Micsoda év!?
A 2018-as első évzáró, a 2019-es évindító és a 2020-as második évzáró blogom után most – ezek szerint lassan már hagyományosan – a 2021-es összegzésem következik.
***
2021 is csak egy szám. Ám ha ez egy évszám, akkor mégis több. Van, akinek a születési éve. Szerencsés vagyok, mert ismerek egy ilyet: igazi kis csoda, aki reményhozónak érkezett. Legyen elég a neve és annak jelentése: Máté. Isten ajándéka. Ahogy elnézem, tényleg az.
Van, akit viszont elvitt ez a kegyetlen év, hiába volt nevében is Erős. Vagy tán éppen ezért volt rá szükség az égi szakértői csapatban is. Kedves örökségét, mit félbehagyott, építem tovább. Remélem, óvó szemeit rajta/m tartja távolról is. Bár biztosan sokan vannak így vele, néha mégis érzem földöntúli gondoskodását. És nekem is erőt ad rá jellemző derűjének kedves emléke.
És bár Kozáry Andrea távozása még 2020-as veszteség, ez az év hozta el azt az örömöt, hogy jó hírét méltó helyre sikerült elvinni. A debreceni Karácsony Sándor Pedagógia Egyesület Pedagógusok arcképcsarnoka címmel idén adta ki huszadik olyan kötetét, amelyben elhunyt tanárok életművét ismertetik pályatársak, barátok, családtagok. Andrea – éppen születésnapjára – kaphatta ezt a különleges ajándékot tőlem, posztumusz…
Amint bevezetőmből látszik, öröm és szomorúság keveredett rendesen, ahogy szokott, ebben az évben is. Egyik a másik nélkül nemigen lehet a miénk, de ha vigyázzuk kényes egyensúlyukat, kihozhatjuk egészen jóra az arányokat. Megkísérelem. Időrendben visszafelé kezdem sorolni idei hétköznapi ünnepeimet, aztán meg tematikusan leltározok. És ha már számok: jelzem: 2021-ben ezzel a mostanival együtt 92-szer kívánkoztak a honlapomra az élményeim…
A karácsonyfát 4D-ben sikerült feldíszíteni és meglepni vele azt a több mint hatvan szerzőtársat, akik szeretik a saját készítésű ajándékokat. Megjelent a titokzatosan hangzó Diskurzus a digitális didaktikai diverzitásról című könyv, amelynek kézirata éppen egy évig gyarapodott-formálódott egyszemélyes szerkesztőségemben. Már-már pedagógiai mozgalommá vált az a fél éven át tartó kísérletezés, amit a hallgatókkal és a kollégákkal digitális tanítás ürügyén folytattunk. Egyszerre nehéz és gyönyörű közös játék volt, de egyetlen pillanatát se csinálnám másként. Két epizódot emelek most ki az 50 részes sorozatból. Az egyik egy saját, a másik egy vendégírás, mert mindkettő jó kis ízelítő abból az univerzumból, amely a könyvet kinyitva feltárul.
Ebben az évben megadatott egy másik művecskét is megírni: a Police Café módszertani kézikönyvet, és igazán jó, hogy Pécsett jelenhetett meg. Hét évig gyűjtögettem hozzá a muníciót, hogy olyan legyen, amilyennek elképzeltem. Olyan lett. Az pedig, hogy októberben Zugló otthont adott a könyv bemutatójának, óriási öröm volt. A YouTube-on szinte az egész megnézhető. Külön megtiszteltetés, hogy a bemutató apropóján a Zugló Tévében beszélhettem is erről a különös rendőrkávé-szenvedélyről.
Police Cafékból annak ellenére is volt néhány, hogy a pandémia az ez évi jelenléti programokat is megritkította. Rendőrökkel valóságosan Tatabányán és Kiskunfélegyházán kávézhattunk. Online viszont Józsefvárosban, háromszor is. Voltak speciális főzetek is. Természetesen nem kávéházat, de majdnem azt nyitottunk a józsefvárosi nyári táborozó gyerekeknek, amelyet közösségi rendészeink kifejezetten élveztek.
Nyáron utaztunk is meg nem is, hiszen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által támogatott Gyerekesély Program keretében egyszer jelenléti, kétszer pedig online GYEP Cafét rendezhettünk. Aztán a Józsefvárosban a kutyásokkal megint személyesen kávéztak közösségi rendészeink.
