Az iskolaérett blogger és a mesteri maraton
Ma hatéves a blogom, ezennel ünnepélyesen iskolaéretté nyilvánítom. Így pedagógusnap előtt nem sokkal nem véletlenül jutott eszembe ez a metafora.
Érdekes ez az egész blogolás. Hol egy lassan hömpölygő írásfolyam, hol gyorsan száguldó gondolatok búvópatakja. Van, amikor hetekig semmi ihletem, van, hogy naponta írhatnékom támad egy-egy esemény kapcsán. 185 az eddigi termés. Maratoni híradások életem néhány fontos színteréről.
Ezzel az évfordulós bejegyzéssel egy másik, egy mesteri maratonnak állítok kis emléket. Így neveztem el magamban a május 28-i vizsganapot. 18 hallgatót – akarom mondani beszélőt, hiszen egyáltalán nem hallgattak! – levizsgáztatni egy nap alatt nem kis feladat. Kivéve, ha úgy zajlik, ahogyan ez a mostani. Is. Immár sokadszor.
A mesterszakosok Integrált társadalomtudományi ismeretek című kurzusához kollokviumot ír elő a tanulmányi rend. Azt azonban szerencsére nem írja elő, hogy ezt hogyan bonyolítsa le az oktató. A ’kollokvium’ szó eredeti jelentése beszélgetés, élek hát ezzel régóta, s igencsak van benne köszönet. Talán mondhatom, hogy a hallgatók is kedvelik. Én pedig csak köszönettel tartozom nekik azért, hogy alaposan felkészülnek, tanulnak, olvasnak, gondolkodnak, és mindezekről szívesen beszélgetnek velem és egymással. Mert kalákában vizsgáznak, négyesével, két órán keresztül. Ők kétóránként váltják egymást, de én maradok. El is fáradok a nap végére, nem mondom, hogy nem, de ezt a fajta elégedett fáradtságot kívánom minden tanárnak.
Mert a számonkérés sokszor hiábavalóan fárasztó is tud lenni. A felkészületlen, motiválatlan, tisztességtelen hallgatók száma sem kevés. Ám érdekes módon, én ritkán találkozom ilyenekkel. Biztosan szerencsém van, elkerülnek. Vagy az is lehet, hogy az értékelési módszerekben rejlik a titok. Pedig nincs bennük semmi titokzatosság, inkább nagyon is átláthatóak.
Rendhagyó vizsgáim egy-egy szép pillanatát utólag is jó felidézni. Most csak egyet hadd emeljek ki ezek közül, ami épp ezen a hétfőn (különösen jól)esett. Egyik hallgató ezt írta a vizsga estéjén: „Én is nagyon örültem a lehetőségnek, és jó volt olyat hallgatni és hallani, aki mást képvisel, mint a hétköznapjaim. Sokat segítettél. A többit meg meglátjuk, köszönök mindent, és remélem, a közös diplomamunkánknál találkozhatunk…” Ilyen korai és kedvesen burkolt konzulensi felkérést még nem kaptam. Persze hogy igent mondtam.
S mivel ezt az egész blogolást hat évvel ezelőtt éppen ezen a napon a tanári műhelytitkokba való beavatás szándékával kezdtem el, talán a születésnap méltó apropó ennek a hallgató és tanár közti kis párbeszédnek a fellebbentésére.
Mert a blogger már csak ilyen: ezt-azt közhírré tesz, így hát azt is elmondja mindenkinek, amit nem mondhat el senkinek…
