Ráadás virtuális GYEP kávé
„Ráadás kávé a házigazdáknak – szupervízió” – ez a címe a nemrég megjelent Police Café módszertani kézikönyvem egyik kis fejezetének. Arról van szó benne, hogy egy-egy Café sorozatnak nemcsak a gondos előkészítése, a rá való szakmai felkészítés fontos, hanem az is, hogy a végén a szervezők összeüljenek még egy ráadás kávézásra, összefoglalni mindazt, ami történt, amire jutottak. Ha kávéházi hasonlattal szeretnék élni – és szeretek –, ez olyan, mint a nap végi „kasszazárás”. Az alkalmazottak leülnek, és megszámolják a napi bevételt. Egy Café sorozat végén is ki-ki vessen számot azzal, hogy neki személyesen és az ügynek mit hozott az a folyamat, amelyet közösen végigjártak.
Éppen ez történt most is. A GYEP Cafék szervezői, a máltás csapat, a témagazdák és a helyi társ témagazdák – 2021. július 14-én és 15-én két csoportra osztva, mert vastagon nyári szünet lévén a tizenegy érintettnek közös időpontot találni nem volt lehetséges – összejöttek egy éppen csak moderált összegzésre. Négy olyan dimenzióból tekintettük át a háromrészes pilot Café sorozatot, amelyek lefedték az összes szóba hozható tapasztalatot. Mivel ezek összefüggenek egymással, azzal kezdtük, amelyik az első hozzászólónak épp a legérdekesebb volt, s a többiek ehhez kapcsolódtak. Aztán így tovább a többi hárommal is. Egy ilyen mini projektnek az értékeléséhez a következő szempontok adták magukat: a szakmai hozadék, a módszer, a megvalósítók reflexiói saját szerepükre és mivel két alkalommal online Caféztunk, a technikai feltételek.
A járási GYEP Cafék során sem fukarkodtak a résztvevők a metaforákkal, amelyek segítségével igyekeztek szemléletesebben kifejezni, mit is jelent szerintük ez a Gyerekesély Program. Nevezték hídnak, amely összeköti egymással a segítségre és támogatásra szoruló gyerekeket és családokat, a szociális segítő szervezeteket és az iskolákat. A munka azonban nemcsak maga a hídépítés, hanem annak folyamatos karbantartása is. De hasonlították a GYEP-et egy pókhoz is, hiszen e címszóval nagyon komoly háló(zat)építés zajlik egy-egy járásban. Olyan hálóé, amely egyszerre szövődik információból, infrastrukturális elemekből, eszközökből és kompetenciákból, emberi kapcsolatokból, együttműködésből. Ezek szép képek.
De az értékelésre is jutott egy frappáns hasonlat. Az egyik témagazda, aki mindhárom helyszínen ebbéli minőségében szerepelt, azt mondta, úgy érzi, mintha egy nagy reflektorral végigpásztáztuk volna a három járást, és ebben a felvillanó fényben megláttuk volna a lényeget, a legláthatóbb jelenségeket. De ő szívesen elidőzött volna még mindenhol, s ha már kávéház, ráérősebben, mélyebben megbeszélte volna a fontos részleteket is, reflektorfény helyett valami bensőséges hangulatot árasztó, de azért elegendő fényerőt biztosító asztali vagy állólámpánál.
És valóban, sok olyasminek a kibontására nem jutott idő és alkalom a háromszor három asztaltársasággal, amelyek pedig nagyon fontosak. Maradt kérdés, hiányérzet, félreértés is bizonyára. És sokaktól elhangzott: vissza kellene menni és folytatni tovább a feltáró-értékelő-elemző beszélgetéseket. De mindig örök és gyötrő dilemma, hogy amikor projektekhez köthető tól-ig időtartamokban kénytelenek gondolkodni az egyébként folyton forrás- és lehetőséghiányokkal küzdő szakemberek, akkor melyik „ujjukat harapják”. Azaz: kevesebb helyen próbáljanak meg támogatásokkal beavatkozni a közösségek életébe, de mélyebb, ezért maradandóbb eredményeket elérve, vagy minél több helyre igyekezzenek eljutni, de szükségszerűen sajnos csak felületi hatásokat kiváltva. Mindenki tudja a helyes választ: sok helyen és mélyen lenne jó hatni, de nincs az a projekt, amelyik ehhez elegendő időt és erőforrást tudna biztosítani.