Az ősz két, szintén speciális Café sorozatot hozott. Az egyiket a rendészeti pályaorientációnak szenteltük, amellyel négy helyszínre – Budapestre, Kiskunhalasra, Miskolcra és Kaposvárra – látogattunk el. A másikat pedig a rendőrségi bűnmegelőzés helyzetének országos feltérképezésére használtuk, hét városban – Pécsett, Nyíregyházán, Szegeden, Veszprémben, Egerben, Szombathelyen és Budapesten. Csodálatosan laza utazás volt mindegyik. Hangulatjelentéseim a megadott linkeken olvashatók, de lesz még ezekből komolyabb szakmai beszámoló, ám az már csak jövőre várható. De a bűnmegelőzésnek máskor és máshol is hódoltunk Café módszertannal. Szeptemberben a Pest megyei rendőrök képzésében működhettem közre.
Hogy lesz-e harmadik Police Café blogkönyv, még nem tudom, de ha így haladunk, még az is elképzelhető. Sok múlik azon is, mennyire korlátozza a szabad jövés-menést ez a folyton új- meg újhullámos nyavalya. De az élményeket megírni itthon is lehet.
Szerzőtárssal nemcsak írni jó együtt, de előadni is. Idén a szokásostól eltérően több konferencián is szerepeltem, és most tudatosul: mindig valakivel közösen. Ráadásul a zömük pedagógiai, neveléstudományi tárgyú volt, ami talán merésznek hat, de mivel a mit tanítás mellett legfőképpen a hogyan izgat szenvedélyesen, ezért a módszertani önreflexió és az erről való nyilvános gondolkodás igencsak adja magát. Először Zsolt Pétert vettem rá egy fellépésre május elején a Budapesti Metropolitan Egyetemen, igaz, csak online. Az ebből készített publikációnk kézirata pár hónapja a szerkesztőségben pihen, remélem, jövőre tanulmányajánlómban felbukkan majd a hír, ha megjelenik.
Még ugyanebben a hónapban Uricska Erna unszolására két előadással is bejelentkeztünk a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete szintén online konferenciájára. Itt Erna egynyelvű angol járványszótárának és az én digitális napló- és vendégnapló-sorozatomnak a születéséről beszéltünk. A két tanulmány szintén megjelenés alatt. Az unszolást persze nem kell szigorúan érteni, de azért azt tudni kell, hogy ha Erna nem noszogat, én magamtól biztosan nem regisztrálok ennyi alkalommal előadást tartani. A tudományos tevékenységek menedzselésében szerencsére ő sokkal akkurátusabb, aminek eredményeit ebben az éves összegzésben is csak köszönni tudom neki.
Aztán jött Amberg Erzsébet, akivel nagyon érdekes kísérletbe fogtunk. A rendészeti felsőfokú képzésben zajló jogi oktatás dilemmáit próbáltuk meg feltárni egy fókuszcsoportos kutatásban. Az eredményeket a pécsi Szent László napi konferencián vezettük elő, s mint mindjárt kiderül, a róluk szóló tanulmányt már olvasni is lehet.
Az, hogy ennyi tudományos bemutatkozási lehetőség van, örömteli. Ám az, hogy ezeken az alkalmakon soha nincs lehetőség igazi, érdemi, tartalmas szakmai párbeszédekre, már kevéssé az. Márpedig ez a helyzet, és tudom, hogy ezt nemcsak én gondolom így. De hát a szervezők maradnak a kényelmes rutinnál: futószalagszerűen rendezik a tanácskozásokat, aminek a csúcsa, amikor a szekciókban csak azok ülnek és hallgatják egymást, akik előadnak. Esetenként négyen-öten… Pedig volna más módja is az összejöveteleknek. Ezt már több helyen is kifejtettem, csak nem hallatszik el a felelős fülekig. Tán azért, mert sokakat inkább csak a forma, mintsem a tartalom érdekel?
E gondolat jegyében folytatom: szerencsére nem is konferencia, hanem workshop volt az az Uricska Ernával való újabb közös fellépésünk, amely júniusban az egyetemen a Kreatív Tanulási Program égisze alatt zajlott. Egy jó ideje immár közösen fontosnak tartott ügyünkkel, a Café módszertannak a rendészeti oktatásban lehetséges felhasználási módjaival traktáltuk a kollégákat. Ugyanerről volt alkalmam beszélni az egyetemi oktatói házi továbbképzéseken. A kollégák érdeklődése jólesett.
Ha már úgy döntöttem, idén ennyire beszervezhető vagyok, az őszi konferenciaszezont se hagytam ki. Már megint Erna volt az, aki a Felelős nyelvészet című tanácskozásra elcsábított, s milyen jól tette! A szakemberek kommunikációs készségeinek fejlesztését segítő módszertani próbálkozásainkat immár nemcsak a rendészeti tudományos közéletben, de a tágabb kontextust kínáló alkalmazott nyelvészet területén is megmutathattuk. Mégiscsak nyelvészek volnánk eredetileg. Születőben lévő tanulmányunk pedig remélhetőleg angolul jelenhet majd meg 2022 áprilisában. Más nemzetközi színtérre lépés lehetősége is szemünk előtt lebeg, de ezekről konkrétan majd csak akkor, ha valósággá válnak.
