Digitális napló 15. rész – Online boldogság-tréning
2021. március 20.
Kedves Naplóm!
Bár télen kezdtem írogatni neked, de talán tudod, hogy már vagy negyed százada szinte mindig ugyanott, az Adriának a horvátországi Trogir közelében lévő partszakaszán nyaralok. Oda járok válogatott társasággal kipihenni – utólag és előre is – az egész évet, vagy ahogy mondani szoktam: feltölteni magamban az elemeket. A nap- és a sós vizes fürdőzés mellett kedvenc ki-bekapcsolódásom az olvasás.
Legutóbb az egyik olvasmány, amit magammal vittem, Valcsicsák Zoltán Álmomban Bhutánban ébredtem című meghatározhatatlan műfajú könyve volt. Úti naplónak mondanám, de az a fajta, amelyik belső utazásra invitálja az olvasót. És el is vitt magával, messzire, saját világa mellett egy mesebeli országba is.
Mindez azért jut eszembe, mert ma, amikor ezeket a sorokat írom, a boldogság világnapja van. Utána is néztem a neten: „Az ENSZ közgyűlése 2012-ben jelölte ki erre március huszadikát. (…) Az ötlet Bhutánból (…) származik. Az ázsiai ország elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát, ami a lakosok jólétét méri, szerintük ugyanis az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, azaz a GDP. És milyen igazuk van…”
Hogy mi fán terem a boldogság (GHN), arra egy kilenc pontból álló indexet használnak, amely a következőket méri: az ország mentálhigiénés állapota; oktatás; időgazdálkodás; ökológiai folyamatok; kulturális folyamatok; közösségi élet; egészségügy; általános életszínvonal; kormányzat. „A Pennsylvania University pszichológusa, Martin Seligman kísérletei során arra jutott, hogy a boldogság egy mindent elsodró érzelemáradat, amit akkor élünk át, amikor teljesen átadjuk magunkat valamilyen cselekedetnek, vagy belemerülünk, belefeledkezünk egy tevékenységbe. Seligman arra buzdít minden embert, hogy találjon minimum egy olyan elfoglaltságot, amiben rendszeresen át tudja élni ezt az élményt. Nagyon hasonlít ehhez Csíkszentmihályi Mihály flow elmélete. Ő azt a jelenséget írja le, amikor az ember elveszíti a tér- és időérzékét, és olyan tevékenységet folytat, amibe belefeledkezik. (…) Érdekes, hogy a nemzetek sem egyformán boldogok, és mi, magyarok nem tartozunk a legvidámabb népek közé. Kelet-Európa az egyik legboldogtalanabb hely a világon. (…)”
Hát, nem tudom, a felmérések alapján biztos így lehet, de azért itt is vannak kegyelmi pillanatok, órák, napok, és én minden erőmmel és ügyességemmel azon vagyok, hogy ezeknek a számát szaporítsam, ne a gondot és a bajokat. Ezért hallgattam arra a bölcs ötletre, amelyik Srágli Iza fejéből pattant ki úgy másfél hónapja, amikor már majdnem azon kezdtem keseregni, hogy mikor jöhet össze mesteri kis csapatunk a szokásos éves találkozónkra. A kérdése betalált: „Miért nem találkozunk online? Magácskának egy ilyet összehozni semmiség!” És valóban az. Miért is nem jutott eszembe? Időpont-egyeztetés, linkgenerálás, technikai próba – minden készen állt. Épp jó lehetőség a belefeledkezésre, az élmény átélésére, vagyis egy kis közös boldogságra. Még ha online is.
Háromszor másfél órás, látszólag előre megkoreografált, mégis virtuóz improvizációkkal tűzdelt felvonásban adtuk elő magunkat. Szakmáztunk is, persze, majdnem szüntelenül, de hát mégis csak tanulócsoport volnánk, az lévén apropója négy évvel ezelőtti megismerkedésünknek. Az egyetem órarendszerkesztőjének bravúrja hozta össze a mesterhallgatókat és Katanárnőjüket, és elég hamar látszott, hogy ez a kapcsolódás túl fogja nőni a tanár-diák viszonyt, és lazább vagy szorosabb, de végtelen barátságcsomókkal összekötött, rendszeres időközönkénti találkozásokba torkollik.
Mostani, már harmadik találkozónk időpontját egyeztetve véletlenül egy olyan dátum felelt meg mindenkinek, amely napra pontosan három évvel az utánra esett, hogy egykori hallgatóim egy kis meglepetés-ceremónia során kézhez kapták tőlem Mester Elő-oklevelüket. Első találkozónkat is épp az egyéves évfordulón tartottuk, majd másfél évre rá ugyancsak jól jött ki a lépés: a második találkozóról egy erdőtarcsai anziksz tanúskodik. Akkor már egy hosszú hétvégét töltöttünk együtt méltó környezetben.
Mert mesteri terv a miénk: találkozásaink szabadsága egyetemes. Titkosnak épp nem mondható, de túlzottan nagy dobra se vertük azért. Az az őszi képeslap is inkább sejtelmes volt, a rajta álló üzenet mélyebb rétegeit csak a kis társulat tagjai érthetik. Annyira egymásra rímelnek gondolataik és tetteik, hogy időnként maguk sem hiszik, hogy ennyi véletlen létezik. Váltig azt állítja egyikük-másikuk, hogy ez már-már boszorkányság. Inkább csak tündérkedés. Máskülönben hogyan eshetne meg, hogy előzetes „házi feladatuk” „teljesítése” gyanánt hárman is valami művészi alkotással hozakodnak elő? Egy félelmetesen áthallásos József Attila-szöveg és két saját költemény volt a mostani felhozatal. A március idusához még eléggé közeli találkozónak némileg keserűen ironikus nemzeti dal utánérzetet kölcsönző szabadvers-féleség és egy akrosztichon engedte sejtetni a mélyen emberit. De nem volt hiány vicces vagy épp keserédes sztorikban, képes nosztalgiában, és különös ízt adott az együttlétnek az is, hogy a kameráknak köszönhetően ezúttal egymás otthonaiba is beleshettünk egy kicsit.
Kedves Naplóm! Ha nem volna egyértelmű, akkor kimondom. Ennek az eddig igencsak vészterhesnek tűnő és ígérkező évnek, 2021-nek a március huszadikáján nekünk, tizenkettőnknek valami belőlünk fakadó csoda folytán sikerült abban a kollektív flow-ban feloldódnunk, amit definíció szerint is boldogságnak nevezhetünk. Szép is lett volna, ha éppen ezen a napon nem vagyunk erre képesek, hiszen eddig valahányszor együtt voltunk, mindig átélhettük ezt az érzést.
Napsütötte közös egünket azonban most egy felhő árnyékolta be. Egy társunk ki kellett, hogy hagyja a harmadik csoporttalálkozót, mert – szerencsére már otthon – lábadozott a koronavírus okozta nyavalyakórságból. De az ő – igaz, ezúttal üresen maradt – kávésbögréje is be volt készítve, és ezúton üzenem: félretettük az ő boldogságadagját is, amely így tizenkettőnk hiányérzetével megszorozva jár neki! Legközelebb csak győzze bezsebelni személyesen, mert úgy is ő lesz a Jani! Addig pedig digitális naplónk virtuális lapjain ezt a kis beszámolót reptetjük neki!
