Nem digitális napló 13. rész — Tanulás, kreativitás, vizualitás
Kedves Nem digitális naplóm!
Az előhang után ideje nekikezdeni a 2022/23-as tanévnek. Régi-új jelszavunkkal, a kreatív tanulással fémjelezhető a szándék, amely szimbolikusan szeptember elsejére szervezett konferenciát.
Képzeld, az a megtiszteltetés ért, hogy plenáris előadásra és műhely tartására is felkértek. Egyikre makdnem egy, másikra dupla tanórányi időt kaptam.
Már többször szerepelhettem az egyetemi Kreatív Tanulási Program továbbképzésein is a 4D kötettel, ami bizonyára túlzásnak tűnhet. De ha arra gondolok, hogy a tanulás hatékonyságát támogató módszerekről — mert ez a beszélgetőkönyv erről szól — nem lehet eleget diskurálni, akkor egyáltalán nem az. Tenéked magyarázzam?
Bár a pandémia szerencsére már lecsengeni látszik, lehet más ok, ami miatt esetleg ismét távolléti oktatásra kényszerülhetünk. Akkor jól jöhet az a tapasztalat, amelyre a digitális didaktikai diverzitás terén szert tehettünk.
Nővérednek, a Digitális naplónak és vendégnaplónak szóló bejegyzésekből összeállított könyv utolsó epizódjában 2021 júniusában örvendeztem, hogy végre visszakaptuk a tantermeket. Sőt, 2021 őszén “Nem digitális napló és vendégnaplók” címmel indítottam újabb sorozatot — téged. Sokakkal együtt azt reméltem, nem kell többé online órákat tartanunk. Én még mindig bízom a csodában, hisz ismersz. De ha netán mégis kell, akkor talán a magam és 61 szerzőtársam hozzájárulását fölajánlhatom. Ennyien diskuráltunk szakmai honlapom blogrovatában csaknem egy éven át a kihívásokról, nehézségekről és azokról az örömökről is, amelyek e különös virtuális világban vártak ránk.
Akkor is, most is bebizonyosodott, hogy a kreativitás (sok) mindenen átsegít. Amikor erre az egyébként hibrid — és már ez is micsoda fejlődés! — konferencia-előadásra készültem, nem volt számítógépem. Nemes egyszerűséggel felmondta a szolgálatot. Kézzel körmöltem a hevenyészett vázlatot. Egészen az utolsó pillanatig úgy látszott, hogy prezentációt se fogok tudni készíteni. Mondjuk ezt én magam annyira nem bántam volna. Na de mégis, hogy néz az ki, hogy az online térben a képernyőn csak én látszódok, és mondandómhoz nincs semmilyen illusztráció? Végül mégis megoldódott a probléma: lőn vizualitás! Én ugyan alig-alig látszottam, de a vázlat igen. Különben a délutáni “A tanulás vizuális támogatása online és offline térben” című műhelyben szerencsére már lehetett a számomra otthonosabb kétkezi taneszközöket használni, hiszen valódi tanteremben dolgozhattunk. Akármilyen remek program a Whiteboard — mert az –, tollal, papírral, gyurmaragasztóval és minden mással is lehet varázsolni. Folyamatábrák, jegyzetek, vázlatok, rajzok, a tanulók és a tanár közös, pillanatnyi, újra és újra létrehozott alkotásai készülnek velük. Tapasztalatból tudom és hiszem: ezek, éppen mert minőségi idő alatt, sok-sok energiával és személyes hozzájárulások nyomán születnek, tartósabban bevésődnek a vizuális emlékezetbe. És mivel ezek az egyedi alkotások csakis azokéi, akik létrehozzák őket, értékesebbek is. Persze csak számukra. Az alkotással járó kollektív flow élménye nem pótolható semmivel.
Nos, valami ilyesmit próbáltunk megtapasztalni és ezen keresztül a vizualitás jelentőségét megérteni az aktívan közreműködő kollégákkal ezen a napon.
Meg is köszönöm nekik, hogy benne voltak a közös élményben, és remélem, hogy a tanultakat saját gyakorlatukban tovább éltetik. Kreatív kurzusokat kívánok mindannyiunknak!
