Ismét 2 in 1: Vendégoldal és Olvasósarok
Tanulmányajánló X.
Megint „kettő az egyben” típusú bejegyzés következik. Egyszerre tartozik ugyanis két rovatba ez az írás. Egyfelől az Olvasósarokba készült mint tanulmányajánló. Másfelől pedig általa a Vendégoldal is egy régi-új szerzővel gazdagodik. Suba Lacival ugyanis már írtunk együtt itt a blogban , de igazi szerzőtársként publikációt most jegyzünk először.
Páros tanulmányajánlónk a Vendégoldalon bevált módon, vagyis egymástól függetlenül született. Lacit megkértem, írjon ő is egy szöveget, én is megírtam a magamét, s amikor kész lett, elküldtük egymásnak, nyugtáztuk, összeillesztettem, és megosztottam. Ehhez az „eljárásrendhez” ebben a rovatban ragaszkodom.
Molnár Katalin: Kata a Subához…
A döntés, hogy közös tanulmányba fogunk, adta magát. Témavezető és doktorandusza évekig gondolkodik az alapvetően a doktorjelölt által választott, de a témavezető részéről is elfogadott és mindvégig nyomon követett kutatási témán. Kettejük konzultációi jó esetben – és a mi esetünk nagyon is jó – sok-sok személyes párbeszédben is realizálódnak. Az ezeken az inspiráló alkalmakon születő gondolataink mindig egy-egy konkrét, a doktorandusz kutatási témájának – Mit üzen a NAV? A kommunikáció szerepe a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – kisebb szeletét érintik, de ez év elején olyan fázisba értek, hogy úgy láttuk, érdemesek egy közlemény megjelentetésére.
Rajongásunk anyanyelvünk iránt nem átlagos, és ebben is nagyon jól rímel egymásra érdeklődésünk. Amikor körvonalazódott, miről írnánk közösen, hamar megleltük a legkifejezőbb címet: Az (egyen)ruha teszi a (szak)embert? Miközben azok közé tartozunk, akik nem a külcsín alapján szeretnek ítélni, ezért inkább értenek egyet a „Nem a ruha teszi az embert” közmondással, mint vitatják azt, mégis fontosnak tartjuk a rendészeti szakemberek öltözékét. Valljuk: az is legalább annyira hozzátartozik a szerepükhöz, mint a szaktudásuk.
Kettőnknek az egyenruhához való viszonya persze gyökeresen más természetű. Ennek meghatározó oka identitásunk. Egyikőnk huszonnyolc éve hivatásos állományú pénzügyőr, másikunk ugyanennyi ideje a rendészeti felsőoktatásban oktató ízig-vérig civil. Ám érdekes és számunkra természetes módon mintegy tizenöt évvel ezelőtti megismerkedésünk óta nem ezt a döntőnek tűnő különbséget keressük és hangsúlyozzuk. Sokkal inkább azokat a szálakat érzékeljük és immár hivatalos munkakapcsolatban szövögetjük is, amelyek hasonlóak és összekapcsolnak minket. Az egyik ilyen, hogy ugyanazon intézményben, a jogelőd Rendőrtiszti Főiskolán, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen nappali tagozatos leendő rendészeti tiszteket és levelező tagozatos gyakorló szakembereket tanítunk. A másik, hogy a rendészeti szervezetek kultúrája, annak meghatározójaként a kommunikációjuk, annak részeként pedig a szakemberek kinézete, ruházata olyan kommunikációs felület, amelyet mindketten elemzésre méltónak tartunk.
A témában tájékozódva úgy véljük, ezen a téren a magyar rendészeti kultúra tartogat még lehetőségeket a kutató számára. Tanulmányunkkal egy ilyen lehetőséget szeretnénk elkezdeni kiaknázni. Mert természetesen sem most, de talán még a folyamatban lévő doktori kutatásban sem lehet majd kimeríteni azt a kommunikációs kincsestárat, amellyel egy-egy rendészeti szervezet – most a figyelmünk fókuszában álló Nemzeti Adó- és Vámhivatal – rendelkezik. Így kérdésünk inkább az: vajon e kultúra alakítói tudatában vannak-e az ebben a kincsestárban rejlő lehetőségeknek? Szándékunk szerint mostani írásunk – és a majd elkészült disszertáció is – ennek a tudatosításnak a növeléséhez kínál adalékokat.
