Könyvajánló VII. – Elmetágító könyvajánló
Bartók Erzsébet: Elmetágító rajzolás. A rajzolás alapkészségeinek fejlesztése alsó tagozatos gyerekeknek. JAR Art Kft., Budapest, 2020.
Egy napra rá, hogy végre előhozakodtam saját könyvem ajánlásával, csengetett a futár. A most ajánlandó gyönyörű könyvet hozta. A szerzőpárosnak immár a harmadik könyvét kaptam szöveggondozásra még 2020 augusztusában. Úgy látszik, sokan mások is alkotásra használják a vakációt. Az újdonsült kiadvány is nagyon tetszett, ezért szakmai lektori véleményemben sem fukarkodtam a méltatásával. Ez alapján készítettem el ezt a kis ajánlómat, nem titkolt elmetágító szándékkal.
Bartók Erzsébet és Tóth Zsolt két előző, 2017-ben és 2019-ben kiadott, az Elmetágító rajzolás és az Elmetágító festészet című könyvét is lektoráltam. Jelen kiadvány az előzőekhez hasonló magas színvonalat képvisel. Ugyanolyan gyakorlatias, jó értelemben vett didaktikus kézikönyvet kaphat a kezébe az olvasó, és most is számíthat a szerzők pontos, érthető, minden apró lépésében követhető instrukcióira.
Módszeresen és egyúttal szenvedélyesen képesek beavatni az elsődleges célcsoportként meghatározott rajztanárokat a rajzolás alapkészségeinek tanításába, mindvégig szem előtt tartva és állandóan hangsúlyozva a közvetett célcsoport – ezúttal az alsó tagozatos általános iskolások – sajátosságait. A stílus kifejezetten kedvesen, közvetlenül tanító, végtelenül motiváló. Az olvasó egy percre sem veszíti szem elől a célt. És ami fontos: nem szegik kedvét az egyébként elsőre nehéznek tűnő rajzfeladatok, mert tudja, hogy a szerzők – szó szerint! – biztos kézzel és fokozatosan vezetik őt végig a rajzgyakorlatokon.
A megengedő művészi és pedagógiai szabadság, amellyel Bartók Erzsébeték viszonyulnak a témához és a festészet iránt érdeklődőkhöz is, ugyancsak megmaradt, és talán ez adja a legnagyobb meggyőző erejét a könyvnek. Az is megszereti a rajzolást, akinek eredetileg nincs hozzá „tehetsége”. A szándék ezen a téren egyértelmű: nem rajzolni, hanem látni, gondolkodni és kreatívan alkotni kell megtanítani a gyerekeket is. Minden túlzás nélkül állítom, hogy a korszerű pedagógia egyik mesterművét tartja kezében az olvasó.
A szövegben sem tartalmi, sem különösebb stilisztikai javítást nem javasoltam. Amit kellett, módosítottam, finomítottam, de ezek száma nem volt jelentős. Sőt, kifejezetten olvasmányos, szép, igényes szöveget olvashattam nyelvi lektorként is. Hogy miért vagyok odáig ezért a kiadványért, annak magyarázatául álljon itt egy részlet:
„Az alkotó gyerekekre rossz hatással van a kritikai vélemény, megingatja az önbizalmukat, hibás következtetést vonnak le belőle, ezért a rajzfoglalkozásainkon bevezettük a negatív értékelés tilalmát. Nem állíthatsz senkit a többiek elé sem rossz, sem jó példaként, de a társak sem szólhatják le egymást. Az értékelésnek mindig a műről kell szólnia és nem az alkotóról. A műveket is tilos negatívan minősíteni (pl. ez csúnya lett), vagy sorba állítani (pl. az övé jobb, mint a tiéd). Arról beszéljetek, hogy mi volt az alkotó célja, és kérdezd meg, hogy szerinte hogyan sikerült azt megvalósítani!
Ha mindenkire a képességei szerint tekintesz, és nem egymáshoz viszonyítod őket, könnyen találsz mindenki alkotásában olyat, ami fejlődést mutat. Irtsd ki a kritikáktól, a sikertelenségtől és a kudarctól való félelmet az óráidról!
Az alkotásokban természetesen gyakran van hiba, és nem is mindig úgy sikerülnek, ahogyan azt az alkotója szerette volna. A negatív értékelés tilalma nem azt jelenti, hogy erről nem szabad beszélni, sőt éppen az ellenkezőjét kell tenni, csak nem az a jó megoldás, ha lesújtó véleményt fogalmaztok meg az alkotásról. Beszéljétek meg, hogy mit próbált ki az alkotó, és abból milyen tapasztalatra jutott! Mitől lett olyan az alkotása, amilyen? Mit lehetne még kipróbálni? Mit csinál majd másképpen legközelebb? Szóval ne kritikai, hanem szakmai megállapításokat tegyetek!
A rajzolás és festészet célja a gyerekek számára a mű, a pedagógus számára pedig a gyerekek képességfejlesztése. Mivel egy-egy alkotás nem alkalmas arra, hogy felmérjük belőle a gyerek képességfejlődését, ezért teljesen értelmetlen leosztályozni. A művek leosztályozása nem más, mint a gyerekek adottságainak meghatározása és sorba rendezése. Sikeresnek nem akkor érzi magát valaki, ha a többiekkel összehasonlítva a legszebb művet alkotta, hanem ha a saját magával szemben támasztott elvárásának megfelelt, vagy túlszárnyalta azt. Amennyiben valaki elégedett és sikerként éli meg a rajzát, te pedig egy rossz osztályzattal felülbírálod ezt az érzését, akkor el fog bizonytalanodni, meginog az értékítélete, és legközelebb nem érzi majd sikeresnek magát, ami azért baj, mert elveszíti a motivációját a rajzolás iránt. A mai oktatás nagy tévedése, hogy folyton versenyeztetéssel akar sikerességet elérni, és a legjobbak képességeit díjazza, nem pedig az egyén szorgalmát és fejlődését.”
Olyan jó volna, ha ez nemcsak a – Bartók Erzsébet-féle – rajztanításra volna igaz!
Szeretettel ajánlom tehát a könyvet mindenkinek, aki kíváncsi arra, milyen egy igazán jó taneszköz.
