Valahol, Európában…
A tanári visszajelzés iskolapéldája
Annyira fontos ez a visszajelzésekről szóló téma a számomra, hogy még ragozom egy kicsit – ha nem bánják. Ha bánják, akkor is. Persze ha semmilyen reflexiót nem kapok (továbbra sem) az erről alkotott véleményemre, akkor csak magammal beszélgetek, s azt írok, amit akarok. Miközben ha néhányan beleszólnának, másfelé is folytatódhatna a gondolkodás. Az is lehet, hogy mások másként látják. Így viszont ezt sose (?) tudom meg. Pedig a blog műfajához hozzátartoz(ná)nak a kommentárok. Igencsak kíváncsi lennék, ki mit szól az alábbi példához.
Szó szerint iskolapélda következik, a történet ugyanis egy általános iskolai szöveges értékelésről szól. Minap jót beszélgettem egy barátnőmmel és tizenegy éves kislányával, aki – családi okokból – ezt a tanévet egy európai ország két tannyelvű általános iskolájának ötödik osztályában kezdte. A gyerek magyar anyanyelvű, angolul már most felsőfokon beszél, de németül – amely az adott iskolában az angol mellett az oktatás másik nyelve –, szeptemberben szinte semmit nem tudott. Jó képességű, nyitott, bátor kislányról lévén szó, a hasonló tulajdonságokkal rendelkező szülőknek nem volt okuk sok aggodalomra. A beilleszkedés persze okozott nehézségeket a családnak, de fél év elteltével örömmel mondhatják, hogy sikeresen haladnak vele. Az már most látszik, hogy jó úton járnak (figyelem, tanulás, szorgalom, alkalmazkodás). De hogy az úti cél (a gyereknek magas szintű tudás, versenyképes szakmai végzettség, kiegyensúlyozott élet s mindeközben motivációjának megőrzése) is igencsak biztató, azt a következő epizód is mutatja.
Az iskola, ahová a kislány szeptember óta jár, az első félév végén a bizonyítvány mellé a szülőknek egy írásbeli szöveges értékelést is küldött, amelyet az osztályfőnök és az igazgató írtak alá. A levélben ez áll:
„A gyermek nyelvtudása látványosan fejlődött. Szinte mindent megért, egész mondatokat használ hibátlanul, és minden napra készül is. Amennyire lehet, igyekszik német nyelven is követni az oktatást, együttműködik, és már kisebb fogalmazásokat is ír. Folyamatosan gyarapszik a szókincse, kíváncsi és érdeklődő, szívesen tanul új dolgokat. Nagyon jól beilleszkedett az osztályba. Vidám, okos, kreatív, nagyon szociális kislány, aki másoknak is szívesen segít, ha szükségét látja. Mindennapi erőfeszítései átlagon felüli intelligenciáról tanúskodnak. Örömünkre szolgál, hogy az osztályunkba került.”
Kíváncsi lennék egy – akár csak országon belüli – iskolaváltás utáni bizonyítványra mifelénk, s ha a keveset mondó osztályzatok mellett még egyáltalán felmerülne, egy legalább ilyen hosszúságú szöveges értékelést is érdeklődve olvasnék.
Egy gyerek teljesítményének változását, legyen az akármilyen irányú, sokféleképpen lehet értékelni, nyilván aszerint, hogy milyen célja van vele a tanárnak. Azt tartja fontosnak hangsúlyozni, amit a gyerek még szükségszerűen nem tud(hat), és részletesen leírni, hogy miben hányszor hibázik. Vagy arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy az új környezetben adódó nehézségek ellenére is láthatóan igyekszik, gyakorol, szorgalmas és kitartó, ezért fejlődik. Kitalálható, melyiktől kap kedvet a további tanulásra. Az idézett értékelésben nem csak azt írják meg, hogy a kislány mely készségei átlagon felüliek (szociális kompetenciák és szorgalom), hanem azt is, hogy melyek azok, amelyek még kívánnivalót hagynak maguk után (szókincs, az egész oktatás német nyelven való követése, hosszabb fogalmazások írása). Mégsem ez az elsődleges, mert nem közvetlenül mondatik ki, hanem csak a „sorok között”. Úgy érhető ez el, ha nem a hiányosságok, hanem a meglévő készségek felől, tehát tudatosan pozitívan közelítünk. A legfőbb szándék a biztatás, a kezdeti lelkesedés megőrzése, és egyértelműen a megerősítő visszajelzés küldése a szülőknek és a gyereknek is. Mert azt is szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a szöveget nemcsak a szülők olvassák és értik, de a történetben szereplő kislány is. Büszkén mutatja nekem, nézzem csak, hogy sikerült az első féléve odakint.
Én pedig ebben a – mindhármunknak boldog – pillanatban tudom, hogy ebből bizony hamarosan blogbejegyzés lesz, hiszen éppen illik a visszajelzésekről szóló töprengéseim sorába. Magától értetődő természetességgel kérdezem meg a kislánytól, mit szólna, ha példálóznék vele a blogomban. Tőle, és nemcsak a mamától kérek engedélyt, mert a szóban forgó iskolával együtt vallom: partnerként lehet(ne) és kell(ene) kezelni azt, akit értékelünk, akkor is, ha gyerek. A történet ugyanis elsősorban róla szól.
1 hozzászólás
Eszter
feb 13, 2013
A szöveges értékelést én is fontosnak tartom. Ha kellően megalapozott az, amit szavakba öntünk, ha tényleg személyre szabott az értékelés, ha valóban követjük a gyermek fejlődését!
Igen, minden pedagógusnak követnie kellene, hiszen ezért vagyunk ott, ez a feladatunk.
Azt gondolom, hogy általános iskolában, leginkább alsó tagozatban, ahol a tanító néni fél napokat tölt a diákjaival, sokkal pontosabban meg tudja figyelni az ilyen típusú változásokat.
Igen, szükség lenne az ilyen jellegű visszajelzésekre felső tagozatban és középiskolában egyaránt, de sajnos manapság teljesen elveszünk az adminisztráció útvesztőjében és erre jut a legkevesebb idő. Amit én mindig megteszek: szövegesen szóban értékelem a diákjaimat, az előmenetelüket, illetve ha a szülők felkeresnek, úgy nekik is beszámolok a gyermekükkel kapcsolatos véleményemről, tapasztalataimról. Igénylik is. De igazából azt is látom, hogy azok igénylik, akik meg is értik, miről beszélek.
Értékeléskor még mindig egy a lényeg: “na jó, Tanárnő, de akkor most mégis hányast kapok?”
Még mindig számokban, 5-ös skálában tudnak gondolkodni és úgy mérni, értékelni a teljesítményt.
Az érettségi vizsga értékelése már kezd kicsit árnyaltabbá válni, hiszen 100-as skálán mozgunk, de mégis a mellette ott szereplő 3, 4, 5 vagy akármilyen jegy a mérvadó.
Minden értékelésnél ki kell emelni a pozitívumokat és nem túl önbizalom rombolóan megfogalmazni a még gyengébb pontokat, gyakorlatilag terelgetni az illetőt a helyesnek vélt út felé.
Úgy vélem, kevesen vannak, akik azonnal reflektálnak a hallottakra, de ha már elgondolkodnak rajta, szerintem eredményt értünk el, hiszen célba találtak a mondataink.