Nem digitális napló 21. rész – Tanórai vendégeim

Nem digitális napló 21. rész – Tanórai vendégeim

Kedves Naplóm!

Az őszi félévben – szokásosan – rengeteg az egyetemi órám. De nem is a mennyiséggel van a baj, hanem az elosztással.

Az egyik tantárgy keretében például hétről hétre ugyanazokon a napokon, ugyanazokban az idősávokban, ugyanazokkal a csoportokkal találkozom, két és fél hónapon keresztül. Ez a ciklikus órarend szokásos, de egyre kevésbé gondolom hatékonynak, különösen a felsőoktatásban. Ennyi óra ilyen eloszlásban még akkor is sok, ha egyébként magát a tantárgyat (Társadalmi és kommunikációs ismeretek), az abban foglalt témákat (talán a nevéből sejthető, mik ezek), sőt, még a hallgatókat is kifejezetten szeretem. Első évfolyamos nappali tagozatosaim egy része teljesen romlatlan, még szó szerint csillogó szemű tisztjelölt, akiknek minden vicc – értsd: minden lecke – új. Más részük tiszthelyettes, pár év gyakorlattal, ami azt jelenti, hogy még kellően fiatalok, de már tudják, mit nem tudnak, mire volna szükségük, hogy pályájukat tisztként folytathassák. Nekik tehát ezért érdekesek és fontosak a feldolgozott témák.

A másik tantárgyat (Rendészeti etika) harmadévesek tanulják. Egyik részük bűnügyi, másik magánbiztonsági szakember lesz nemsoká. Az ő szekerük rúdja már lassan kifelé áll, szemük sem csillog annyira, szakdolgozatírásra készülnek, munkahelyet keresgélnek, némelyikük ilyen-olyan okból belefáradt már a „tanulásba”. Nem véletlenül használom az idézőjelet, mert az igazi tanulásba szerintem nem lehet belefáradni soha. Náluk az ellenkező előjelű a probléma: túl kevés az óraszám, mindössze tizennégy, ez is négyfelé szabdalva. Mit lehet ennyi időben csinálni? Bele se kezdünk, már vége is van, s hetek telnek el, mire újra találkozunk. Szép kihívás ez is.

Nos, lehet például vendégeket hívni, az mindig jó. Mert mindkét célcsoportnak úgy kell a tapasztalt szakmai példakép, mint egy falat kenyér. És én szívesen szolgálok nekik ezzel, még akkor is, ha sajnos csak morzsák juthatnak belőlük. Morzsák, mert az a kis idő, ami egy-egy ilyen foglalkozáson adatik, csak ízelítőt adhat. Ám nem panaszkodom, mert az is nagyon finom. És tudom, hogy nemcsak nekem tetszik.

Egyrészt – és ennek nagyon nagy jelentősége van – élvezik a vendégséget maguk a meghívottak. Egyetlen hívó szavamra szívesen jönnek, ha csak tehetik. Ez nem csoda, mert legtöbbjük egykori kedves hallgatóm. És aki netán nem, valahogy mintha szintén az lenne, mert őt is amolyan tiszteletbeli Katanítványként kezelem. Boldogok, hogy továbbadhatják szakmaszeretetüket, megoszthatják tudásukat, és behozhatják a tanterembe a megérlelt tapasztalataikat, mert látják, megélik, hogy a hallgatók örülnek neki(k).

Másrészt ez a fajta közös interaktív és ettől intenzív tanulás rettentően tetszik a hallgatóknak is. Amikor azt mondják a foglalkozás végén, hogy ezen az órán többet tanultak, mint az elmúlt két hónapban, az egyszerre felemelő és elkeserítő. Előbbi azért, mert a meghívottak motiváló erejét és szakmai nívóját tükrözi vissza. Utóbbi pedig azért, mert sajnos nem feltétlenül ilyen lelkesedés tapasztalható minden oktató részéről. Kreatív Tanulási Program ide vagy oda, sok tennivaló akad még a pedagógiai módszertan háza táján.

De, Kedves Naplóm, most nem panaszkodni akarok, hanem örvendezni. Ebben a félévben ugyanis kijutott a jóból: hét vendégelőadóval kapcsolatos élménybeszámolómat osztom meg veled.

***

 2023. október 6., 10., 18. – Meglepetésvendég

Kedves Naplóm!

Már egy ideje készülök írni valakiről, akit még egy májusi szellő sodort az utamba. Az egyetem folyosóján kollégáim jöttek szembe, vendégeket kísértek. Egyikük, Németh Zsolt kérdezi, ismerem-e Kovács Ricsit. Ismerős volt a név. Azt tudtam, hogy ő az idei Aranypánt-díjas[1] „hétköznapi roma hős”, de személyesen még nem találkoztunk. Mondja Zsolt, hogy Ricsi egy hallgatói csoporthoz jön beszélgetni, ha ráérek, tartsak velük. Ráértem és kíváncsi is voltam, hát mentem.

