Penzumok és talányok: Rendőrök vagy tanárok?

Penzumok és talányok: Rendőrök vagy tanárok?

Épp csak egy kis lélegzetvételhez jutottam a két héttel ezelőtti bloghullámok tetején, de arra nem volt időm, hogy megírjam, azóta mennyi minden történt. Tréningre tréning, projekt projekt hátán, vizsga vizsga után… És még mindig három munkás hét! Július közepétől remélhetek egy kis nyaralást, bár tenni-, főleg írnivalókban akkor se fogok hiányt szenvedni.

A penzum komoly dolog. Júliusban mindössze egyetlen ívet szentelhetek annak, hogy a Police Café módszer nagy ívű elképzelésének első kalászait óvatosan learathassam. És most is határidőre írok, méghozzá párhuzamosan egy-egy ívet két témáról, egy tanszéki tanulmánykötetbe. Mindkettő szívemnek kedves téma, igazi élvezettel merülök el bennük, de a mondanivaló kiérlelt megfogalmazása és terjedelmi korlátok közé szorítása akkor is fáradság. Időnként félbe kell hagyni.

Kikapcsolódásként egy kis háztartás, kertészkedés és úszás is jó, csakhogy ez a pár gondolat kikívánkozik belőlem. Tartozom vele valakiknek. Ez volna a talány, de ők majd értik.

A címben feltett kérdés 2009-be repít vissza. Akkor vettem részt először a középiskolásoknak rendezett Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny zsűrijében, és mindjárt a legelejétől lelkes híve voltam annak a pályaorientációs képzésnek, amelynek egyik szép állomása ez az évente megrendezett vetélkedés. Erről már írtam itt. Most egy újabb aspektusból is szeretném megvilágítani a rendészeti pályaorientáció helyzetét.

Nem írhatom le minden részletét annak a komoly projektnek, amelybe éppen egy évvel ezelőtt kapcsolódtam be kedves kollégáimmal. Egyrészt az elkészült tanulmányok és tananyagok még nem publikusak, kiadásra várnak, másrészt pedig a kellős közepén tartunk a képzések megvalósításának. De most itt is nyári szünet következik, s lehetőség adódik egy kis összegzésre.

A rendészeti pályaorientációs képzésben oktató rendőrök töredékét ismerem személyesen, de belőlük kiindulva állítom: legtöbbjük elkötelezetten és sokszor erőn fölül tesz azért, hogy a középiskolások közül minél többeket megnyerjen ennek a pályának. Szükség is van rá, mert a szakemberhiány egyre nagyobb gondot okoz. A pályaorientációs képzés kiváló terepe lehetne az utánpótlás-nevelésnek. Hogy nem tölti be maradéktalanul ezt a funkcióját, annak számos oka van. Az egyik, hogy a tanítás személyi feltételrendszere a legkevésbé sem mondható ideálisnak, bár ebben az országszerte érintett mintegy 100 középiskola nagyon változatos képet mutat.

A rendészeti szakemberek munkájuk mellett, sokszor szabadidőből, mégis szívvel-lélekkel végzik az oktatási tevékenységet, annak ellenére, hogy javarészük nem rendelkezik tanári végzettséggel. Akadnak, akik igen, sőt, olyanok is vannak, akik – végzettség ide vagy oda – egyszerűen olyan pedagógiai érzékkel vannak megáldva, ami többet ér bármilyen tanári oklevélnél. Ha azonban valaki nem született tanárnak, és nem is tanulhatta a pedagógia módszertanát, az olyan nehézségekkel találja szemben magát, amelyeket egyedül nem képes legyőzni. Legalábbis az eddigi négy képzési nap ezt bizonyította. Eszköztelennek érzik magukat a mai középiskolás korosztállyal szemben. Ám lehet, hogy éppen ez a problémák gyökere: nem velük szemben, hanem velük együtt kellene keresgélni a tanulási kedv megteremtéséhez vezető megoldásokat…

A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása című projekt részeként egynapos pedagógiai módszertani felkészítéseket tartunk a pályaorientációs képzés oktatói számára. Elsősorban azokat a rendészeti szakembereket várjuk ide, akiknek nincsen tanári végzettségük. De az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy olyanok is szívesen jönnek, akiknek van. Sőt, középiskolai tanárok is kíváncsiak arra, hogy milyen új módszertani fogásokat szerezhetnek be meglévő jól bevált, vagy éppen már hatástalanná vált sajátjaik mellé. Nem mellesleg ők a rendészeti szakmai ismeretekben várnák a segítséget.

Kedves trénertársammal, Budaváriné Béres Erzsikével sok feltáró munka és előkészítés után gondoltuk ki és állítottuk össze az oktatói felkészítő tréningek tematikáját és forgatókönyvét, a hozzá való kézikönyvvel és segédlettel együtt. Együttműködésünk minden pillanata élvezetes, de ebben semmi meglepő nincs, hiszen megismerkedésünk első percétől kezdve jól illeszkedünk egymáshoz. Több évtizedes tanári és rendészeti pályaorientációs tapasztalata után sem szűnő lelkesedése nekem is erőt ad, pedig én sem szenvedek a motiváció hiányától. Ketten együtt viszont egészen nagy lelkesítő tüzeket tudunk rakni a tanári kiégés ellenében. Bizony, bizony, a képzavar sem zavar, mert egyik titkunk például éppen a sok nevetés, amivel a mégoly nehéz körülmények között is fel tudjuk vidámítani egymást és a résztvevőket is.

Pedig van baj elég. A tananyag elavultsága, a taneszközök hiánya, a szakmai és döntéshozói támogatás akadozása, az oktatás általános magyarországi helyzete és a tanárok módszertani eszköztárának fehér foltjai bizony nem kedveznek a pályaorientációnak sem.

Jelenleg a többi trénertárssal együtt körülbelül 70 kolléga képzésén vagyunk túl, így messze még a projekt 200 fős indikátorszámának teljesítése. Ősszel folytatjuk, de nemcsak ezekkel az egynapos tréningekkel, hanem – legalábbis a tervek szerint – négy félnapos konzultációval is. Aki már részt vett a tréningen, jöhet a műhelyekbe repetázni.

Pályaorientációban tanító kedves kollégák! Várunk benneteket ősszel, hogy a jó gyakorlataitokat is megosszátok egymással, ne csak a problémákat. Az eddigiek alapján mondhatom: megéri, mert mindenki hazavisz valamit: újdonságot vagy legalább megerősítést.

Olyanok is csatlakozhatnak, akik csak most kezdenek játszani a gondolattal, hogy bekapcsolódnak a pályaorientációs képzésbe. Szagoljanak be a műhelybe, lessenek el egy-két titkot, hátha megtetszik nekik a mesterség, s akár még komoly varázslótanonc is lehet belőlük.

Mert Joós Andreával vallom: A tanári pálya márpedig menő…