Szeretet-tréning

Szeretet-tréning

Talán nem kell bizonygatni, hogy sok szempontból ínséges időket élünk. Lelki és szellemi téren minden apró morzsának örülni kell, amit felcsipegethetünk. Ahol eleget találunk, nyugodtan adhatunk belőle másoknak is, hiszen sokan éhesek. Most nem morzsa, de még csak nem is maradék jutott: mindjárt egész pékséget lehetett volna nyitni. Tizenketten ültek szeretetlakomát az erdőtarcsai dombok ölelte kastély majdnem kerek asztala körül két napon át. A 2020. szeptember 18–20-i hétvége olyasmit tartogatott, amiről az ember fia – meg a lánya is – csak álmodik.

Négy évvel ezelőtt ennek a honlapnak az első blog-meséje így kezdődött: „A Mátrán innen, a Gödöllői-dombságon túl, a tarcsai erdők szélén áll egy ódon kis kastély. A házigazda szíves szóval, komfortos kvártéllyal, finom falatokkal várja a pihenni vágyó, fáradt utazókat.” És így végződött: „A próbatételek közepette egy szemfüles lovag a fűben talált egy rozsdás, törött patkót.

Magához vette, két napig őrizgette, de aztán ott felejtette a kandalló padkáján. Az egyik úrhölgy észrevette, s szerencsehozó jókívánságai közepette odaajándékozta a vendéglátó hercegnek s úrnőjének. Azt kívánta nekik, hogy sok hasonló élményben részeltessenek ezután is, s adjanak erre alkalmat azon lovagoknak és úrhölgyeknek is, akik eme tavaszi tanácskozás és torna hírét messze földön hallván, bizonnyal maguk is vágynának hasonló kalandokra. Erre aztán csak egy válasz lehetett: »Úgy legyen hát!«

Lássatok csodát: ha nem is egészen pontosan, de így lett. A tarcsai erdők sűrű lombja hamarosan éppen negyedszer fog aláhullani, mióta szétszéledt az a díszes kompánia, amelyikről a fenti mese szólt. Nagyot nőtt az általuk ültetett kis kőrisfa, de szerencsére semmi más nem változott. A szakács ügyes, a környék kies. Még az időjárás-felelős is tudta a dolgát, minden felhőt elkergetett, nem csak az égről, de a gondterhelt fejek fölül is. Napnál világosabb volt, hogy itt most semmi nem árnyékolhatja be a kedvét senkinek. A házigazda is jólesőn nyugtázta, hogy hajdani vendége jó szívvel tér be hozzá megint. S bár az egykori herceg már réges-rég más utakon jár, az úrnő azóta is vágyik vissza a gyönyörű kastélyba. Másfél évvel ezelőtt már majdnem jöhetett, de csak most valósulhatott meg az álma.

Ezúttal szerény, de szabadon melléje társult kedves udvartartását hozta magával: tizenegy úrhölgyet és lovagot, akik egytől egyig mesterei szakmájuknak. Mindannyian tanítványai is úrnőnknek, s mesterdiplomájuk kézhez vétele után sem unták meg a közös tanulást. Azon a nyáron róluk is szép mese született. Nem csoda hát, hogy e két történet most egybefonódott. Pandora titkos szelencéje ismét kinyílt, és kiszökött belőle a remény. Ha csak erre a két napra is, amelyet együtt töltött a kis csapat, már akkor is megérte. De hiszik, hogy kitart tovább is, hiszen az egybegyűltek mindent megtettek a tartós hatás érdekében.

Élvezetesen múlatták az időt: nappal vitézkedtek és szakmai tudásukról is tanúbizonyságot tettek, még a terített asztal mellett is kedélyesen csevegtek. Éjjelre lecsendesedtek, reggel friss kávé illatára keltek. Nemcsak eszüket forgatták, de szívüket-lelküket is beleadták, válogatott erényeiket csillogtatták, egymást türelemmel hallgatták. Űrnőjük elégedetten dőlt hátra karosszékében, s boldogsággal eltelve gyönyörködött nemes tartásukban és jeles cselekedeteikben. Hagyta magát meglepni is, s csak szelíd szóval, mosollyal, néhány mozdulattal igyekezett terelgetni övéit. Örömében tapsikolva egy képzeletbeli képeslapra csacska kis rímet is kanyarított:

Erdőtarcsai anziksz

Drága Iza, Csabi, Gabi,

Klára, Peti, Barbi, Robi,

Jani, Dávid s a két Zsolti!

Jó volt veletek mulatni!

A társaság alig akart hazamenni a jó vasárnapi ebéd után, s már a hazafelé vezető úton tervezgetni kezdték a következő lovagi tornát. Meg a következőt, meg a következőt – mert úgy érzik, sose fogynak ki a szóból és ez ötletekből.

Úrnőnknek nem hiányzott a külvilág zaja. Mégis amikor hazaért, kénytelen kelletlen visszakapaszkodott a világhálóra, ahol az első szembejövő szöveg egy vers volt:

Fodor Ákos: Axióma

A szeretésen

kívül minden emberi

tett: romépítés.

Hát így. Az élménydús hétvége mesteri tetteinek mezején ez alól legfeljebb egy kivétel volt: a kockacukor torony… Úgy-e, kedves udvarhölgyek és lovagok?