Nem digitális vendégnaplók 25. rész – Bűnös Budapest?
Az első évfolyamosok számára a tanév szeptember végén kezdődik. Akkor találkozunk velük, amikor éppen csak túlvannak rendészeti tanulmányaik első és a kitartásukat talán leginkább próbára tevő hetein. A másfél hónapig tartó bentlakásos alapkiképzés jócskán korlátozza szabadságvágyukat, így érthetően alig várják, hogy kitegyék a lábukat az egyetemi campusról. Talán ez is motiválta két kollégámat arra, hogy olyasmit találjanak ki az első közösen töltött egész napos tanóránkra, ami éppen ezt a felszabadultságot kínálja a hallgatóinknak.
A Társadalmi és kommunikációs ismeretek című tantárgyunk hatvan órájából ugyanis az első tíz egyetlen napra esik. Az elmúlt két évben a Rendészeti Magatartástudományi Tanszék valamennyi tanára ilyenkor mozgósítva volt, mert úgy tapasztaltuk, hogy így érdekesebben tudjuk indítani ezt az igen sokféle ismeretet feldolgozni szándékozó kurzust. Próbálkoztunk már azzal, hogy a tanulócsoportok teremről teremre vándorolva mindegyikőnkkel eltöltenek két-két tanórát. Így a hallgatók számára az egész nap változatos témák és módszerek mentén telik, ráadásul ők is megismernek bennünket és mi is őket. A következő években a különböző tantárgyainak kapcsán így is-úgy is találkozni fogunk egymással, ezért jót tesz a közeledés.
A mostani megoldás – Fekete Márta és Hlavacska Gergő ötlete – szintén mindannyiunkat megmozgatott, de főleg a hallgatóknak kínált izgalmakat. Felfedezni a várost – a vidékiek számára talán első élményként, de esetleg a budapestieknek is tartogatva meglepetéseket – mindig jó. Főleg, ha olyan tematikus séták formájában történik, amilyenre a citybound – általam egyébként 2015-ben egy élménypedagógiai tréningen átélt és már akkor nagyszerűnek tartott – módszere remek lehetőséget ad.
Magáról az ötletről mindjárt beszélnek az ötletgazdák, akik örömmel vállalták a vendégnapló-bejegyzést. Én elöljáróban csak annyit mondanék: az én hallgatóim nagyszerűen érezték magukat a feladatban. És nemcsak azon a napon, hanem az egy héttel utána következő foglalkozáson is, amikor feldolgoztuk az élményeiket. De szerintem így volt ezzel a többi tanulócsoport is. Rengeteg új információ, csapatépítés, komoly kalandok és vidám kihívások, ismerkedés (a bűnös?) Budapest (sötétebb) arcaival, kapcsolatkeresés a járókelőkkel, a történelem és a szakmatörténet élő és elfeledett epizódjainak nyomában erősödő bűnügyi érzékenység – mindez nagyon is gyakorlatias formában. Ezek voltak a hívószavak.
A tanárember pedig örülhet, hogy ily módon élővé tudja tenni az egyébként elsőre meglehetősen száraznak tűnő társadalomismereti „tananyagot”. Igen, így is lehet! Mint az újabb és újabb módszerek őszinte híve, gratulálok Mártinak és Gergőnek, hogy kidolgozták ezt a játékot. És kíváncsi vagyok, ők hogyan értékelik a kivitelezést.
***
Fekete Márta – Hlavacska Gergő: „Budapesti kiszabadulós” – Egy városi kalandozós játék megalkotásának története
Kiszabadulós – szó szerinti és átvitt értelmében is, hiszen a Bűnös Budapest névre elkeresztelt citybound játékot idén már második alkalommal, az alapfelkészítés intenzív hat hetéről épphogy kikerülő elsőéves hallgatói csoportokkal játsszuk. Szimbolikus kiszabadulás is ez tehát, hiszen a jól megtervezett és betáblázott felkészítési hetek után egy teljesen más keretrendszerben kell gondolkodniuk és teljesíteniük a hallgatóknak.
Gondolhatná a kedves Napló és a kedves Olvasója is, hogy miért beszélünk majdnem egy hónap elteltével erről az eseményről, de erre is megvan a válasz. E sorok írói, a játék kitalálói és elsődleges megtervezői ennek a rendészeti felsőoktatásban talán különleges csemegének is mondható játéknak a bemutatását és az oktatásban elfoglalt helyét választották az egyetemen megrendezésre kerülő Ludovika International Law Enforcement Research (LILERS) konferencián tartandó előadásuk témájául, amire 2023. október 25–26-án kerül sor.
A Rendészeti Magatartástudományi Tanszéken egyénenként és egységként is régóta gondolkodunk az innovatív módszereknek az általunk tanított tárgyak curriculumába illesztésén. Aki olvassa e napló hasábjait, arra ez a kijelentés nem hat a meglepetés erejével. De a „Bűnös Budapest” még ezekhez képest is – talán mondhatjuk büszkélkedve – egy kis varázslatos sziget. Na de mi is az a citybound, és különösképpen, mi is az a Bűnös Budapest? Citybound, de nevezhetjük UrbanGo-nak is, egyre megy: a játék lényege, hogy az abban részt vevők a város szerves részeként annak polgáraival együttműködve oldanak meg különféle feladatokat, vezetnek le egy afféle kincsvadászatot – csapatként, egymásért, egy adott tematikában.
