépezet! Reszkessetek tehát! Vagy inkább: terjesszétek, hogy kommunikációs szolgáltatásaimra vevő kerestetik! S mindez ezúton is közhírré tétetik!

A reklámokkal különben jó pár évvel ezelőtt egyszer már foglalkoztam tudományos igénnyel, akkor is kérésre. Egyik barátnőm fia járt akkoriban az Eötvös József Gimnáziumba, s megkért, hogy tartsak egy előadást a diákoknak a reklámokban alkalmazott manipulációról. Az anyaggyűjtés és a magyarázat olyan jól sikerült, hogy aztán egy tanulmány is született belőle: Az intelligens mosópor… Elemzésemmel igyekeztem segíteni a téma iránt érdeklődő reklámfogyasztót abban, hogy egyértelműen el tudja különíteni a racionális meggyőzést a kifejezetten manipulatív technikákból építkező reklámpropagandától.

Most, amikor az önös érdek visz ismét erre a területre, de persze már nem teoretikus, hanem praktikus megközelítésben, nem kell tehát sokat töprengenem azon, vajon melyik úton indulok, s miért. Az ítélet meghozatalát pedig majd az olvasóra bízom…

Mindenesetre már dolgozom a következő bejegyzésemen, amelyben azt szeretném egy példával illusztrálni, hogy milyen „ügyesen” tudom elmagyarázni másoknak, hogyan is kellene marketinget csinálni a szolgáltatásuknak. Bemelegítésnek ez is valami. Aztán jöhet az élesben gyakorlás, egyelőre továbbra is itt a blogban…


[1]   Arens és Bovée meghatározását idézi Róka Jolán: Kommunikációtan. Fejezetek a kommunikáció elméletéből és gyakorlatából. Bp., Századvég, 2002.,  90. o.

[2]     Szathmári István professzor úr hívta fel a figyelmemet arra, hogy akár egészen a clamer tőig is visszamehetünk, amely azt jelenti: ’kiált’. Innen már csak egy lépés a ’kikiált’ jelentés, s ebből pedig az a történeti érdekesség, hogy a modern értelemben vett reklámok megjelenése előtt is voltak „reklámozók”: a (vásári) kikiáltók.

[3] Vö.: Róka Jolán i. m.: 94. o.