Újra Police Café Pécs

Sikorski Café asztaldekoráció vágott

Pécs a szívem csücske, azon belül a Zsolnay Negyedet különösen szeretem. Az, hogy most újra ott nyithattunk Rendőrkávéházat, igazán nagy öröm. 2022. október 13-án a Police Café Pécsnek a Sikorski-ház adott otthont. Büszkén számol be róla a krónikás.

***

Gyorsan elszaladt az az öt hónap, amióta utoljára Pécsett jártam. 2022. május 9-én tartottam ott újra Police Café módszertani képzést a megyei bűnmegelőzési szakembereknek, akik akkor nagy vállalkozásba kezdtek. Tízrészes járási Police Café sorozatot készültek indítani, aminek első alkalmát tegnap, 2022. október 13-án meg is tartottuk. Baranya megye valamennyi járására kiterjesztik azt a fajta biztonsági problématérképezést, amit a módszer lehetővé tesz. 2017 novemberében Sásdon és Bólyban egyébként már beüzemeltük az ún. járási Cafékat , de a folytatás mostanáig váratott magára. Jobb későn, mint soha. Így is az ország első ilyen kezdeményezését tudhatják magukénak, amit baranyai rendőreimtől szinte el is várok.

Az első rendező a megyeszékhely Pécs volt, és stílusosan a Zsolnay Negyedet nyerték meg helyszínként. Ez számomra különös öröm volt. Nemcsak azért, mert a rajongásig szeretem ezt a kulturális teret, azt a hangulatot és minőséget, ami itt van. Hanem mert 2014. június 2-án itt rendeztük az ország első Rendőrkávéházát. Most a Sikorski-ház a gyönyörű szecessziós épülete, azon belül is a Júlia terem kínált méltó helyet a vendégeknek.

Sikorski ház

Sikorski Café üresen

Sikorski ház Café tele

A beszélgetés Pécs legakutabb biztonsági problémáit fedte le. A legnehezebb ügy itt is a hajléktalanoké. A téma moderálásához az általam ismert egyik legszenzitívebb rendőrt sikerült megtalálni, Szilágyi Omert. 37 éves pécsi utcai rendőri múltja és jelenlegi áldozatsegítői tevékenysége már önmagában hitelesíti őt. De kiváló kommunikációs és azon belül előadói készsége újra bizonyította, hogy ott a helye minden olyan fórumon, ahol a civilekkel való párbeszédet lehet és kell erősíteni. Nem utolsósorban értékes darabbal szaporította a még 2014-ben szintén Pécsett elkezdett ún. „Police Art gyűjteményt”: a flipchart papírjára odakanyarított rajzával még e nehéz témát is sikerült kicsit könnyedebben feldolgoztatnia.

Omer rajza 2 Pécs október 13. vágott

Omer rajza pécs Café 2022 október vágott

A második téma az áldozatsegítés volt. Ezt Kötő Veronika moderálta, aki először vett részt Police Caféban, ráadásul mindjárt mint témagazda, és mondhatom, derekasan helyt állt a szerepben. Nemcsak én, a közönség is biztatta, hogy máskor is vállaljon hasonló „fellépést”. Mint áldozatvédelmi referens a hétköznapokban rengeteget tesz ezen a kiemelten fontos szakterületen. És örülhetünk annak, hogy személyén keresztül is egy olyan arca válik egyre dominánsabbá a rendőrségnek, amelyik nemcsak az ellenőrzésben, a rendteremtésben és a szankcionálásban, de a professzionális segítésben is jeleskedik.

