Nem digitális vendégnaplók 11. rész – Van élet a tanszéken kívül…
Miközben én múlt héten az országot járva ügyfélszolgálati tréninget tartottam, polgárőröket és papírkereskedőket kávéztattam, könyvbemutatón beszélgettem, kis tanszékem is szorgoskodott. Fogadtak egy lengyel delegációt, akik a Rendészettudományi Karon tettek látogatást, és szakmai érdeklődésük hozzánk is elvezette őket. Sajnálom, hogy nem tudtam velük lenni, mert a képek alapján jól sikerülhetett a közös program.
A szakmai napról szóló híradás az egyetem honlapján is megjelent, de úgy gondoltam, hogy a szikár leírás mellé dukál egy személyesebb hangvételű élménybeszámoló is, amolyan naplóba való. Ezért kollégáim körében feldobtam az ötletet, hogy ha már lemaradtam az eseményről, legalább meséljenek róla kicsit részletesebben is. És a program lebonyolításában legaktívabb közreműködők tollat is ragadtak. Márti és Gergő közös összefoglalója következik, reményeim szerint a Nem digitális naplónak szánt stílusban.
***
Fekete Márta – Hlavacska Gergely: „Lengyel, magyar – két jó barát…” és más együttműködések
Kedves Kata-napló!
Mintha egyre rövidebbek lennének ezek a nyarak (hát még úgy, hogy friss egyetemi oktatóként épp hogy fel tudtam ocsúdni a sokkból): alig zártuk be az előző félévet, már nyitjuk is az újat. A napokban a tanszékvezetőm kitett egy vicces képet a közösségi oldalára, amely két, egyformán megtépázott baglyot ábrázolt. Az egyik alá az volt írva, hogy „tanár a tanév végén”, a másik alá: „tanár a tanév elején”. Mindennél jobban tudtam azonosulni ezzel a viccesnek szánt, ám annál inkább a valóságomat lefestő rajzzal.
Ha még csak a tanterembe belépés kihívásaival – és ilyenkor év elején a magamfajta, önmagát kereső tanárember gyakran érzi úgy, hogy elfelejtett tanítani – kellene megküzdeni…! De az élet nem olyan egyszerű, hiszen számos kutatás, új és régi projekt, induló doktori programok és védendő doktori disszertációk, az óráink színvonalának folyamatos jobbítása, csiszolása iránti vágy is színesítik a mindennapjainkat. És ha mindez nem lenne elég, a tanévnyitó összmunkatársi értekezleten elhangzott felsővezetői elvárás értelmében a nemzetközi kapcsolatok ápolása is előkelő helyet foglal el idén az egyetemi prioritások listáján.
Pont egy ilyen feladat landolt a tanszéki levelezőlistán: szeptemberben Erasmus-program keretében Budapestre érkezik egy hatfős lengyel delegáció, akik számára egy egynapos programot az egyetem, ezen belül is a Rendészeti Magatartástudományi Tanszék szervezzen, hiszen vendégeink, kommunikációs szakemberek lévén, a hazai rendészeti felsőoktatás kommunikációt, kríziskommunikációt érintő kurzusai iránt érdeklődnek. Egy ilyen feladat időben távolról (nyáron) mindig izgalmasnak és érdekesnek (és leginkább soha el nem érkezőnek) tűnik, aztán ennek az izgalomnak a helyét a workshop dátuma felé közeledve átveszi a pánik: mit mondjunk, hogyan mondjuk, ki mondja, tudok-e még egyáltalán (a találkozó munkanyelvéül szolgáló) angolul? A „ki mondja” kérdést aztán hamar megoldottuk: Hlavacska Gergő kollégámmal közösen vállaltuk a tréningnap levezénylését. (Mondhatnánk, hogy „új” kollégák vagyunk Mártival, hiszen egy éve vagyok a tanszék tagja, de mivel annyi órán közösködtünk már, annyi kurzus forgatókönyvét raktuk össze együtt, hogy ennek alapján inkább számítunk régi rutinos, mint új kollégáknak.)
Az ember a sűrű-rohanós egyetemi tanévben gyakran érzi úgy, hogy elmegy a kollégái mellett: nem tudjuk, hogy a másik mit csinál, pedig érezzük, hogy hasonlót; olyan jó volna egy másik tanszék oktatójával közös órát tartani – hiszen mindig rájövünk, hogy máshonnan közelítve ugyan, de végső soron csak ugyanarról beszélünk –, olyan jó volna passzítani a gyakorlati szakemberi tudást az elméletivel. Sokszor sóhajtunk fel ettől a hiányérzettől, épp ezért boldogság, hogy a lengyel delegáció fogadására készülve valahogyan mégis teljesült az együttműködés iránti vágy. Néhány telefon az intézkedéstaktikát oktató kollégáknak, a közös közszolgálati gyakorlatot szervező kollégáknak – azért ezeken a területeken igencsak jelen van a kríziskommunikáció! –, és máris összeállt a napi program, amin aztán büszkén vezettük végig lengyel vendégeinket.
Azért a tanszéken belüli kooperációról se feledkezzünk meg: Gergő nagyon inspiráló személyiség, akivel jó együtt gondolkodni, nagyon jó tréninget tartani – most már bátran mondhatom, magyarul és angolul is! –, úgy érzem, jól kiegészítjük egymást: míg ő remekül instruál és vezet le egy feladatot, én inkább azok feldolgozásában, elméletbe történő illesztésében vagyok jó. Ezzel a „képességduóval” tudtunk egy komplex kis oktatási csomagot nyújtani a hozzánk látogató delegációnak az RTK-n folyó kommunikáció és kompetencia alapú oktatásról, tanszékünkhöz illően, tréninges módszerbe ágyazva. Hál’isten arra is fény derült, hogy sem Gergő, sem én nem felejtettünk el angolul, sikerrel levezényeltük a ránk szabott feladatot, és egy elégedett-fáradt delegációt tudtunk búcsúztatni a nap végén. Szóval ismét bebizonyosodott, hogy megéri a komfortzónán túlra kacsintani.
A workshop megszervezéséért köszönet illeti fáradhatatlan tanszékvezetőnket, Hegedűs Juditot, főreferensünket, Győry Dorottyát, a workshop további programjainak vezetéséért pedig Erdős Ágnest (Intézkedéstaktikai és Informatikai Csoport), Németh Gábort (Határrendészeti Tanszék) és Speck Gyulát (ÁNTK).
És neked, kedves Napló, köszönjük, hogy meghallgattad és befogadtad kis élménybeszámolónkat.
