A vizsgaidőszak szépségei VII.

Hallgatói visszajelzések

 

Az előző két bejegyzésben láthattuk, hogyan bírál és dicsér a tanár. Szép pillanatokat jelent, amikor a címzettek válaszolnak az értékelésre. A vizsgaidőszak szépségeit bemutató sorozat utolsó részében – mellesleg a mostani vizsgaidőszak utolsó napján – álljon itt néhány részlet a hallgatók visszajelzéseiből. Az aktualitás kedvéért éppen azoktól, akiknek a közös dicséretéből legutóbb idéztem.

„Először is szeretném megköszönni, hogy annak ellenére, hogy lekéstem a leadási határidőt, elfogadta és értékelte dolgozatomat.”

 „Nagyon szépen köszönöm a részletes értékelést, valamint az érdemjegyet is! Igyekezni fogok az órán tanultakat, illetve a most írtakat is megfogadni és munkám során alkalmazni, kamatoztatni! További jó munkát kívánok!”

„Tisztelt Tanárnő! A megajánlott jegyet természetesen örömmel elfogadom. Köszönöm az elismerő szavakat, és persze mellette az építő kritikát is. Észrevételeit fontolóra veszem, a tanulságokat levonom. További jó erőt, egészséget kívánok a Tanárnőnek, és remélem, hogy a jövőben lesz még szerencsém az Ön kurzusán bármilyen formában részt venni! Köszönettel…”

„A kritikát külön köszönettel fogadom, az Ön által írt sorok egyes dolgokban valóban felnyitották a szemem.”

„Köszönöm levelét, az osztályzatot és a rendhagyó értékelést is. Remélem, még a jövőben fogunk tudni együtt dolgozni! Addig is, a további közös munka reményében, maradok tisztelettel…”

„Szerettem volna elmondani, hogy mennyire jólesett a rendkívül pozitív visszacsatolás, vagyis a dolgozatom részletes és személyre szabott értékelése. Arra pedig nem is számítottam, hogy külön emlékszik rám az órai munkám alapján is. Ez megint kisebb lelkiismereti problémát okozott, mert nem is voltam bent minden órán, amit utólag meglehetősen sajnálok. Egy szó, mint száz, köszönöm, és örülök, ha csak fele olyan jó lett a munkám, mint amennyire pozitív annak értékelése.”

„Köszönöm megtisztelő szavait! Értékelése mélyen meghatott. Számomra az a legérdekesebb, hogy többek között a kritikáért dicsérő szavakat kaphattunk Öntől, ami a mai szervezetünkben elképzelhetetlennek tűnik. Ígérem, hogy az Ön által oly sokszor emlegetett szemléletváltás híve leszek, ha pedig tehetem, a reformokat is képviselni fogom! Öröm volt az óráin részt venni! Jól éreztem magam. Maradandó emlék. Kívánok Önnek további sok-sok elégedett diákot! Maradok tisztelettel…”

„Szeretném megköszönni a munkáját a többiek nevében is, bár gondolom, ezt már előttem többen is megtették. Remélem, nem veszik el a kedvét a tanítástól, mert ebben a félévben is szívesen jártunk az Ön által tartott órákra. Szerintem az utánunk következő évfolyamok is hasonlóan fognak vélekedni, bár ott a létszám miatt, gyanítom, más oktatási módszert lesz kénytelen bevezetni. Sok kitartást és sikert kívánok a tanításhoz!”

„Köszönöm az értékelést, számomra nagyon értékes. Kívánom, hogy több „magas beosztásban” levő vezető jusson el az Ön kurzusára – a tanulni akarás szándékával –, és akkor talán jó irányba indul a mi rendőrségünk is.”