Nem digitális napló 12. rész — Teljes módszertani vértezetben
Kedves Nem digitális naplóm!
Elszaladt a nyár. Annyi minden történt, hogy veled se volt időm foglalkozni. Talán nem bánod, hogy nem zavartalak, hiszen neked is jár egy kis pihenés.
Legutóbb még a szünidő utolsó pillanatait próbáltam papírra menteni. Most meg már mindjárt becsöngetnek. Akkor táborozó általános iskolás gyerekekről szólt a blogger, most viszont rendészeti szakembereket képző felnőttekről. Az a pár nap, ami a két élmény között eltelt, még egy rapid nyaralásra is elég kellett hogy legyen. És elég volt. Jelentem: elemeim és D-vitamin készleteim feltöltve, készen állok az éles bevetésre — akarom mondani a tanévkezdésre.
Hasonlóan lehet ezzel kollégáim többsége. Napbarnított arcuk elárulja, hogy pár hétre talán ők is letehették vállukról a fegyvert — jaj, látod, már megint mit beszélek, a lantot. S egy kicsit a gondokat is. (Nem árt vigyáznom, mert úgy látszik, engem is magába szippant a paramilitáris közeg. Pedig a költészet jobban vonz.)
Ideje újra kézbe venni a hangszert, ám eszembe jutnak Petőfi figyelmeztető sorai: “Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez…” S bár ő a XIX. század költőihez írta intelmeit, azok ráérthetők a XXI. század tanáraira is. Én legalábbis ráértem őket.
Tanítani mindenki tud — legalábbis a közhiedelem szerint. Bemenni egy tanterembe és ott “leadni a tananyagot”, aztán meg “számonkérni”, nem tűnik túlzottan nehéznek. Te aztán igazán tudod, hogy tanítás címén nem erről van szó. Ha így működne a “tudásátadás”, akkor mi szükség lett volna/lenne a pedagógiára? Márpedig szükség van rá, nagyon is! Egyre inkább, és egyre jobban!
Annak a kihívásnak megfelelni, hogy a felsőoktatásba — jelesül a rendészeti tisztképzésbe — bekerülő hallgatókat divatjamúlt elnevezésükkel ellentétben ne hallgatni tanítsuk meg, hanem gondolkodni, beszélni és cselekedni, korántsem egyszerű. Egyetlen tanár sem engedheti meg magának, hogy elkönnyelműsködje ezt a nemes feladatot. Az örök kérdés az, hogyan segítsük elég jól, mindig jobban és jobban a diákok tanulását. Ez állt a fókuszában a Rendészettudományi Kar oktatás-módszertani továbbképzésének 2022. augusztus 25–26-án is. Képzelheted, hogy egyáltalán nem volt könnyű visszailleszkedni a forró (nyári) szabadságból a hűvös (formai) fegyelem világába, de azért megpróbáltuk. Szerencsére a felsőoktatási pedagógia sokszínűsége némileg enyhítette a dolgunkat. A műhelyeinkbe vissza-visszatérő, érdeklődő, saját módszertani eszköztáruk gazdagításán iparkodó kollégákkal megint élvezetes volt a gondolat- és véleménycsere, a zsibongó ötletvásár. Láttad volna bontakozó-kiteljesedő tanári identitásukat, ahogyan lassan személyiségük egyre természetesebb részévé válik az adni akarás! Neked is tetszett volna. Jó volt hallani és megérteni konkrét kérdéseiket, dilemmáikat, és együtt gondolkodni a megoldásokon.
Nehéz idők jönnek a felsőoktatásban is, ezért nekünk is gyarapítanunk kell megküzdési stratégiáinkat. De amíg tartjuk magunkban és egymásban a lelke(sedés)t, addig valahogy csak megleszünk.
Kezdődhet a tanév! Kivont szablyák helyett tanári varázsdobozunk talán megint kicsit gazdagabb tárházával várjuk kedves új és régi diákjainkat. Tehát ne reszkessenek!
