Vendégoldal – Káin igazi gyermekei
Az alábbi írás az idén ősszel elmaradt Rendészeti etika, Integritás című kurzus egyik hallgatójától érkezett, és az Integritás – a láthatatlan védelem című tematikus csatornára is kikerült. Nem véletlenül. Elhatároztam, hogy itt is megosztom, hogy minél többen olvashassák. A gondolatokat Gerő Marcell: Káin gyermekei című filmje csalogatta elő a hallgatóból. Hozzáteszem: a filmről magam is írtam elemzést, a szerző azt is ismerte.
A dolgozat valahogy eltévedt, hozzám került, s csak amikor elolvastam, és írtam volna be a Neptunba a kiválóan megfelelt osztályzatát, vettem észre, hogy szerzője nem is az én csoportomban van. Körbekérdeztem kollégáimat, de senki nem lelte a névsorában, míg végül aztán tisztázódott a félreértés: Zsolt Péteré a delikvens. Elküldtem hát neki a dolgozatot, természetesen azzal az ajánlással, hogy nálam ez kiváló értékelést kapna. Ő ennyit válaszolt: „No igen, ez egy emberi hang. Vagy még inkább emberséges. Érezni a személyiségfejlődést a sorai mögött. Őt nem igazán kell tanítanunk. A hallgató életébe már nem fogok bekapcsolódni, annyit írj meg neki, kérlek, hogy nekem is tetszett az írás, és beírom a jegyet.”
Így van, őt már nem igazán kell tanítanunk, viszont jó lett volna, ha a tréningen másokra is hatással van ez a mélyen humánus értékrend. Remélem, hogy a maga szűkebb-tágabb környezetében jobbá teszi sokak életét. Ezúton is köszönöm, hogy megörvendeztetett ezzel az írásával, és hogy hozzájárult az itteni közléshez is.
***
Szépréti János: Mit tudja az ember, hogy mi van mögötte…
Rendvédelmi dolgozóként, különösen a büntetés-végrehajtás területén tevékenykedve már a bevezető képzés része volt a Bebukottak című film. Aztán hosszú évek a szakmában, látva a filmben boncolgatott téma „valós idejű” részleteit száz és száz verzióban egy végletekig bürokratikus, legkevésbé sem emberközpontú rendszer mélyén… Ez igazán lélekölő tud lenni a mindennapokban. Ezután megnézni a Káin gyermekei című filmet letaglózó élmény volt.
A saját életemben is elteltek az évek, így a történetet – illetve annak folytatását – már nem csak öregebben, de talán bölcsebben, érettebben néztem végig. Furcsa és megrázó története volt ez annak, hogy az általam egy ember életében hosszabb-rövidebb ideig kísért időszak hogyan foglalódik keretbe. Sok hasonló arcot láttam büntetés-végrehajtási dolgozóként a börtönökben, később rendőrként pedig az utcákon. Hogy honnan jöttek? Mit számít az egy intézkedés során? Mi lesz velük a börtönbe kerülve? Ki gondol arra a befogadási eljárás során? Mi lesz velük, ha visszakerülnek a társadalomba? Ki gondol arra a szabadítás kora reggeli óráiban? Persze, megvannak erre is a szakemberek: pszichológusok, reintegrációs tisztek, pártfogó felügyelők stb. De az eljárásban részt vevők gondolnak-e arra, hogy az eljárás alá vont személy honnan jött, hol van a gyökere története buktatóinak, merre tart az a sokszor kisiklott mozdonyként a semmibe száguldó sors?
Nem költői akartam lenni, csak megragadott az a sok-sok részlete az emberi sorsnak, mely irányt szab életünk történetének. És kinek jut eszébe ez a rengeteg sorsfordító részlet a mindennapokban? Még a rendező által elmondottakról olvasva is csak arra tudok gondolni, hogy valószínűleg eszébe sem jut az embernek a film nézése közben az a számtalan nehézség, amivel a készítőknek szembe kellett nézniük a forgatás során. Persze, gondoljuk, hogy nehéz lehet szót érteni egy tőlünk oly különböző körülmények között élő, szenvedélybeteg interjúalannyal, hogy nehéz lehet egy rossz levegőjű helyiségben az interjúvolt személy által ránk fújt lehető legbüdösebb cigaretta füstjét szagolva szem előtt tartani a film céljainak eléréséhez szükséges szakmai és emberi szempontokat.
És még így sem jut eszünkbe számtalan olyan nehézség, amelyekkel a rendezőnek szembe kellett néznie. És még így sem jut eszünkbe az a számtalan nehézség, amelyekkel a bűnelkövetőnek szembe kellett néznie. Jó volt a kimaradt jelenetek között Pali tűzifagyűjtése. Eszébe jut-e az eljáró rendőrnek az a számtalan sorsbéli kanyar és nehézség, ami egy embert arra késztet, hogy éppen az erdőből gyűjtsön tűzrevalót? Bizonyára az esetek nagy részében igen. Pontosan arra jók az ilyen filmek, hogy ez minél több esetben előforduljon, és kicsit érzékenyebbé, elfogadóbbá tegye az embereket (a rendvédelmi dolgozókkal együtt) mások története iránt.
Hogy úton vagyunk-e egy emberközpontúbb bánásmód felé a rendvédelmi eljárások során? Szeretném azt hinni, hogy igen, de félek, a kitűzött célok a bürokrácia útvesztőjében sokszor csak távoli, fel-felbukkanó délibábok.