És milyen jól tettem! Kiderült, hogy Ricsit is a tanítványaim közt tudhatom. Azonnal közös hullámhosszon voltunk, ami a mai napig tart, sőt, fokozódik is. Rengeteg tervünk van, de ezeknek nem megyek elébe, majd a maguk idején. Fogsz még róla – rólunk – hallani!

Ami viszont most nagyon is idetartozik, az az, hogy a fenti napokon Ricsi volt az órai vendég. Meglepetésvendég, egész pontosan. A gyerekeknek nem mondtam meg, ki érkezik. Egyik alkalommal még rá is játszottunk az ismeretlenségre, amely játék szokásosan igen tanulságosra sikeredett. De ez maradjon inkább műhelytitok. Talán nem lep meg, ha elárulom, hogy a hallgatók teljesen odavoltak Ricsiért. És ez így van, akármerre jár-kel az országban. Mert az utóbbi hónapjait ezzel tölti. Utazik, beszélget, előadást tart, interjúkat, riportokat ad, puszta lényével, saját történeteivel örömöt szerez, és rengeteg motivációt szállít ide-oda. Az általános iskolásoktól a felnőttekig mindenkit elvarázsol. És ezt nemcsak én állítom ám!

Idemásolok neked néhány szövegfoszlányt, ami a fentiekről tanúskodik. Az akció izgalmas volt: az egyik csoportom tagjaitól azt kértem, hogy Ricsinek írott levélben adjanak visszajelzést arról az óráról, amikor náluk járt. A szeretetáradat, ami megindult, fantasztikus. Tudom, tudom, nyilván azt gondolod, hogy túlzok. De nem! Ha nem hiszed, tessék, olvasd el ezeket a részleteket!

„Az órán, amit tartott nekünk, sok olyan dolgot tudtam meg a romológia terén, ami az életem során sokat fog segíteni.”

„Köszönöm! Köszönöm az élményt, a tudást, köszönöm, hogy megláthattam azt, amit talán soha nem láttam volna. Az előadás elérte célját, hatott rám, mint ember, mint rendőr. Közelebb kerültünk, hogy elkezdjük építeni azt a hidat.”

„Az eddigi óráink közül a legtanulságosabb volt! Mindenkinek meg kellene hallgatnia egyszer az óráját, mert a személye, a karizmája motivál, tanít arra, hogy elfogadjuk, támogassuk egymást!”

„Rövid idő alatt megváltozott a nézőpontom a dolgokról. Nagyon inspiráló az előadása, amit mindenkinek hallania kellene! Jobb hely lett az egyetem, amióta itt van velünk!”

„Nagyon fontos a témája, hiánypótló. Az NKE hallgatói nevében szeretném megköszönni a tevékenységét, örülünk neki, hogy az egyetem egy ilyen értékes emberrel gazdagodott, mint Ön.”

***

2023. október 24. – Vendégségben Katanárnőnél

Kedves Naplóm!

Amolyan írás az írásban következik. Az alábbi levél Kiss Gábor honlapján https://www.carecafe.hu/hirek/visszajelzes-vendegsegben-katanarnonel/13414/ landolt, tőlem kapta. Magáért beszél, nézd csak, idemásolom!

„Különös pillanat: a blog első vendégírását adhatom közre.

»Kedves Gábor!

Nagyon örülök, hogy 2023. október 24-én eleget tettél a meghívásnak, és eljöttél hozzánk. Az elsőéves nappalis bűnügyes hallgatóim – mind a huszonöten – odavoltak az előadásodtól. És tudom, mert egyrészt érzékelhető volt, másrészt mondtad is, hogy te is nagyon jól érezted magad. Jó volt látni, ahogy otthonosan mozogsz a tanteremben, ahogy dolgoztatod a fiatalokat, ahogy beszéled a nyelvüket, ahogy figyelnek rád. Nemcsak felkeltened sikerült az érdeklődésüket, de fenntartani is.

Miután elköszöntél, megkérdeztem, hogy tetszett(él) nekik. Az alábbiakat mondták: meggyőző, hiteles, higgadt, képzett, érdekesen ad elő, figyelemfelkeltő. Én meg dagadtam a büszkeségtől.

Ki sem merem mondani, hogy több, mint harminc éve ismerlek. Egészen kezdő tanár voltam, amikor a Rendőrtiszti Főiskolára jártál, és ugyanilyen csillogó szemmel ültél az iskolapadban, mint ezek a mai srácok. Aztán a mesterszakon már komoly érett vezetőként tértél vissza a tantermembe, s lásd, újabb évek elteltével ma már nemcsak elkötelezett szakember, hanem gyakorlott előadó, képzett tréner is vagy.