Írásunk a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozatának immár hagyományosan évente megjelenő, hatodik tanulmánykötetében kapott helyet. A Csaba Zágon és Szabó Andrea szerkesztette Közös kihívások – egykor és most című kiadvány egyrészt tartalmazza a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezésében 2019 novemberében – Közös kihívások, intelligens megoldások, az adó- és vámhatóságok digitális átalakulása technológiai és humánerőforrás-fejlesztési szemszögből címmel – lezajlott nemzetközi konferencia előadásait. Emellett a szerkesztők vendégszerzőket is felkértek, és igazán megtisztelő, hogy ily módon ebbe a kötetbe bekerülhettünk. Főleg számomra, aki szerzőként ezúttal – ráadásul ilyen rövid időn belül – immár másodszor csatlakozhatott a tanszék nívós és kedves társaságához.
Szerzőtársamra, Lacira pedig, mint témavezetője, külön is büszke vagyok.
***
Suba László: Össze-írás
Valamikor januárban, amikor az oktató kicsit többet tud publikálással foglalkozni – mert ez idő tájt a hallgatók mélyednek bele jobban a tananyagba, már aki, ugye –, doktori témavezetőm egy kávé (ezúttal nem Café) mellett fölvetette: mi lenne, ha közösen írnánk tanulmányt? Ő, mint mondta, szereti az alkotásnak ezt a formáját – mármint a hallgatóval közös gondolkodást-írást –, én viszont még sosem vetettem papírra közösen írt publikációt. Persze tudtam, hogy nem lehetetlen dolog, hiszen mások is alkotnak így, de sejtettem azt is, hogy nagyobb odafigyelésre van szükség: illő, hogy nagyjából azonos terjedelmű legyen a társszerzők által írt rész; fennáll a veszélye annak, hogy eklektikusra sikerül a mű, a különböző szerzők által leírtak csak lazán kapcsolódnak egymáshoz; és így tovább.
Kata megnyugtatott: írjak csak nyugodtan, ő majd összerakja mindazt, ami a kettőnk klaviatúrájából kikerül. El is kezdtünk közösen gondolkodni – a kávé már rég elfogyott –, és az első ötletekből született rajzokkal, hívószavakkal, nyilakkal tele lett egy A4-es oldal. Nem is csoda, mert érdekes témát választottunk: az egyenruhát mint harmadlagos kommunikatív jelzést vizsgáltuk. Forrást találtunk bőven, munkánk mégis újszerűnek mondható annyiban, hogy mi most a pénzügyőr egyenruha kommunikációs szerepéről gondolkodtunk, azt vizsgálva, mi mindent jelent maga az egyenruha, az állapota, a viselésének módja.
Még januárban elkészültünk tanulmányunkkal, a sok színes betűvel írt bekezdést végül egészen befeketítve – jelezvén, hogy most már egységes, végleges a szöveg. Úgy alakult, hogy április végén kellett újra elővenni, leporolni, lektorálásra és szerkesztésre előkészíteni. Volt tehát idő arra, hogy némileg érjen, mint a jó sajt, és örömmel állapítottuk meg, hogy nem szeretnénk változtatni rajta. Persze a témát ezzel nem tárgyaltuk meg teljesen, inkább továbbgondolásra érdemes kérdéseket vetettünk föl.
Ketten, együtt alkottunk. Fele-fele terjedelemben, egységes gondolatmenettel, közösen újra és újra gondolkodva, egymást kérdezve. Nem nehezebb, mint önállóan írni. Viszont nagyon inspiráló – aki még nem dolgozott társszerzővel, tegye meg, igazán nagy élmény!
***
Molnár Katalin – Suba László: Az (egyen)ruha teszi a (szak)embert? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományának egyenruházati szabályozása. In: Csaba Zágon – Szabó Andrea (szerk.): Közös kihívások – egykor és most. A Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, 2020., 212–233. o.
