Digitális napló 11. rész – Kollegiális kollokviumok
Kedves Naplóm!
Elárulok neked valamit. Amikor a szegedi egyetem első évfolyamos bölcsészhallgatójaként – még a múlt évezredben – először hallottam azt a szót, hogy kollokvium, nem tudtam, mit jelent. Aztán kedves, régi vágású tanárunk, Keserű Bálint elmagyarázta, és már nem is annyira féltem a nála teljesítendő vizsgától. Ha valaki, aki olyan lebilincselően érdekes szemináriumokat tart, hogy még csütörtökön este nyolckor is tátott szájjal hallgatom, ahogy könyvillatú dolgozószobájában a régi magyar irodalomról beszél, így definiálja azt, hogy egy diák a tanárának számot ad tudásáról, azzal biztosan jó lesz beszélgetni, még ha a végén valami osztályzatot kanyarít is az indexembe. Nagyon jó érzés volt nála jelest kapni, máig büszke vagyok rá.
Mostanság már csak a tanulmányi és vizsgaszabályzatok hűvös-hivatalos szavaként ismeretes a szó, és kizárólag vizsga jelentésben használják. Pedig eredetileg azt a kellemes műfajt jelentette, amit a régi magyar irodalom szegedi professzora űzött velünk: beszélgetés. Ha már digitális napló vagy, akkor nagybátyádtól, a Wikipédiától kérdeztem meg, mit tud erről a szép szóról:
„A kollokvium latin eredetű szó, körülbelüli jelentése „beszélgetés”. Átvitt értelemben a mai egyetemeken a vizsgát jelenti (főnév: kollokvium, ige: kollokvál). Középkori gyökerekre nyúlik vissza, amikor az egyetemeken még kerengők voltak. A kerengő valójában a szerzetesi imádság színhelye volt, ahol a szerzetesek lassan, megfontolt léptekkel imádkoztak »egy kört«. Ezt a rendszert vette át az egyetem is, ahol a tanár a hallgatóval közösen tett a kerengőn egy kört, s közben nyugodtan beszélgettek a témáról. A jezsuita egyetemeken ezt a módszert egy kissé továbbfejlesztették. Ők már nem körbe mennek, hanem egy folyosórészen ide-oda, egymással szemben. Amíg a professzor halad előre, és a hallgató hátrál, addig a tanár kérdezhet (vagyis a hallgatót kérdéseivel sarokba szoríthatja), s ha a hallgató tud válaszolni, akkor ő indulhat előre, kérdéseket feltéve a témában. Ez az egyik legnehezebb műfaj, hiszen a jó kérdésekhez már eleve rálátás és áttekintés szükségeltetik, s sokszor kifejlett diplomáciai érzékkel is kell hozzá rendelkezni, kerülve a professzor esetleges érzékeny publikációs pontjait. Ez a régi szokásrendszer az ELTE néhány tanszékén még élt az 1980-as években, de a rendszerváltás utáni tömegegyetemen ez már helyhiány miatt nem volt lehetséges, s így lassanként Magyarországon kihalt. A vezető európai egyetemeken él ez az úzus, olyannyira, hogy akik nem vettek még részt ilyen kollokviumokon, azokat nem is tekintik »akadémikus«-nak (németül Akademiker), azaz »diplomás«-nak.” (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kollokvium)
Most meg miért sóhajtozol? Ja, hogy elképzelted, hány hallgató kaphatna nálunk diplomát, ha így kellene kollokválnia? Ugyan! Én azt képzeltem el, hány oktató lenne képes arra, hogy állja és megválaszolja a diákok kérdéseit… Lenne előre-hátra, meg sarokba szorítás! Tán még bajvívás is kerekedne, mert a szó és az érv is tud olyan éles fegyver lenni, mint a kard.
De ne félj, nem holmi vad tusakodás végett hoztam én szóba ezt a szót.
Ellenkezőleg, inkább örömmel újságolom el neked, hogy kollégáim közül mindig is voltak és remélem, sokáig lesznek körülöttem olyanok, akikkel a szónak ebben a szép régi és nemes értelmében szokásunk kollokválni. Semmi tét és megmérettetés, csak derű, kellem, néha egyszerűen csak beszélgetés – a beszélgetés élménye miatt. Sőt, még olyan is előfordul, hogy ehhez, ha nem is kerengőt, de méltó helyszínt lelünk: parkot, sétányt, árnyas padot, autót, de ebédlők, büfék, tanári szobák karosszékei is megteszik. Mindegy, csak folyjon a szó.
És szerencsére úgy tűnik, folyik, nem fogyunk ki belőle. Mióta otthoni tanármagányunkba száműzött a kényszerűség, hogy ne hiányozzunk egymásnak annyira, elkollokválgatunk hébe-hóba, kollegiálisan. Persze egyelőre virtuális keretek között. Van, akivel csak alkalmilag, van, akivel rendszeresen. Erna, Era, Dávid és Adrienn – őket említem hirtelen, mert a velük zajló csevejek emléke most a legfrissebb. De szerintem gyarapodik a kis társaság rendesen. És nagyon örülök, hogy ilyen kollégáim vannak nekem. 