A harmadik téma volt a legbékésebb, amit Vitális Ágnes, a pécsi rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere mint fő szervező, magára osztott. Igyekezett jó irányba terelgetni a kerékpáros közlekedés izgalmas ügyét. Számomra újdonság volt a kerékpárosok csoportosítása: vannak, akik a biciklit sportolásra használják; mások a mindennapokban közlekednek vele; és olyanok is, akiknek munkaeszközük. De hogy van egy negyedik, Pécsett igen sajátságos társaság, az egyetemistáké, azt nem gondoltam volna. Közülük is főleg azok a külföldi hallgatók érdekesek, akik saját országuk közlekedési kultúrájából kiindulva sokszor nehezen boldogulnak a mi szintén sajátos közlekedési morálunk közepette. Remélem, sikerült egészen finoman megfogalmaznom azt a nehézséget, ami ebből a különbségből adódik… Mivel a pécsi egyetem egyik aktív képviselője is jelen volt, akit – teljesen érthetően – a rendezvény végén leginkább az a kérdés izgatott, hogy mit lehet egy ilyen beszélgetésből tovább vinni, adta magát az ötlet: rendezzék meg az ország első Kerékpáros Police Caféját, de ne csak a közlekedési szakemberek, hanem maguknak az érintetteknek a részvételével is.

A három májusban felkészített moderátor ezúttal hospitált. Figyelték, mit és hogyan csinálok, mert a következő kilenc rendezvényen már ők lesznek a házigazdák és ceremóniamesterek.

Tegnap elvittem magammal egy kíváncsiskodót is Budapestről. Ifj. Erdősi Sándorról nem lehet azt mondani, hogy ne volna terepismerete hajléktalan- és áldozatsegítő ügyben. Pályája nagy részét a Józsefvárosban töltötte városrehabilitációs programok menedzsereként, benne a szomszédsági rendőr alprogram megálmodásával és megvalósításával (innen a kapcsolatunk), mostanság pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Programját irányítja országszerte. 2015-ben már járt Pécsett, amikor a mi akkori józsefvárosi rendőreinknek pécsi kollégáik tanították a Police Café módszertant. Már akkor is tetszett neki, amit látott. De az igazi autentikus pécsi rendőrkávéházi hangulatot most tapasztalhatta meg személyesen. Mindketten jól tudjuk, hogy Baranyában is sok a nehézség, mégis: kívülről nézve irigylésre méltónak tartjuk az ottani együttműködést.

Talán nem feltétlenül tűnik idetartozónak az a tény, hogy Baranya megye éppen megyei rendőr-főkapitányváltásban van. Mégis idehozom, mert az, hogy egy megye ilyen kitartóan alkalmazza a Police Café módszerét, hogy elsőként egy ilyen jellegű járási sorozatba kezd, nagyon is függ attól, hogy a megyei szintű vezetés mit gondol a rendőrség társadalmi szerepéről, társadalmi felelősségvállalásáról. 2004-ben Sárközi Ferenc főkapitánnyal és Cserép Attila kapitánnyal kezdtünk el dolgozni a közös biztonság innovatív felfogása jegyében, A mi rendőrünk programban. 2014-ben Dakos József főkapitány és Gaál Gyula hivatalvezető álltak teljes mellszélességgel a Police Café kezdeményezés mellé. Ennek a jelenlegi sorozatnak az indulását pedig Gulyás Zsolt főkapitány és Korontos Zoltán kapitány támogatta. És remélem, hogy a most a főkapitányi székbe kerülő Szijártó István is mellénk fog állni az ügyben. Mindenesetre az, hogy a tegnapi rendezvényen a régi és az új főkapitányok egy kis informális beszélgetés és kávé erejéig beköszöntek, kedves és kifejező gesztus volt. Nagyon örültem neki/k.

S végül, de egyáltalán nem utolsósorban a Baranya Megyei Bűnmegelőzési Tanács mint a program és az egész sorozat fő szervezője, különösen a titkára, Oppé László szintén köszönetet érdemel.

A helyi sajtó érdeklődése is megtisztelő volt. Az alábbi linken a Pécs TV 2022. október 13-i esti híradójának 4.00’ és 5.40’ közötti kis összefoglalója már látható.

A következő kilenc járási Police Café már önkiszolgáló üzemmódban fog működni, egészen 2023. február 23-ig. November 29-én Siklóson dolgoznak a kollégák, ahová terveim szerint benézek hozzájuk, mert ha minden igaz, különlegesen jó okom lesz rá. De mindent természetesen nem árulhatok el… Addig is, kedves baranyaiak, várom a Police Café képeslapjaitokat!