Police Café Extra 2. – A Biztonsági Café visszhangjai
A “Pallas Athéné és a biztonságos Café” című blogban írtam arról, hogy az egyetemen immár másodszor – s mindjárt két évfolyamnyi, összesen 45 biztonsági szakirányos hallgató előtt – mutatkozhatott be a Rendőrkávéház. A Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék 2017. október 6-án egy közös tanóra keretében szervezte meg, felismerve a módszerben a biztonsági szakma szereplőinek kínálkozó lehetőséget.
A félévi követelmény a rendhagyó órán való aktív jelenléttel teljesült. Azt kértem még a hallgatóktól, gondolják tovább a módszert, és legfeljebb egy oldalban írják le és küldjék el nekem véleményüket. Ez volt tehát az a csel, amellyel sikerült kicsalnom belőlük a visszajelzést.
Közvetlenül nekem személyesen sokan elmondják, mit gondolnak a Caféról, de a nyilvánosság előtt kevesen vállalják véleményüket. Ki tudja, miért. Persze gondolok erről valamit, de azt meg én nem akarom elmondani. Így hát úgy döntöttem, a hallgatók névtelenségét tiszteletben tartva, bírva hozzájárulásukat, az általuk megfogalmazottakból itt most egy kisebb csokorra valót adok közre. Egy hosszabb tanulmányban az összeset feldolgozom majd. Kár volna a postafiókba rejteni ennek a 20 hallgatónak a gondolatait. Példaértékűnek tartom ugyanis, ahogy komolyan vették a kérésemet, és megosztották velem értékes meglátásaikat.
A hallgatók jellemzően nem hallottak még a Police Caféról. Így elsősorban annak örültek, hogy a módszert élőben ismerhették meg. „Az én tapasztalatom az, hogy a világon nem csak a rendvédelemnek, hanem összességében mindennek az alapja maga a kommunikáció. Ez a módszer pedig erre alapul, az emberek, vezetők közötti kommunikációra.” „Álmodni nem mertem volna, hogy egy általam preferált problémamegoldó eszközt fogok látni, s még részese is lehetek. (…) „számtalan területet érintő probléma szerkezetébe láthattam bele több szemszögből és nézőpontból.”
A résztvevők sok új szakmai információt hallhattak egymástól. A tudáscserének az a mennyisége és minősége, amely egy Café módszertannal kivitelezett beszélgetésben lehetséges, semmilyen más módon ennyi idő alatt nem lenne elérhető. „Egy másik nagy előnye volt a Biztonsági Cafénak, hogy az asztalgazdák révén mindenki megismerhette a többi csoport véleményeit, és minden egyes körben több asztalnál egy időben folytak a »viták«, így egészen rövid idő alatt hatalmas mennyiségű információ tudott áramolni, melyeknek a végén egy egésszé sikerült formálódni.”
Új szakmai kapcsolatok is születtek: „A nap végére, ha nem is barátságokat, de új ismeretségeket kötöttünk, amiket később kamatoztathatunk.”
Sokan hangsúlyozták a résztvevői kör sokszínűségét, kiváltképpen ennek motiváló erejét. Értékként fedezték fel a hasonlóságot a sokféleségben is, és hogy nem a különbözőségek hangsúlyozása jellemezte a beszélgetést, hanem az álláspontok közelítése. Talán ez a legnagyobb értéke az ilyen együttléteknek. Így írtak erről: „Számomra annak volt különösen nagy jelentősége, hogy mindannyian különböző szervezeteknél dolgozunk, és ugyanarról talán ugyanaz a véleményünk, mégis más megközelítésből levezetve.”
A Café módszertana a teljes partnerségre törekszik, amelyhez az egymással beszélgető felek egyenrangúsága szükséges. A résztvevők így írnak arról, hogyan érezték magukat ebben: „Az alábbiak voltak számomra pozitívumok a café-ban, mint lehetőségek: intelligens emberek vitája a megoldásért egyenrangú felekként; sértődés nélkül; egymás mélyebb megismerése; a zárkózottabb emberek jó ötleteinek felszínre kerülése; a pezsgés a megoldásért; a tudat, hogy te is része leszel a végül kialakított megoldásnak.”
Minden kezdet nehéz. Különösen, ha valami új módszerről van szó, annak bevezetése nem feltétlenül nyeri el mindenkinek a tetszését. Az őszinteség legnagyobb jelének tekintem, hogy kétségeiket, kezdeti ellenállásukat is megosztották velem a hallgatók, például így: „Az első témánál az asztaltársaság café-ja kicsit keserű volt, talán egy kicsit hűvös is, puhatolóztunk, mind egymás, mind a téma irányában. Tudjuk be annak, hogy mindenkinek ez volt az első.”
Az asztalbeszélgetéseket moderáló témagazdákat így értékelték: „A témavezetők jól kezelték a társaságok csapongásait, engedték a gondolatmeneteket egymásba fűzni. Amikor szükségessé vált, kérdésekkel segítettek, vagy éppen az elharapódzó, indulat alapú véleményeknek gátat szabtak, rátermettségük és hozzáértésük bizonyított a téma tekintetében. Kicsit sajnáltam, hogy maga a témavezető a saját meglátásait sok esetben nem kapcsolta bele a beszélgetés fonalába, bár gondolom, ez a metodika része.”