E sorok egyik írója (Márti) már régóta nagy vonzalmat érez a labirintusos, logikai, (városi) szabadulós játékok iránt, és töri a fejét azon, hogyan lehetne ezt a rendőri képzésbe is integrálni. Ám még sosem jutott el arra a szintre, hogy az ötletből megvalósítás legyen. Ehhez kellett egy új, nagyon is inspiráló társ (Gergő), aki korábbi munkahelyén, egyik feladataként, egyébként is hasonló vetélkedők, játékok megtervezésével foglalatoskodott. A Bűnös Budapest előtt egy évvel volt már egy próbálkozásunk egy hasonló csoportos-szabadulós játékkal, ám az sokkal kisebb léptékű volt, hiszen helyszínül csak az egyetemi campus szolgált Akkor a „kincseket” a hallgatóknak az ott fellelhető szobrok, épületek segítségével kellett megkeresniük egy nyomozós játék keretében. Mondhatjuk, hogy az is jó fogadtatásban részesült, de szerettük volna egy következő szintre léptetni, tehát az egész fővárosra kiterjeszteni ezt a játékot.
Egy jó citybound hozzávalói: 1 marék ötlet, 4 csomag tájékozottság, egy jó erős tematika, legalább 2 alkotó vagy egy csipetnyi jó csapat, 2 evőkanálnyi logika, egy tonna kitartás. Nálunk az egy tonna kitartás a tervezés közben majdnem elfogyott, de aztán tanszéki ráhatással és segítséggel újra felszívtuk magunkat. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy magát a játék folyamatát nem egyszerű átlátni, főleg, ha „merünk nagyot álmodni”. És mi mertünk. Szerencsére, ami a fővárosi bűncselekményeket illeti, Gergő egy agytröszt, és Márti sincs híján a borzongás iránti vágynak és információéhségnek. Úgyhogy miután meglett a téma – fővárosi bűncselekmények –, már „csak” a különféle bűneseteket kellett összegyűjtögetni és alcsoportokba rendezni. Hiszen a hallgatók nem minden helyszínnel, csak az általuk véletlenszerűen kihúzottal kapcsolatban nyomoznak. Így lett nekünk olyan helyszínünk, ami az alvilággal és szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozható bűncselekményeket tartalmazza (talán ez a kedvencünk, a legizgalmasabb: Fenyő, Prisztás, Aranykéz). Érdekesek a szórakozóhelyeken megtörtént tragédiák (West Balkán, Simon Tibor halála); a rendészeti munka veszélyei (Radovic Dusán, Teréz körúti robbantás); gyilkosságok és rablások (Fő utcai órásgyilkosság, Soproni Ági, gyilkosság a Népligetben, a „Viszkis” első rablásának helyszíne); az előítéletektől szabdalt Budapest (cipők a Duna-parton, Turul szobor).
GPS-koordinátákat ragadva megkerestük ezek pontos helyszínét, majd „majdnemlevéltári” kutakodással az egyes esetekhez kapcsolódó kérdéseket gyűjtöttünk össze, melyek megválaszolása már természetesen a csapatok felelőssége a játék során. És mivel az intellektuális kihívások mellett a szórakozást sem vetjük meg, extra pontokért a hallgatók húzódzkodhattak, nyelvtörőt mondhattak, interjút készíthettek járókelőkkel, vagy éppen menetelni taníthatták őket – mindent dokumentálva, a hiteles pontozás érdekében.
A feladatok kialakítása során nem tévesztettük szem elől a 12 közszolgálati alapkompetencia fejlesztésének lehetőségét sem, így a nyomozósdi nemcsak játék, de közben észrevétlenül működteti a kommunikációs készséget, az asszertivitást, az önállóságot, a csapatmunkára hajlandóságot. A budapesti séta során a hallgatók nemcsak megismerkednek a választott hivatásukhoz kapcsolódó eseményekkel, de közben terveznek, stratégiát alkotnak, saját határaikat tolják még szélesebbre, nevetnek, és észrevétlenül egységgé kovácsolódnak.
A játék nem áll meg ott, hogy becsületesen felkeresik a kiadott helyszíneket. Tapasztalataikból prezentációt is készítenek, így előadói készségeik is megmérettetnek. Nem ritka, hogy a játékkal kapcsolatban a prezentáció során olyan reflektív megjegyzéseket is kapunk, hogy „nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz egy idegen embert megszólítani”, vagy „nem terveztük meg jól az útvonalat, sokkal több helyszín belefért volna, ha van stratégiánk”. A legtöbb pontot gyűjtött csapat számára nem is az ajándék táblacsoki és nem hivatalos oklevél az igazi jutalom, sokkal inkább az élmény, az ismerkedés a fővárossal és legfőképp a hallgató ismerkedése saját magával. Azzal, hogy hogyan működik csapatban, hogyan tud tervezni, átlátni, megoldani, mennyire bátor megugrani bizonyos kihívásokat. Mi hisszük azt, hogy végső soron ez a vetélkedő is hozzájárul ahhoz, hogy (jó) rendőr váljék belőlük: aki együttműködik a civilekkel, gondolkodik, tervez, mer és használja a képességeit.
Bizton állíthatjuk, hogy a „film forog tovább” az agytekervényekkel együtt, hiszen a játék megálmodói már most azon törik a fejüket, hogyan lehetne még profibban kivitelezni a Bűnös Budapestet. De az is lehet, kedves Napló, hogy jövőre újabb ötletről fogunk neked beszámolni.
Aki pedig kíváncsi arra, hogy mit tudunk mondani még a játékról – tudományos keretbe is helyezve és a rendészeti oktatáshoz illesztve –, annak javasoljuk, hogy hallgasson-olvasson bennünket a LILERS konferencián és az ott elmondottakat tartalmazó tanulmánykötetben!