Ami viszont már azzá vált, s mindjárt a január ezzel kezdődött, az Erna szótára volt. Igazi csemege ez a kis könyv, és igen jó ómennek bizonyult 2021-re. Hírt is adtam róla honlapomon. November pedig ez ügyben is kuriózumot tartogatott, mert a szótár iránt kedves érdeklődés mutatkozott. Igaz, a határon túlról: a szlovákiai Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke szervezett online, de interaktív könyvbemutatót, amelyet megtisztelő volt moderálni. Mondom, mégiscsak nyelvészek volnánk, így hát jó volt szakmai értelemben is nosztalgiázni a kollégákkal.
Az idén – éljen a tudománymetria!? – hét publikációm látott napvilágot. A Belügyi Szemle 2021 elején megjelenő 2020/4. számában szép egybeesést produkált az égi és a földi szerkesztőség. Egyszerre kapott helyet benne a Kozáry Andreáról szóló nekrológ; két különböző tollból (Szakács Gáboréból és az enyémből) származó ajánló Krémer Feri fontos könyvéről és egy Uricska Erna által írt recenzió az én médiajegyzetemről. Jó kis társaság: Andrea tisztelői és barátai ennyien egy időben egy helyen. Ugyancsak a Belügyi Szemle örvendeztetett meg júniusban: akkor jelent meg egy fontos munkám, amely arról a Nógrád megyei projektről szólt, amelynek ötletgazdájától, kedves barátnőmtől, Medve Judittól szeptember elején nyugdíjba vonulása okán egy szép ünnepség keretében búcsúzott az egész szakma. Boldogság volt, hogy a laudációt én mondhattam.
Évtizedek óta kedvenc műfajom a szerzőtársas játék. Hogy kikkel és miket írtam én össze ilyen módon, azt egy különleges számmisztika mutatja. Hogy e tárgyban mi harminc, az egy szintén júniusban publikált tanulmányomban elolvasható.
A nyár tehát bőtermő volt, de az ősz is meghozta a maga gyümölcseit. Tanárember számára a legnagyobb örömöt a hallgatói sikerei jelentik, természetesen. Ezúttal kettőt emelek ki a sok kedves tanítvány közül, annak apropóján, hogy velük ebben az évben szerzőtársas játékunk eredményeként egy-egy tanulmányunk is megjelent. Papp Dáviddal a boldogsággal támogatott tanulásról írtunk, Amberg Erzsébettel pedig a már fentebb említett közös kutatásunkról szóló összefoglalónkat készítettük el.
A szeptember 1-jei tanévindítás meglepetést hozott. A rendészeti tanári pályára lépésem huszonötödik évfordulója éppen egybeesett a rendőrtisztképzés ötvenedik jubileumával, s az utóbbi alkalomból osztogatott Kratochwill-díjból egy nekem is jutott. Az ő nevével fémjelzett elismerés nagyon értékes nekem.
Az év fele a Digitális naplók és vendégnaplók szerkesztésének és közreadásának varázslatában telt, aminek a hozadéka a 4D kötet lett. Ám amikor június 6-án véget ért a közös játék, már éreztem, hogy hiányozni fog. Ezért amikor szeptemberben visszatérhettünk a tanterembe, elindítottam Nem digitális napló- és vendégnapló-sorozatomat, amelynek idén négy-négy része jelent meg. Semmi kötelezettség, sürgetés, de azért örülök, ha a mozgalom jövőre is folytatódni fog. A vendégírások között már ott vannak a hallgatói blogok is, amelyekre nagyon büszke vagyok. Az egyik az őszi Rendészeti etika és integritás kurzushoz kapcsolódó reflexió, a másik pedig a Társadalmi és kommunikációs tantárgyhoz született kiemelkedő házi dolgozat. És egy még tavaszról, amelyik egy szívhez – és EtiKati tanárnőhöz – szóló történet.
Ezt a leltárt végignézve már megint azt érzem: ez nem is egy év volt. Pedig de. Ha az ember nem tétlenkedik, egy esztendőbe ennyi minden belefér. Ám ilyenkor mégis hajlamos kíváncsian azt kérdezgetni, vajon mit tartogat az ajtón kopogtató új esztendő. Majd megtudjuk idejében. Most egy kicsit megállva, jó örülni annak, amit 2021 hozott. Vagy amit magamnak sikerült elvégeznem. Mert hiszem: az, hogy következő terveimet meg tudom-e valósítani, az legfőképpen rajtam múlik. Ezért én ezen leszek. Akik segítenek ebben, azoknak köszönöm. És kívánok megvalósítós, boldogságos 2022-őt mindenkinek!