Remélem, hamarosan újra találkozunk, s lesznek még közös dolgaink. Folytasd a biztonságtudatosság fejlesztését! Mert szép és fontos az ügy, amit szolgálsz.

Büszke vagyok, hogy a tanárnőd lehettem-lehetek, s én is tanulhattam-tanulhatok tőled.  

Szeretettel: Molnár (Café) Kata«

Kedves Kata tanárnő, kedves (Café) Kata!

Köszönök mindent, amiket az ismeretségünk hosszú ideje alatt kaptam Tőled és a Police Café-tól!”

***

2023. október 26. – Karcsi rendőr a katedrán

Kedves Naplóm!

Ezen a napon sürgős kávéznivalóm akadt a kisbéri rendőrökkel, így hallgatóimat rá kellett bíznom valakire. Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy olyasvalaki lenne a legmegfelelőbb, akire jóformán az életemet is rábíznám. Nem sok ilyen ember van, gondolhatod. De Tomis Károly r. főtörzszászlós, vagy ahogy mindenki ismeri, Karcsi rendőr ilyen.

2017 óta dolgozunk vállvetve. Na nem úgy, hogy rovom vele a zuglói utcákat, mert az az ő terepe. Inkább úgy, ahogy egy ilyesfajta sajátos párosnak adatik: lépten-nyomon szakmázunk, könyvbemutatón nyilvánosan beszélgetünk, előadást tartunk, Cafézgatunk, vagy épp röhögünk. És közben rengeteget tanulunk egymástól.

Mert Karcsitól aztán lehet. És nemcsak a rendőri szakmát, hanem az iránta táplált, harminc éve szűnni nem akaró odaadást is. És legfőképpen emberséget, derűt, humort.

Amikor ezeket a sorokat írom, éppen a névnapja van, s pár napja fordult vele a harmincadik szolgálati év. Írásom közzétételének napján pedig ráadásul a születésnapja is van. Isten éltesse hát! A huszonötödiknek az ünneplésén ott lehettem, és akkor még egy verset is kanyarítottam neki. Ma is aktuális, ezért az engedélyével most itt is közzé teszem, s ezzel gratulálok neki e jeles évfordulóhoz. S ezúton azt is köszönöm neki, hogy az órámon helyt állt helyettem. Papp Dávid kollégámnak pedig azt, hogy asszisztált neki.

Karcsi és a rendőrkávé

***

2023. október 31. – Tantermi Rendőrkávéház

Kedves Naplóm!

1924 óta egy Milánóban rendezett nemzetközi konferencián hozott elhatározás nyomában október 31. a takarékosság világnapja. Hát, sajnálom, de én nem ma takarékoskodtam, mert öt remek szakembert is elhívtam a hallgatóim közé. És szerencsére ők sem voltak szófukarok, sőt! Az öt asztal köré ültetett huszonöt álmélkodó nebuló fülét telebeszélték a rendőri szakma szépségeiről és nehézségeiről szóló történeteikkel. Mert ha már ennyien voltunk, akkor persze hogy a Café technikával dolgoztunk. Csak úgy repült az idő, térültünk-fordultunk, és már vége is volt az órának. A tantermi Rendőrkávéházban nem volt se kávé, se pogácsa (igaz, volt közben ebédszünet), sőt, összefoglaló sem, csak visszajelzés, de az mélyről jövő elégedettséggel teli. Ehhez az alkalomhoz ez illett.

Király Péternek, Kocsis Péternek, Kovács Richárdnak, Lajer Sándornak és Mahlaj Róbertnek nagy-nagy köszönet, hogy ránk áldozták a napjukat, és hozták a formájukat – azaz adták magukat – szokásosan.

A hallgatóim pedig mind a tíz ujjukat megnyalhatták a hallottak alapján, és ha ez nem csinált nekik kedvet a bűnügyes léthez, akkor semmi. Én meg csak gyönyörködtem, hogy milyen jól egymásra talál az érdeklődés és a szenvedélyes szakmaszeretet.

[1] „Az Aranypánt-díjat 2015-ben azért hozta létre a Roma Sajtóközpont (RSK), hogy a hétköznapi roma hősöket ünnepeljük. Azokat, akik a foglalkozásuk révén elismerést vívtak ki a környezetükben, és emellett öntudatos romaként élik mindennapjaikat.” Forrás: https://index.hu/belfold/2023/04/08/hetkoznapi-roma-hosok-aranypant-dij-rendorseg-kovacs-richard/