Police Café Extra 50. – Police Café képeslap Kunszentmiklósról

115. Police Café Kunszentmiklós önkiszolgáló

(Fotó: Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság)

Talán a számmániám szerint jobban illett volna a Police Café Extra rovat kerek, éppen 50. fordulója a legutóbbi pécsi bejegyzéshez, de így is nagyon jó. Mert ez a mostani képeslap igazi meglepetés, alkalmi, amolyan ajándékféle. Ugyanis egy önkiszolgáló Police Café hírét küldte Répási Tamásné Rózsa, Kunszentmiklósról. Boldogan fogadtam és adom közre. Kívánságát pedig, hogy írjam be őket 115-diknek, már teljesítettem is. Nos, ki lesz a 116-odik?

 

***

 

Kedves Café Kata!

Szokták mondani, hogy néha a történelem ismétli önmagát… Emlékszem, hogyan indult 2016-ban Bács-Kiskun megyében a Police Café. A kiskunhalasi kapitányság akkori megbízott vezetője szerette volna megismerni a helyi közösség tagjait, és kicsit „képbe kerülni”, hogy a városnak milyen elvárásai vannak a rendőrséggel szemben. Vaslóczki Ferenc úgy gondolta, a legkézenfekvőbb módszer, hogy felvegye a kapcsolatot az állami és civil szervezetekkel, a Police Café lehetne. És talán még ő sem sejtette, hogy ez ennyire bejön. Márpedig olyannyira így lett, hogy most a jelenet szinte megismétlődött. Persze máshol és más szereplőkkel, de a lényege ugyanaz.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság élére nemrég új vezető került, ifj. dr. Fekecs Dénes személyében. Mivel egyik kollégája sem járt még Rendőrkávéházban, viszont tudták, hogy én ismerem a módszert, ezért tanácsot kértek tőlem. Azonnal felajánlottam a segítségemet, és mondtam, hogy szívesen elmegyek hozzájuk, csináljuk meg közösen. Nos, 2023. június 23-án így is lett.

Három asztaltársaságnyi vendéggel számoltunk, ehhez terveztük a feldolgozandó kérdéseket. Az első, hogy milyen változásokat szeretne a lakosság a rendőrség részéről. A második, hogy hogyan lehetne fokozni az együttműködést az állami és a civil szervezetek között. Pontosabban elkezdeni, mert korábban ez sajnos egyáltalán nem működött. A harmadik kérdés pedig, hogy hogyan lehet az idősekhez a leghatékonyabban eljuttatni a bűnmegelőzési információkat. Prevenciós szakemberként persze ez volt számomra a leginkább testhez álló ügy, annál is inkább, mert a 2017-es megyei Police Café sorozatnak ez volt a fő tematikája, s nálunk is jártál Kalocsán, hogy erről beszélgessünk. Akkor témagazda voltam. Sőt, a képzés is nálunk volt! A mostani Cafét viszont már én moderálhattam. Jó volt ezt a szerepet is kipróbálni.

A vendégeknek nem kellett bemutatkozniuk, csak a keresztnevüket kellett egy kis színes tépőkére felírni, valamint azt, hogy mit szeretnének hazavinni a mai beszélgetésből. Ezt el is mondták, a cetliket pedig kiragasztottam az ajtólapra. Majd a témagazdák elkezdték a munkát.

Nagyon sokan a kapcsolatépítést szerették volna megvalósítani. A végén az összegzésből szépen kijött, hogy az új kapitánynak merre kell elindulni, mi az elvárás. A legvégén pedig egyesével leszedtem a cetliket, és csodák csodája, mindenki azt mondta, hogy megkapta azt, amit ettől a programtól várt. Nagyon köszönték, hogy valaki vette a fáradságot, és összehívta őket, akik egyébként nem ismerték sem egymást, sem a másik munkáját. A jelenlévők telefonszámokat cseréltek, és az is elhangzott, hogy végre van kontaktszemély a rendőrségen, akit fel lehet hívni, ha ez szükséges a munkájukhoz.

A vendégek tehát elégedettek voltak, a kapitány úr örült, a kollégák ügyesen vezették az asztalbeszélgetéseket. Megállapíthatom: a módszer működik, te pedig biztosan büszke lennél, ha látnád, hogyan dolgozunk. Mivel tudom, hogy minden álmod az, hogy sok-sok önállóan működő – ahogy te hívod, önkiszolgáló – Rendőrkávéház nyíljon országszerte, gondoltam, megleplek egy képeslappal, amelyen megírom: mi nyitottunk egyet. Kérlek, vedd fel a listádra, ha jól látom, 115-dikként.

De hogy a mi Cafénk alig egy nappal lesz azután, hogy te egy másik megyében, a módszer őshazájának számító Baranyában éppen a keletkezéstörténetről és egy ottani sorozatról tartottál előadást, azt nem tudhattam. Így hát megleptük egymást, öntudatlanul is.

Szeretettel: Rózsa