Speciális, ún. biztonsági café lévén az itt terítékre kerülő témát is véleményezték. Fontosnak tartják, hogy „beszéljünk a biztonságról: kinek mit jelent, mit lehet érte tenni, hogyan tudnának a biztonságban, annak megteremtésében részt vevők együttműködni, kapcsolatukat szorosabbra vonni – gondolok itt a rendőrség, rendészet, polgárőrség, katasztrófavédelem és végül, de nem utolsósorban a magánbiztonság résztvevőire.”
Önmagában más nézőpontok megismerése is érdekes, hát még ha ebből valami hasznos is kisül, az nagyon jó. Ezt például így fogalmazták meg: „Szerintem az ilyen találkozókon részt vevőknek első körben le kell mondaniuk a saját, beszűkült érdekükről, és önzetlenül tenni az adott közösségért, ez sajnos elég ritka a világban, de mindig van jó példa is, ahol ez működik és használják. Az, hogy egy ilyen moderált vita/párbeszéd keretein belül ezeket a szereplőket közös gondolkodásra, illetőleg problémamegoldásra lehet sarkallni, az meg egyenesen hab a Café-n…”
A Café módszer a hierarchia okozta kommunikációs távolság csökkentésére is jó: „Már az is fél siker, hogy egy ilyen hierarchikus rendszer szereplőit egyenlő félként asztalhoz lehet vele ültetni.”
Jelezték: az oktatásban is jót tenne az efféle párbeszéd: „Ha valami szakmai dolgot vagy sajátosságot nem tudtam, meg mertem kérdezni bátran, hisz egymás között voltunk, és nem volt az az érzés, hogy ez ciki, ha nem tudom. Nekem sokkal könnyebb volt így beszélnem, mintha például felállítanak és mondjam el a véleményem, hiába ugyanazok a személyek ülnének körülöttem, akiket ismerek, mégis más volt a környezet, és ez oldotta a feszültséget.”
Sokan kifejezték: szívesen vennék a módszer alkalmazását máshol, többször is, sok lehetőséget látnak benne, ki szeretnék próbálni: „Ilyen jellegű feltáró munkában minden héten van részem, de az kimerül az egy asztalnál felhozott személyes és cégérdekeket érintő kérdésekben, szűken egy adott témára korlátozva. Ebből a metódusból kiindulva már látom, hogy az azonos nézőpontok mennyire egy rugóra boncolgatják a felmerülő problémákat a Police Café asztalonkénti, egyedi nézőpontjaival szemben. A házi kerekasztalunk közel sem olyan alapos és minden részletre kiterjedő.”
A komolyan érdeklődőket csak arra tudom buzdítani, hogy higgyenek az efféle párbeszéd erejében és szervezzenek ilyen alkalmakat. De nagyon fontos, hogy azokat a World Café alapelveket és kifejezetten Police Café ajánlásokat betartva, amelyektől ez a módszer olyan, amilyen. Csak akkor fogja azt a hatást kiváltani és azokat az eredményeket hozni, amelyekről itt beszámoltak.
Jó néhányan megnézték az akkor frissen elkészült szakmai honlapot, s ezt a tényt így kommentálták: „Először félve nyitottam meg az oldalt. Police Café. Rendőr Café. Megint egy szakmai oldal, tele jogszabályokkal, szabályozásokkal. De… Kellemesen csalódtam. A hangvétel barátságos, nyílt, itt-ott már-már költői. Sőt! Az írások személyes hangvételűek, megszólítják az olvasót és gondolkodásra késztetik. Nem csak leír, szórakoztat is. És ez jó.”
Tanárként persze nem várja az ember, de azért bevallhatjuk, mindig jóleső érzés, ha a hallgatók egyáltalán értékelik és megköszönik a munkáját. Jutott ebből is: „A rendszer jó, a módszer működik, és Kommunikációs Kata óvja az alapelveket.” Jó érzés, hogy feltűnt tagadhatatlan szakmai elköteleződésem: „A második témával érkezett az asztalunkhoz Ön. Tetszik az a lelkesedés, illetve vehemencia, amivel végigvitte a témát, elindította a párbeszédet, az érvelést, a kulturált vitát. Mondhatnám, hogy ott és akkor felszolgálták a Café-t.”
A végére hagytam egy javaslatot, amely talán a visszajelzések őszinteségére, bátorságára, szeretetteljes hangulatára az egyik legjobb példa: „Egyetlen észrevételem az lenne, hogy különleges alkalmakra érdemes lehet átgondolni a Police Café extrémebb formáját, a Police Beer-t, ahol a résztvevők baráti hangulatban elfogyaszthatnák sörüket, borukat, természetesen kulturált módon. Elnézést kérek a kis viccelődésért így a végére…”
Így a végén… elnézem. És ezúton köszönöm azt a sok érdemi, tartalmas és remélhetőleg nemcsak számomra érdekes és hasznos visszajelzést, amelyeket megosztottak velem az első Biztonsági Café résztvevői.
