Papyrus – ami (telefonon is) elérhető
Tegnap a minőségi ügyfélszolgálat felé araszoló közigazgatásról szólt a fáma, ma pedig egy más, konkrétan profit alapú megközelítést volt szerencsém testközelből megismerni. De egy kicsit messzebbről kezdem.
Mint tanár- és íróember, aki folyton szövegekkel bíbelődik, magától értetődően szeretem a papírt. Ezeket a sorokat is tollal írtam egy kopott piros felírómappára, amit vadonatúj laptopom helyett még mindig szívesebben használok első gondolataim lejegyzésére.
Első tudatos emlékem a papírról apámhoz kötődik, aki vérbeli kereskedő volt, és csodálatosan csomagolt. A finomabb holmiknak vékony, zizegő selyempapírt használt (ezek később a háztartásban ablaktörlőként végezték), a húsáruhoz durvább zsírpapírt. Pillanatok alatt hajtogatott tölcsért, zacskót vagy dobozt, attól függően, hogy milyen tartósabb védelmet vagy szállítást igényelt a portéka. Augusztus utolsó napjaiban már glédában álltak az indigókék csomagolópapírral bekötött könyveim, füzeteim, öntapadós címkéiken apám gyöngybetűs írása.
Aztán áhítattal néztem anyámat, amint kézimunkasablonjait vastag pauszpapírra rajzolja, majd kilyuggatja az erre szolgáló házi gyártású kézi készülékkel. Két nagy összefűzött kartontábla között tárolta őket, szabásmintáival együtt. Imádtam óvatosan hajtogatni és nézegetni a zörgő lapokon kanyargó motívumokat.
Az óvodában, iskolában jöttek a kifestők, a színes kreppek, a különböző célra szolgáló rajzlapok, később a csodálatos matricák. Kedvemre kreatívkodhattam velük, s teszem ezt a mai napig. Tanterem, műhely fala sosem maradhat üresen, ahol megfordulok. Részt kérnek a játékból a flipchartok, post itek (vagy az annak látszó gyenge utánzatok), hogy láthatóvá és jobban megjegyezhetővé váljanak a közös gondolatok.
De volt a családban nyomdász is – keresztanyám. Tőle kaptam az Ablak-Zsiráf című képes gyermeklexikont, a bolti forgalomban árusított színes borítós változat helyett egyszerű sötétkék nyomdai kötésben.
Tennivalóimat is csak gyűrűs kalendáriumban tartom nyilván, mint ahogy bevásárlólistát se mobiltelefonba pötyögök.
A 90-es években nálunk is megjelentek és elterjedtek az egyre minőségibb higiéniai papírtermékek, amelyekkel azelőtt csak nyugat-európai turnékon jobb szállodákban találkoztam.
De még mindig hosszasan tudok bóklászni egy papír-írószer vagy kreatív hobbibolt polcai között, és a színekben, formákban, textúrákban gyönyörködni.
Azért írtam ilyen részletgazdagon arról a bizonyos papírról, aminek életünk minden területén jelentősége van, mert a mai Caféban minden erről szólt. Pontosabban arról, hogyan lehet a belőle készülő megszámlálhatatlanul sokféle terméket a lehető leghatékonyabban elérhetővé tenni a felhasználók számára. A címben elrejtett vállalat, a Papyrus Hungária Zrt. ugyanis úgy döntött, hogy kereskedelmi tevékenységük platformját a már létező telefonos ügyfélszolgálatuk fejlesztésével szélesítik. Anélkül, hogy üzleti titkokat árulnék el, annyit mondhatok, hogy nem azért hívtak ehhez asszisztálni, mert – mint kifejtettem – imádom a papírt. Talán inkább azért, mert azt remélték, hozhatok ebbe a belső szervezetfejlesztési folyamatba valami olyasmit, amit még nem próbáltak.
Nagy múltú multicégről lévén szó, attól is tarthattam volna, hogy a résztvevők már unalomig ismerik a World Café technikát – bár azt megunni szerintem nem lehet. De nem ismerték. Így hát az újdonság ereje is közrejátszhatott abban, hogy minden menetrendszerűen működött. És persze a professzionális szervezés és előkészítés, a jól összeállított résztémák, az azokat kitűnően tálaló és feldolgozó témagazdák, a rendkívül aktív és kreatív beszélgetőtársak, köztük – s ezt hangsúlyozom – három kiemelt üzleti partnerük. Mert az ő szavuk is számít – legalábbis a Papyrusnál. És a munkatársaké is! És bár a tény, hogy a telefonos ügyfélszolgálat szerepét erősíteni fogják, adott, a hogyan-ját azonban nem a döntéshozók akarják megmondani.
A hangulat oldott volt, a MOMKult által biztosított helyszín alkotásra inspirálóan kellemes, a kávé finom. S hogy a négyórás élénk konzultáció milyen szakmai hozadékkal szolgál majd, azt Café Kata is kíváncsian várja. Addig is örül, hogy ezzel a párbeszéd alapú szervezeti kultúrával ilyen módon testközelből ismerkedhet. És most már nem csak a papírért rajong, de az azzal foglalkozó szakemberek iránti tisztelete is növekedett.
