Nem digitális vendégnaplók 5. – Ellenírás? Dehogy! Inkább ráadás! De még milyen!
Írom a nem digitális napló ötödik részét, bőszen, vasárnap délután, abban a felemás hangulatban, amely – a fele és ezúttal kissé megint más – Mester Szabadegyetemről hazaérve elönt, és pittyen a telefonom. A legtávolabbról jövők hírnöke jelenti: szerencsésen hazaértek szép Zalába, köszönik a csodálatos hétvégét. Mondom neki: ki nem találja, mit csinálok. Mire ő: gondolom, élménybeszámoló blogot ír. Na ná, hogy tudja. Kilátásba helyez egy ellenírást, ha nem bánom. Hogy bánom-e? Ellenkezőleg: titkon vágytam rá, bevallhatom.
Meg is alkuszunk hirtelen. Legyen a szokásos a módi: jelezzük egymásnak, ha elkészül a szöveg, keresztbe küldjük, jól meglepődünk az egyre-másra rímelő mondanivalón, aztán közre adjuk, hadd szóljon. Így is lett. Most ezért osztom meg gyors egymásutánban a saját nem digitális naplóbejegyzésemet és Izának a vendégnaplóba szánt gondolatait.
Annak a Máté nevű kislegénynek meg üzenem: nála kiegyensúlyozottabb kisbabát és nagyobb (móka)mestert nem ismerek. És semmi túlzás nem volt abban az év végi leltárban, amelyben Isten ajándékának neveztem őt. Következzék hát az ifjú anyuka írása. Vélelmezem, hogy kicsit szentimentális lesz… De azt hiszem, igen jó oka van rá, ami több mint megbocsájtható.
Karmazsinné dr. Srágli Izabella: Hárman…
Egy novemberi estén csipognak a telefonok, levelek érkeznek. Már a tárgyat megpillantva melegség önti el a szívem, egymásra nézünk Csabival, a szemünk felcsillan, és szinte egyszerre mondjuk, de jó, végre. A levél tárgya nem más, mint „MSZE téli találkozó”. Az emberen pillanatok alatt átfut az elmúlt három találkozó, s megalakulásunk emléke. Cikáznak a gondolataim… 2022. január… olyan messze van… már hárman vagyunk, hogy fogják fogadni?! Majd felvillannak az arcok, a mosolyok, a beszélgetések, és eszembe jut az a március 20-a, amikor legutóbb, a boldogság napján az online térben fogyasztottuk el kávéinkat a szellemi kávéházban. Perceken belül hozzuk meg a döntést, hogy menni fogunk. Ezúttal hárman.
Ahogy közeledik január utolsó hétvégéje, egyre gyakrabban váltunk üzeneteket Katával, hívjuk egymást, a beszélgetéseink során mindig izgalommal mondjuk el, hogy mennyire jó lesz újra együtt. Tudni illik, hogy találkozóink és azokkal együtt Kata kávéháza nem csak akkor és ott tölti fel az ember fia s lánya lelkét, amikor éppen zajlik, hanem már a készülődés során, és akkor is, amikor visszagondolunk az együtt töltött időre.
Izgatottan pakolunk, ez most számunka a találkozón kívül mást is jelent. Ez az első közös üdülésünk hármasban. A csomagtartóban ezúttal helyet kap a kiságy, a babakocsi és megannyi játék. Elindulunk. Murphy ismét velünk van, a GPS elterel bennünket egy hosszabb útra, így legalább izgalmasabb a megérkezés. Az út során nyugodtak vagyunk, hiszen tudjuk, hogy egy szerető közegbe érkezünk.
Pilisszentkereszt. Érkezésünkkor már sötét van, süvít a szél, a hely ismeretlen, de megtaláljuk az étkezőbe vezető utat. A terembe lépve mosolygó arcok fogadnak, végre újra együtt lehetünk, személyesen. A picit pillanatok alatt befogadják. Beszélgetések sora veszi kezdetét, és a kis csapat onnan folytatja, ahol legutóbb, az online térben abbahagyta. Természetes, hogy ott vagyunk, hogy együtt vagyunk. Beszélgetünk, s közben tanulunk. Tanulunk magunkról. Tanulunk a másikról, egymás hivatásáról, elhivatottságról, felelősségről, célokról, komplex látásmódról, vezetési stílusokról, úgy, hogy egy percig sem érezzük a tanulás terhét.
A mostani három napunk nem volt a klasszikus értelemben vett tréning, de edzettük elménket és testünket is. Dobogókő csodálatos tájain jártunk, s csapatunkat egy kos vezette, így a havas erdőben kérdés nem volt, hogy a hideg ellenére túrázunk egyet. Megannyi kép készült rólunk, s mindben közös, hogy nem csak a fényképezés kedvéért mosolyogtunk. Testünket nem csak a dobogókői túra tartotta karban, hanem az étkezések előtti és utáni fitnesz program. A lépcsőket, így utólag, sajnálom, hogy nem számoltam, de az ízletes ételek elfogyasztása ellenére a mérleg kevesebbet mutat.
A legnehezebb egy ilyen találkozón mindig az utolsó nap. A szellemi megnyugvásból vissza kell térni a hétköznapokba. Kata most sem volt rest, készült nekünk. Készült nekünk megemlékezéssel, irodalommal, szakirodalommal, s a boszorkányosan kevert Dixit kártyák is megtették hatásukat, a sötét gondolatok is pozitívvá változtak.
Ebéd után a kis csapat immár feltöltött elemekkel indult útnak.
