I. Polgárőr Café
II. Polgárőr Akadémia
2014. augusztus 25. és 29. között az Országos Polgárőr Szövetség és a Rendészettudományi Kar együttműködésében az I. Polgárőr Akadémia keretében polgárőr egyesületi vezetők képzése zajlott. Szívesen fogadtam el a meghívásukat, mint ahogyan mindig, s örömmel gondolkodtam a résztvevőkkel arról, milyen témakörök foglalkoztatják őket. A polgárőrség tagjainak toborzási nehézségei, a szervezet fiatalítása, új irányok, módszerek keresése, a civilek körében történő elfogadás növelése, a társ szervezetekkel és a sajtóval való kapcsolattartás javítása, a polgárőr kollégák kommunikációs készségeinek fejlesztési lehetőségei azok a slágertémák, amelyekről mindig van mit beszélni.
Tulajdonképpen az ezúttal Pilisszentkereszten 2015. január 19. és 23. között megrendezett II. Polgárőr Akadémia 32 újabb résztvevőjét is ezek a kérdések izgatták. Amikor a képzésen tartandó előadásomra szóló invitálást kézhez kaptam, engem az kezdett el érdekelni, hogyan tudnék valamilyen új módszerrel hozzájárulni ahhoz, hogy hatékonyabban lehessen a fenti kérdéseket megvitatni. És lehetőleg ne csak a polgárőröknek egymás között, hanem a közös gondolkodásba és konzultációba minél szélesebb körét bevonni a civileknek. Hiszen a polgárőrség huszonöt évvel ezelőtt éppen azzal a szándékkal alakult, hogy tagjai civilként szervezetten segítsék a biztonságért felelős hatóságok munkáját.
Kapóra jött, hogy kedves kollégámat, Oláh-Paulon Lászlót szintén az előadók sorában láttam, így egy bátor ötlettől vezérelve megkérdeztem, mit szólna ahhoz, ha most közösen tartanánk, mégpedig nem is előadást, hanem egy annál sokkal interaktívabb tréninget, s kérnénk rá egy egész napot. Ő hamar ráállt a dologra, s mint kiderült, a szervezők sem kérették sokáig magukat. A BVOP pilisszentkereszti továbbképzési és rehabilitációs központjának rögzített padsorokkal berendezett előadóterméből tehát átköltöztettük a hallgatókat az emeleti társalgóba, s berendeztük számukra az első magyarországi Polgárőr Cafét.
Akkor kezdtek először gyanakodni, hogy itt nem a szokásos előadás lesz, amikor reggel nyolc óra előtt beléptek a terembe. Négy asztal köré rendezett székekre tetszőleges asztaltársaságba ülhettek. Két „előadó” készülődött, pakolászott, egyezkedett. A projektor vetítővászna nem a központi helyre, hanem oldalra került, egy flipchart tábla és két szék állt elöl (persze mihez képest elöl?), az asztalokon pogácsa, üdítő s a földön két fadobozban filcek, tollak, színes papírok… A furcsálkodás mellett sem éreztük, hogy ellenükre volna a helyzet. A kezdő mondatok aztán igazolták a gyanújukat, elárultuk, mivel készültünk, s már a rendhagyó ismerkedés közben elkezdett a társaság egymásra hangolódni.
Az eredeti képzési tematika szerint kollégámnak a bűnmegelőzésről, nekem pedig a kommunikációnak a szervezeti életben játszott szerepéről kellett volna előadást tartanom. A közös fellépésben adta magát a két terület összekapcsolása. Mivel a polgárőrség tevékenységének nagy része a bűnmegelőzésre irányul, kollégám harminc percben bemutatta a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia alapelveit. Én pedig a nap során megtanulandó módszer lényegét ismertettem ugyancsak röviden. Ezután következett a lényeg: gyakorlás közben megtanulni a civilek bevonásának, a velük való konzultációnak egy hatékony módszerét.
Az alkalmi asztaltársaságok csoportokká formálódtak, önként jelentkezőkből választottunk témagazdákat, s elkezdődött a forgószínpadszerű konzultáció. A négy megvitatandó téma és az ezek feldolgozásához választott módszer – nevezzük meg: a World Café – hatására fokozatosan vonódtak be az egyébként mégoly hallgatag résztvevők is. A témagazdák nagyjából harminc percenként vándoroltak jegyzeteikkel asztaltársaságról asztaltársaságra, s gyűjtötték szorgosan az újabb és újabb információkat, meglátásokat, véleményeket, tapasztalatokat, ötleteket.
A munka lezárása a témagazdák tízperces prezentációja volt, amelyben összefoglalták és rendszerezték, mire jutottak az egyes témák kapcsán, majd kiegészítések, hozzászólások hangozhattak el.
Mindvégig tudatosan reflektáltunk a „tananyagra” és önmagunkra, azaz magára az irányított konzultáció újonnan megtanult módszerére és az egyes résztvevők abban játszott szerepeire.
Már kipróbált tapasztalatom, hogy akiknek meg szeretnénk tanítani a Café módszertanát, azokkal a négy alábbi témát kell feldolgozni: 1. Milyen témákat érdemes egy Caféban felvetni? 2. Milyen az ideális témagazda? 3. Milyen az ideális Café helyszíne? 4. Kiket hívjunk meg a Caféba? A polgárőrségről, polgárőrökről lévén szó, ezúttal ezek a kérdések kissé konkrétabb tartalommal telhettek meg, de ez minden egyes célközönség esetén így szokott lenni. Ezek a témák alkalmasak arra, hogy az összes kétség, probléma felszínre kerülhessen, s mire ezeket alaposan körüljárják, egy részük már meg is szűnik. Másrészt pedig észrevétlenül, saját élményen keresztül gyakorolják és a végére nagyjából meg is tanulják magát a Café módszert, annak fogásait. A végén tisztázó kérdésekkel és a résztvevők visszajelzéseit feltáró körrel zárul a tanulási folyamat.
Ezek után nem csoda, hogy a „tanulók” elismeréssel nyilatkoznak az egész napról, hiszen nemcsak megértik a tanultakat, de azokat kipróbálva át is élik a hatásait, kézzel foghatóan látják a konzultáció eredményeit, és talán kapnak egy kis további motivációt ahhoz, hogy ők maguk is tovább vigyék, alkalmazzák új tudásukat saját környezetükben.
Kollégám és én is bízunk benne, hogy a módszer megtetszett a polgárőröknek, és folytatása következik. Nemcsak a III. Polgárőr Akadémiára gondolunk, ahol terveink szerint újabb résztvevőket szeretnénk beavatni a Café műhelytitkaiba, bár a közvetlen célunk ez. Reméljük, hogy közvetett hatásként egyre többet hallhatunk az országszerte megrendezett Café típusú konzultációkról is, amelyeken majd a polgárőrök lesznek a házigazdák.
