Védd magad!
Kitört a vizsgaidőszak, és sűrű két nappal kezdődött, hallgatóknak és tanároknak egyaránt. Maratoni szakdolgozati védések a nappali és a levelező tagozaton, s kissé gyorsított eljárású diplomamunka-ismertetések a mesterszakon. Mindkettőben volt részem, s ez is, az is a maga módján nagyon tanulságos volt.
De akárhogy is, jó pillanatok ezek. Ilyenkor láthatja a tanár, hogy az elmúlt 2-3 év alatt a hallgatók mennyit fejlődtek, míg megtanultak olvasni és írni. Mielőtt bárki is sértésnek venné ezt a mondatot, az olvasást és az írást nem a konkrét jelentésükben kell érteni. Szakirodalmi tájékozottságot szerezni egy-egy választott témában az értő-feldolgozó olvasásnak egy más, mélyebb szintje. Az olvasmányok és a saját tapasztalatok, valamint kutatások, vizsgálódások alapján hozzátenni valami újat, okosat, érdekeset pedig a tudományos írásbeliség szép kihívása. Ezekről tesznek tanúbizonyságot azok a hallgatók, akik a szakdolgozatukat, diplomamunkájukat megvédik az ennek megítélése céljából összeülő bizottság előtt. Nem mintha bárki is el akarná venni tőlük… Értsd: szóban is megvédik az írásban kifejtett álláspontjukat, érvelve, okosan, ezáltal is tanulva-gyakorolva a szakmai párbeszédet, amire nagy szükség volna.
Vannak szigorúbb, és vannak elnézőbb bizottságok. A jelöltek választhatnak törődő és inspiráló vagy épp kevésbé érdeklődő konzulenseket. Kifoghatnak rigorózus vagy a pozitív motiválásban hívő opponenseket. Kaphatnak degradáló vagy biztató visszajelzéseket. Lehet szerencséjük egymás gondolatait is meghallgatni, és hozzászólni társaik feleletéhez, vagy sietve elhadarni munkájuk lényegét, és azt érezni, ez csak egy formális aktus, amin legjobb hamar túl lenni.
Így vagy úgy, de van legalább két szereplő, aki nyer ezzel az egésszel, amit szakdolgozat- vagy diplomamunka-írásnak hívnak.
Az egyik maga a szerző. Amíg kitalálja, miről írjon, ahogy elképzeli, hogyan fog dolgozni, amíg kiküzdi magából az első oldalakat, ahogy aztán elkapja a fonalat, s amikor fellélegzik, hogy elkészült a nagy mű, és érzi, mennyivel lett több a belefektetett munkától, az jó. Ha ebben társra lel a vele együtt gondolkodó, őt végig biztató és segítő konzulensben, az nagyon jó. Ha az opponens szakmailag is értékeli és megdicséri a munkáját, az még jobb. De ezek szinte csak járulékos elemek. A lényeg a munka értelmén van, azon, amire általa szert tesz a jelölt.
A másik biztos nyertes az, aki az ilyen módon több tudással felvértezett szakemberrel a munkája révén találkozik. Akár civilként, akár munkatársként. Ha a kollégák képzettebbek, tájékozottabbak, felkészültebbek és érzékenyebbek, akkor hatékonyabban, eredményesebben tudnak dolgozni. Mi, a hallgatókért lelkesen dolgozó tanárok, ezen dolgozunk. Ez a mi munkánk. S nem is kevés…