Aztán más és más látszik eredménynek közelről, helyben, mint ami messziről szemlélve, pláne más járásokkal való összehasonlításban. Márpedig egy ilyen összegzésnek ez a következmény is velejárója. Mindhárom próbakávéházat befogadó járás a maga nemében egyedi karaktereket és ezek között problémákat mutatott fel. A legtöbb tapasztalattal az távozhatott, aki mindháromban megfordult. Aki viszont csak egyiken-másikon lehetett jelen, az legalább itt az összegzésnél hallhatta a többiek interpretációjában az ottani történéseket. És szintén nyilvánvaló, hogy mást láttak az egyes asztaltársaságokban időző téma- és társ témagazdák, a projektmenedzsment tagjai, na és a moderátor, aki mindenhova be-beült, és egy-egy kiemelendő gondolatot ellesett, hogy aztán ide-oda – a felkonferáló vagy átvezető szövegébe, a kérdései közé, összefoglalójába s végül ebbe a blogba – becsempéssze ezeket. És elmondhassa, leírhassa, amit csak ő láthatott.
Legfőképpen az elkötelezett, szelídebb vagy harsányabb stílusban megnyilvánuló, de a rászorultakon való segítést szenvedélyesen szerető szakembereket. A témagazdák állhatatos kíváncsiságát, mindent érteni és bemutatni-összegezni akarását. Az egyéni és csoportos önreflexiók szép kibontakozását, amelyek szigorúbbak, mint a külső ítészé. Ilyenként elmondtam mindkét társaságnak, de ide is leírom: ha számít valamit, az én mércém szerint óriási és remek munkát végeztek ebben a három GYEP Caféban, akár jelenléti, akár online változatban adtuk is elő! Másfél hónap alatt tervezés, felkészülés, szervezés, három Café és összegző értékelés két ülésben, egy nagyrészt ismeretlen módszerrel, két alkalommal online – lássuk be, ez azért nem kis vállalás. Ejtőernyős ugrás az ismeretlenbe, csoportosan.
A Sásdon zajló élő Café ezért, az Ózdon és Nyírbátorban online bonyolított másik kettő azért volt tanulságos. Nem meglepő módon megegyeztünk abban, hogy a jelenléti sokkal jobb – személyesebb, kézzel foghatóbb, informálisabb és ezért interaktívabb –, mint a digitális kiadás. Utóbbi viszont praktikus, s ha nem lehet utazni, akkor – a muszáj nagy úr, nincs mese –, digitalizálódni kell. Ám most már tudjuk, hogy ez is működik!
Hogy aztán kell-e ez a fajta összegző alkalom, jók-e és maradjanak-e a feltett kérdések, s a Café módszert folytassuk tovább, vagy ötvözzük valami mással, amihez több, de lazábban strukturált időkeret tartozhatna, nos, azt ebben a pillanatban még nem tudja senki sem. A magam részéről ezzel az írással is megerősítem: akár a Caféra, akár más közösségi alkotó technikára essen a választás, az ilyesmi biztosan jót tesz a szakembereknek és rajtuk keresztül nyilván a projektben zajló munkának is. Tehát én folytatás párti vagyok. Hogy pontosan mit és hogyan érdemes, az a következő időszak feladata eldönteni. De azt a fajta beszélgetési kultúrát, szelíd, de alapos önreflexióra biztatást, az időnként el-elveszni látszó motivációt újraélesztő, fenntartó, megerősítő támogatást és fejlesztést egyszerre garantáló fórumot, amit ezek a GYEP Cafék képesek voltak megteremteni, kár volna sutba dobni.
Én mindenesetre nagyon köszönöm a bizalmat és a lehetőséget, hogy felbiztathattam a társulatot erre a bátor ugrásra. Örülök, ha ezzel a kávézással elindíthattam vagy katalizálhattam valamit ezen a szakterületen is. Remélem, hogy a tisztelt megrendelő, megbizonyosodván arról, hogy szűkebb és tágabb csapata a GYEP Café üzemeltetési alaptanfolyamán kiválóan megfelelt, mihamarabb döntésre jut, hogy így vagy úgy, de folytatása következik. Ha máskor, esetleg nehezebb terepekre is hívtok terelgetni-moderálni, jövök, de ezennel ünnepélyesen kijelentem: akár önállóan is nyithattok GYEP Cafékat. Én az első háromnak hírét viszem, de ha értesülök az esetleges folytatásról, majd arról is szívesen tudósítok.
