Könyvajánló XII. – Ünnepi (könyv)kiadás

3. blogkönyv borító vágott

2021. december 19-én került fel a honlapomra egy blogbejegyzés a 4D kötetem megjelenésének hírével. Ki gondolta volna, hogy idén is kerül egy saját könyv a karácsonyfa alá, pláne, hogy egy évre rá ugyanazon a napon veszi át valaki a nyomdában a példányokat. Ez történt. Ma pedig már úton van Budapestre a csomag. Ebben az évben ez már a harmadik megjelenő könyvem… Nemsoká készül az évösszegzés, amelyben elég nagy hangsúlyt kap majd ez a tény, de most és itt a legfrissebb darab a főszereplő.

A címe – Az első száz Rendőrkávéház. Police Café blogkönyv 3. rész – beszédes. A kiadó a szerző maga, mint ahogy a kinézet is saját tervezés. A címlapra és a hátsó borítóra kerülő fotókat a józsefvárosi és a zuglói játszótársaknak köszönhetem és köszönöm is. A kivitelezés a pécsi Kódex Nyomda munkáját dicséri. A különleges szállítóknak, akik segítettek leküzdeni a Pécs–Budapest távot, szintén hálával tartozom.

Ami a tartalmat illeti, az számomra ismét felbecsülhetetlen. Harminchat blogbejegyzés született a Police Café blogkönyv 2. része, az Újabb rendőrkávéházi élményeim óta, ezek kértek most ilyen formában szerkesztett nyilvánosságot. A kis sorozatnak tehát ez már a harmadik darabja. Idézem a fülszöveget, mert abban minden olyan fontos tudnivaló benne van, ami kedvet csinálhat a könyvhöz.

„A Rendőrkávéház lényegét talán már egyre kevésbé kell magyarázni, főleg azoknak, akik olvasták a Police Café blogkönyv 1. és 2. részét. Az ismerősök és a tanítványok már nem azt kérdezik, mi ez, hanem hogy mikor és hol lesz a következő, és hogyan juthatnának be ők is. Talányos válaszom, hogy a legbiztosabban úgy, ha ők maguk nyitnak egyet.

Amikor 2014. június 2-án először hívtunk vendégeket a pécsi Zsolnay Negyedbe, még azt is kevesen gondolták volna, hogy az első négyrészes sorozatnak a híre túljut a városhatáron. Nem még hogy mások, ráadásul ennyien kedvet kapnak hozzá.

Mint a módszer fejlesztője és a rendőrkávézás terjesztője, kitartóan hittem abban, hogy ez így lesz. És igazam lett. 2022. november 29-én Siklóson megnyílt a 100. Police Café. Ez kitűnő alkalom volt arra, hogy visszatekintsek az elmúlt két és fél évre, ami alatt újabb 36 blogbejegyzés született. Ez pontosan ugyanannyi, mint a 2019-es első blogkönyvben megjelent bejegyzések száma – csakhogy fele annyi idő alatt! Ráadásul úgy, hogy közben volt egy komoly kényszerpihenő.

A pandémia előtti utolsó rendezvény ugyanis 2020. március 16-án volt. Akkor kénytelen voltam kitenni a Police Café ajtajára a képzeletbeli táblát: „Bizonytalan ideig zárva.” Bár azon a nyáron újra nyitottunk, nem sok alkalmunk volt a személyes találkozásra, mert a járvány újabb hullámai ismét otthonainkba kényszerítettek minket. Ám a Józsefvárosi közösségi rendészekkel megpróbáltuk a lehetetlent: 2021 tavaszán Online Police Cafét nyitottunk, mindjárt hármat. Működött, de persze nem volt az igazi. Nagyon vártuk a visszatérést. És szerencsére az is eljött.

A szakemberek egyre több helyen rákapnak nemcsak a rendőrkávéra, de a mellette folyó beszélgetések ízére, és egymástól lesik-tanulják el a fortélyát annak, hogyan kell saját hozzávalóikból elkészíteni a helyi specialitásukat. Ezek és a recept – vagyis a Police Café immár módszertani kézikönyvbe foglalt alapelveinek – szigorú betartása garantálják a jótékony hatást.

Mert száz Cafénak is egy a vége: a biztonságos és élhető közösségekért folytatott párbeszéd a civilek és rendőrök között nemcsak kellemes, de eredményes is. Próbálják ki!”

 

Kedves leendő Olvasók! A negyedik adventi vasárnap idén is örömhírt hozott. A várakozás most sem volt hiábavaló. A könyv megrendelhető nálam, az ismert elérhetőségeken. Aki még az ünnep előtt szeretne belőle, igyekezzen, szerdától péntekig még átveheti. Boldog és pihenős-olvasgatós karácsonyt kívánok mindenkinek!

***

Molnár (Café) Kata: Az első száz Rendőrkávéház. Police Café blogkönyv 3. rész. Pécs, 2022.