Nem digitális napló 10. rész – 3 + 1 = 4D Avagy kockázatok nélküli mellékhatások
Kedves Naplóm! Annyi minden történik mostanában, hogy csak kapkodom a fejem. És a számok, már megint! 3 in 1 után 3 + 1.
Nővéred, a digitális napló, kötetbe rendezve annak rendje-módja szerint tavaly karácsonyra elkészült. Írtam hozzá ajánlót, amint illő. Ennek a bejegyzésnek a jelenleg egy híján 450 körüli olvasottsága egyébként igen jónak számít.
Aztán ujjongva meséltem neked, hogy nyolcvan kari kollégával két napon át beszélgethettünk a könyvről az egyetemen tartott félév eleji oktatás-módszertani továbbképzésen.
A hármas bűvös szám, és nézd, a varázs tényleg működik! Sőt, állítólag a magyar igazság is három, egy pedig a ráadás… És az is meglett! De várd csak ki a végét!
1.
Alig telt el három hét a módszertani műhely után, és jött a hír: Szlovákiában megjelent az a tanulmány, amely a beszélgetőkönyv születésének részleteibe enged betekintést. Itt ajánlottam. Szükségből erényt, szorongásból reményt – talán ez lehetne a mottója az egész történetnek. Annak pedig, ami ezután történt, valami ilyesmi: álomból egy annál is szebb valóság. Mert…
2.
…amikor lezárultak az oktatás-módszertani műhelyek, még aznap este, ígéretemhez híven, elektronikusan is elérhetővé tettem a 4D kötetet. A Kreatív Tanulási Program koordinátora, Botos Virág már január elején kedvesen kérte, hogy ha ez megtörténik, értesítsem, mert szívesen megosztaná a kiadványt a program online felületén. Így tettem. Virág örömmel fogadta a hírt, és egyúttal kérdezte, benne lennék-e abban, hogy beszéljek a kötetről egy interjúban, amit aztán az egyetem honlapján olvashatnak az érdeklődők. Postafordultával, vagyis igen gyorsan mondtam igent, gondolhatod, milyen boldogan! Itt olvashatod az online interjút.
3.
A lelkes szerkesztők nemcsak írásban, de szóban is jól megkérdezgettek „az ügyről”, amelynek híre így talán tényleg sokakhoz eljut. A Ludovika TV március 8-i – nőnapi – műsorában volt látható a beszélgetés a könyvet lapozgató riporterrel. Ez a momentum azért érdekes, mert miközben azt kérdezte, ki tudnék-e emelni egy valamit, ami a legjobb volt ebben az egész alkotásban, észrevett egy címet a tartalomjegyzékben: „Tanítványból szerzőtárs majd kolléga” (179. o.). A láthatóan szenvedéllyel beszélő szerző hirtelen nem tudta a választ a lehetetlennek tűnő kérdésre. Tudod, olyan ez, mint amikor a szülőtől megkérdezik, melyik gyerekét szereti legjobban. Hát ezt ezért, azt azért, amazt amazért. Nem véletlenül jut eszembe ez a szülőség. Ha az ember ugyanazon intézményben negyed századot eltölt tanárként, abból könnyen kikövetkeztethető, hogy nemcsak ő, de tanítványai is korosodnak. Olyannyira, hogy közülük egyre több lesz egyszer csak a kollégája, sőt, némelyek a szerzőtársai is. Van, aki többszörösen is. Én ennél szebbet ezen a pályán elképzelni se tudok. Főleg, hogy ezt annak idején saját alma materemben, az ELTE Bölcsészkarának Mai Magyar Nyelvi Tanszékén én magam is átélhettem. Tudod, a legjobb ebben az egész beszélgetőkönyvben mégis ez. Hogy tovább lehet adni, hogy van ki(k)nek!
+1
És hogy mi a ráadás? Az, hogy a könyvről egy interjú a Probono 2022. márciusi számának 14. oldalán nyomtatásban is megjelent.
Szerinted? 3 + 1 = 4D. Játszom a szavakkal, hisz 4D-ben már kockázatok nélküliek a mellékhatások, ráadásul kifejezetten kellemesek az utóhatások is…
