Digitális napló 10. rész – Digitálisdiák-dialógusok
Kedves Naplóm!
Nyilván téged is foglalkoztat, hogy ha minden tanóra áttevődött az online térbe, akkor vajon mi a helyzet a hallgatókkal zajló konzultációkkal? Megnyugtathatlak: azok is így zajlanak. A legelső ilyenre januárban kényszerültünk, amit mindjárt pótórának is elnevezhetnék, hiszen konkrétan erről volt szó. Egy levelezős mesterhallgatóm egész egyszerűen lemaradt a kétnapos tréningről, és sebtében kellett dönteni és cselekedni, hogy mégse veszítsük el se mi őt, se ő a csoportját, amelynek félig jelenléti, félig online élményéből sajnos kimaradt.
Mit van mit tenni, ilyenkor a tanári távtörődés magasabb fokozatra kapcsol, és a hallgató háromszoros kompenzálásban részesül. Az egyik levelezés útján zajlott (kapcsolatfelvétel, magyarázkodás – így a hallgató; megnyugtatás, biztatás, az előzményeket felmutató háttéranyagok elküldése – így a tanár). Aztán egy másfél órás szóbeli konzultáció (ez kellő biztonsági intézkedések közepette, de mégis élőben történhetett, mert a szent ügy érdekében –folyamatba illesztés, felzárkóztatás – ez is belefér. Ráadásul a hegy ment Mohamedhez, ha nem is teveháton… A hasonlat nem véletlen, gondolhatod.
Majd ismét egy kis levelezés következett. Repült a beszámolóhoz szükséges olvasnivalók garmada, hogy aztán a hallgatói számadásban se legyen hiány. És nem is volt. Mondhatom, alaposan felkészült a nebuló, amitől megtisztelve érezhette magát a fáradságot nem ismerő felkészítő is. Jót konzultáltak, mondhatnám, integrálták társadalomtudományi ismereteiket – ha ebből kitaláltad a kurzus nevét, akkor meg kell állapítanom, hogy te is sokat okosodtál az utóbbi időben! –, és igyekeztek a szükségből erényt kovácsolni.
Van aztán doktorandusz hallgató is, akivel a régi szép időkben finom kávé mellett zajlottak a beszélgetéseink. Most ettől megfosztva vele is a Teams-en találtuk magunkat. Sokakhoz hasonlóan ő se szereti, hogy a kamerán keresztül másként érzékeli, látja a másikat. De kitartóan biztatom, hogy bírja még ki egy kicsit, és addig is használja, amiből neki jócskán kijutott: hangját. Ha hallanád beszélni! De szót fogad, szorgosan keresi a módját a digitális dialógusnak.
Azt mondja – és ezen jót nevettem –, megfigyelte, hogy őt rendkívül korlátozza, hogy ülve kell órát tartania. Mondom neki, elhiszem, mert én is mozgékony fajta vagyok a tanteremben is. Ám azt vettem észre, hogy ha nem magamra – és főleg nem az én komfortom deficitjeire – figyelek, hanem a hallgatóság igényeire, akkor ezt a korlátozást szinte nem is érzékelem. Legutóbbi vendégszerzőm, a konzulense által óratartása közben meglesett Peti épp ezen polemizált hosszasan: hogyan marad – remélhetőleg csak átmenetileg – magányos az üres képernyőnek beszélő előadó? Hát úgy, ha a helyzetet még idegenül kezelve, szükségszerűen csak magára figyel. Ezt a fókuszt kell áthelyezni valami másra, kérdés: mire és hogyan?
Mondom Lacinak, engem ez a mozgáskorlátozás azért nem zavar, mert a szó a kezem-lábam helyett erőteljesebben jön ki a válltól fölfelé eső nem verbális csatornáimon, és azok ugyanolyan intenzív varázsszerek tudnak lenni – ha akarom. Márpedig ez nem lehet kérdés. Ja, és az online órán legalább nem kell maszk! Ez is valami!
Mondom ezt egyébként annak a Suba Lacinak, aki hajdanán, ún. mikrofonengedéllyel a rádióstúdióban kezdte hallatni csak a hangját, arctalanul. Egy csupán elképzelt közönségnek beszélt, akik az éterben voltak valahol. Az más műfaj – mondja, és így is van, arra speciálisan felkészül a bemondó, riporter, műsorvezető. Igen, a tanár másra készül fel, legalábbis jó esetben. Az interakcióra. Mert a tanári szerep nem olyan, mint a bemondóé, felolvasóé, műsorvezetőé, tudniillik közlése nem egyoldalú. Nem annak kellene lennie. Még az online térben sem. És az egyoldalúság bizony megtörhető. De erről már írtam neked, kedves Naplóm, és szerintem még fogok.
Laci egykor képzelni se merte volna, hogy valamikor a videohívás mindennapos lesz. Változnak az idők. Ha mindenáron beszélgetni akarunk – márpedig ez jó néhányunknál szerencsére nem múló hóbort, hanem alapvető igény, és a közös munka is így halad –, akkor digitálisan is kapcsolódhatunk.
