Police Café Extra 18. – Szenvedély az éterben
Őrkutyák civilben – Civil rádió FM 98, 2019. július 24. 11.00–12.00
Tudtam én, hogy van ez a rádió, ám bevallom, nem szoktam hallgatni. Pedig… de nem magyarázkodom és mentegetőzöm. Na jó, egy kicsit mégis. Egyszer már szerepeltem is egy műsorukban. A Kapocs címűben, ahová Szabó András, a műsor készítője hívott, akivel két projektben is dolgoztam együtt a VIII. kerületben a Magdolna negyedben. Egy akkor ott dolgozó rendőrnővel, Szentiványi Lili Nórával és a Rév8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. Magdolna Projektjét akkor koordináló ifj. Erdősi Sándor szociológussal beszélgettünk a bűnmegelőzésről.
Azóta eltelt több mint egy évtized, de a Civil Rádió szerencsére még mindig az, ami akkor volt: „A rádió önmeghatározása szerint adásaik és működési módjuk is közösségi érdekeket és formákat képviselnek: nem csak a közösségiségről szólnak, de kisebb műsorkészítő stábokban, csapatokban készítik az általuk sugárzott adásnapokat, 3–8 órás turnusokra osztva önkéntesként dolgozó munkatársaikat. Ezen a „műfajon” belül a Civil Rádió egyik legfontosabb jellemzője, hogy az országos és regionális médiumoktól eltérően, a nemzetközi és országos kérdések helyett sokkal inkább a helyi társadalom dolgaival foglalkozik, valamint önkéntesek működtetik. Műhelyük különösen nagy hangsúlyt kíván fektetni a civil társadalom, az önszerveződések budapesti jelenségeinek bemutatására, bátorítására, az ilyen törekvések nyilvánosságának és szakmai működésének segítésére. Igazolja ezt az a tény, hogy nyilvántartásuk szerint évenként 750–800 civil szervezet volt vendége a Civil Rádiónak.” (Wikipédia)
S talán még én is az vagyok, aki akkor voltam: rendőröket oktató tanárféle. Egyik megyéből, városból, kerületből a másikba hozom-viszem mindazt, amit egyébként a rendőröktől tanulok: tudást, tapasztalatot, értékeket, szemléletet, módszereket és elkötelezettséget. Így aztán nem nehéz megőrizni mindazt, amiben magam is hiszek. Bár kollégáim és tanítványaim sokszor kérdezik, mi hajt előre és tovább ebben az egészben. És csodálkoznak, amikor azt felelem: ti magatok! Pedig ez a helyzet.
És bizony jó érzés, amikor ezt a szenvedélyt látva kíváncsiak lesznek arra, mi végre is ez az egész megszállottság, a rendőrökkel való negyed százados intenzív foglalkozás.
Pontosan ez történt a minap, amikor Zsolt Péter kollégám, trénertársam, viselt dolgaim jó ismerője, egyszer csak megkérdezte, elmennék-e hozzá vendégnek az Őrkutyák civilben című Civil rádiós műsorába. És én gondolkodás nélkül igent mondtam. Részben, mert Pétert ismerem és vakon megbízom benne. Ezt bizonyítja például, hogy még azt se kérdeztem tőle, miről fogunk beszélgetni. Mondjuk azért a műsor jellegéből következtetve nem volt nehéz kitalálni, hogy a Police Caféról. Másrészt meg mert nagyra tartom a Civil Rádiónak és benne ennek a műsornak a szándékát: „A civil társadalom egyik legfontosabb funkciójára, a (központi és helyi) hatalom ellenőrzésére, az állampolgárok és közösségeik érdekvédelmére fókuszál ez a műsorunk. Ezt nevezik angolul watchdog szerepnek. Hetente, szerdán 11-től és pénteken 21 órakor hallgatható az egy órás műsor. A legmarkánsabb országos szervezetek aktuális tevékenységeikkel visszatérő vendégeink (Amnesty, TASZ, Magyar Helsinki Bizottság, Transparency International, K-Monitor, Átlátszó), de rajtuk kívül sok más szervezet is a vendégünk, mert erősen fókuszálunk a mindennapi jogi- és érdekvédelmi ügyekre. Fontosnak tartjuk a felelős állampolgári magatartás megerősödését, ezért is igyekszünk napi, praktikus cselekvési lehetőségeket, ismereteket bemutatni adásainkban.” (Részlet a műsor honlapjáról)
A műsor előtt egyetlen dolgot egyeztettünk, hogy milyen zene szóljon. Mivel az utolsó pillanatban ért a kérdés, nem készültem, rábíztam magam a hangmérnökre és Péterre. Nem csoda talán, hogy mindkettőjüknek ugyanarra esett a választása: a Police együttesre. Eléggé adta magát az asszociáció, így hát én se bántam.
És belevágtunk az elejébe. Hogy hogyan keveredett a fiatal és tapasztalatlan bölcsészlány a rendőrök közé? Hogy mi tartotta és tartja őt a mai napig is ebben az uniformizált, nem épp bölcsészeknek való közegben? Hogy mit is csinál valójában, amikor rendőrökkel foglalkozik? Hogy mire tanítja őket? Hogy miért nem volt neki elég a tanterem sterilitása, és miért kívánkozott terepre? Hogy milyen portékát is kínál a kávé mellé az öt évvel ezelőtt „nyitott” Rendőrkávéházában? Hogy miként „barátkoztatja” egymással, azaz ösztönzi és segíti együttműködésre a civileket és a rendőröket? Hogy miért hatékony eszköze ennek a Police Café? Hogy honnan származik és hogyan működik a közös helyi biztonság megteremtésének, megőrzésének és helyreállításának ez az innovatív módszere? Ezernyi kérdés, asszociáció, történet hangzik el, és számos további kérdés és lehetőség vetődik fel, amelyekben bizony el is merülne a hallgató, ha a műsoridő nem szabna gátat neki.
Hallgatom ezt a nőt, aki a stúdióban végig mosolyogva, szenvedélyesen beszél a pályájáról, a munkájáról, az őt segítő kollégáiról, ahogyan szereti hívni: az ő rendőreiről. A terveiről, a céljairól, egyáltalán az ügyről, amely iránti rajongása minden egyes szavából szinte süt. Le se lehet állítani, csak mondja, mondja, mondja…
Te jó ég! Az rendben, hogy belülről ezt érzem, de ez ennyire hallatszik is? És igen, semmi kétség. De nem bánom. Hadd hallatsszon! Hátha sokan meghall(gat)ják. Az adás a Police Café oldalán a Média fül alatt meghallgatható, higgyen a fülének, aki kíváncsi.
