„Csak az a szép ződ gyep…” Poldi bácsik a Déri Miksa utcában?
„Jelentkezz csősznek az új Déri Miksa utcába! A Déri Miksa utca hamarosan elkészül, és lesz benne egy csőszház is. A közösségi tervezéseken az itt lakók külön kérése volt, hogy legyen valaki, aki vigyáz az új sétányra. Hiszen egy közterület megtervezése és megépítése csak az első lépés, a fenntartás talán még ennél is fontosabb.”
Ez az álláshirdetésre való figyelemfelhívás a Déri-projekt honlapján is megjelent, onnan idéztem a fenti sorokat.
És valóban, valaminek a létrehozásánál már csak a fenntartása nehezebb. Főleg, ha a Józsefvárosban vagyunk. És nagyon is ott vagyunk – már megint vagy még mindig, nem is tudom, mi a pontos időmeghatározás. Ugyanis nemrég, 2022. szeptember 30-án ért véget a Magdolna–Orczy Negyed Program közösségi rendészeti alprogramja, vagyis elvileg befejeztem ott tizenhét(!) éves ténykedésemet. De mégsem búcsúzom a kerülettől. Egyrészt munkahelyem, az egyetem is itt van, tehát maradok. Másrészt pedig a Déri Miksa utca csőszeinek képzésére kaptam felkérést, amit örömmel vállaltam. Nemcsak azért, mert a megújuló Déri Miksa utca közösségi tervezését megelőzően már az ún. Déri Caféban segíthettem a Rév8 Zrt.-nek összehozni a szakembereket, majd belekóstolhattam a közösségi tervezés első epizódjába is. Mindezt 2020 nyarán. Hanem mert igazán szívügyem az, ha egy-egy (megújuló) közterületre vigyázni tanítjuk az ott lakókat. És ez a projekt éppen erről szól. Bár az akcióterület igazán nem nagy, az ott előforduló helyzetek, az azokban potenciálisan benne rejlő problémák, netán konfliktusok mégis számosak és nagyon sokfélék. Ezekre kellett valahogyan felkészíteni a sétányon munkába álló csőszöket 2022. november 8-án és 10-én. Akiket – és ez fontos tény – maguk a lakók szerettek volna.
Palásthy György 1979-es Égigérő fű című filmjét talán sokan ismerik. Nem állítom, hiszen nem tudom pontosan, hogy a Józsefvárosban játszódik-e, de akár ott is játszódhatna. Nem mesélem el a történetét, akit érdekel, nézze meg, mert nagyon jó kis film. Nyilván azért jutott eszembe, mert arról szól, amiről a Déri Miksa utca felújítása. Vagy amiről a különböző neveken, de közel húsz éve folyamatosan zajló józsefvárosi szociális tömbrehabilitációs programok szomszédságinak, körzetinek vagy éppen közösséginek nevezett közbiztonsági alprogramjai. Vagyis a közterületek élhetőbbé tételéről, a tereket használó emberek sokféleségének „összehangolásáról”, együttéléséről, annak könnyítéséről a közösség ereje által. Arról, hogy sokan itt vannak otthon, és ha már övék itt a tér, akkor jó lenne, ha megtanulnák, hogyan tudnának rá vigyázni, hogy minden funkciójában használható legyen, hogy sokáig örömüket leljék benne. És mindezt nem elsősorban rendészeti, hanem közösségfejlesztő módszerekkel.
Mert sok jó van abban, ha mindenki mindenkit ismer, ha van kihez szólnunk, ha bízhatunk egymásban. Ha még a csősszel (parkgondnokkal) is megállhatunk egy kis hétköznapi beszélgetésre, mert olyan ember, aki ezt szívesen fogadja, sőt, akár még kezdeményezi is, akkor nyert ügyünk van. Jó, ha mindenkihez van egy jó szava, ha kedves, előzékeny, ha mindenre is tudja a választ, segít tájékozódni ügyes-bajos dolgokban, vigyáz ránk és persze a rendre, néha megöntözi a virágokat, fákat, bokrokat, nyitja-zárja a játszóteret, rajta tartja vigyázó szemét a gyerekeken, és így tovább. Egyáltalán: jelen van, és minden megnyilvánulása azt sugallja, hogy jó gazdája ennek a területnek. Arról szólt ez a két képzési nap, hogy mindezt átbeszéljük, megerősítsük a leendő kollégákban.
Most úgy tűnik, négyen állnak majd munkába, mindjárt a 2022. november 12-i megnyitó után. Kisegíti őket három úgynevezett kerületőr, akik már néhány éve vigyázzák a parkok, utcák rendjét, így helyismeretük igencsak nagynak mondható. Velük együtt készültek az új szerepre a vállalkozó szellemű csőszjelöltek. A munkakör technikai tudnivalóitól kezdve a legalapvetőbb konfliktuskezelési technikákig sok minden belefért a két nap tematikájába. Egy csipetnyi önismeret és kommunikációs készségfejlesztés, érdekes, a hétköznapokat idéző helyzetgyakorlatok Bori Viktor és Patonay Anita színész-drámapedagógusok segítségével; egy egészen kis önvédelem, vagy inkább biztonságtudatossági érzékenyítés Oláh Attila intézkedéstaktikai oktatóval; megismerkedés a helyi körzeti megbízottal. És nyilván találkozás a közvetlen vezetőkkel, a projektet megálmodó és menedzselő munkatársakkal. Hogy a leendő kollégáknak is egyértelmű legyen: itt minden mindennel összefügg és össze is kapcsolandó, annak érdekében, hogy jöjjön-menjen az információ, hogy jó legyen az együttműködés mindazok között, akiknek fontos a kerület, azon belül most ennek a kisebb akcióterületnek az élhetősége, rendje, fenntarthatósága.
Ma ünnepélyesen át is adták a felújított utcát. Az esemény egy színes-izgalmas kavalkád volt, programokkal, kiállítással, játékkal, ahogy kell. Külön öröm, hogy egy kicsit én is benne lehettem, és nemcsak a csőszök képzése által. A Déri Caféról szóló blogomban anno ezt írtam: „Ez a közösségi tervezés nemcsak a meghívottaknak, de nekem is új élmény volt, és nagyon örülök, hogy belekeveredtem. Azon túl, hogy segítettem keretet adni a tervezési folyamatra való ráhangolódásnak, csattanóként még egy apró ötletet is bedobtam a közösbe. Az utca közepe táján áll egy kis transzformátorház. Némely lakót zavarja, ki tudja, miért. Nyilván funkciója van, de látványa talán nem a legmegnyerőbb, bár egyébként a Déri projekt színeként választott élénk sárgára mázolva megakad rajta a tekintet. Ahogy ott beszélgettek erről az egyik asztalnál, bevillant, hogy a feltaláló, akiről az utca a nevét kapta, megérdemelné, hogy épp a találmánya utcafronti fala adjon méltó helyet a róla való megemlékezésnek. Akár egy egyszerű pályázatot is ki lehetne írni ennek konkrét formájára, ezzel a művészeti igényű alkotás lehetőségét is megnyitva a környékbelieknek. Így a hely egyik apró kis nevezetessége is válhatna ebből a némelyek számára zavaró műszaki épületből, okot adva arra, hogy az ott élő emberek megszeressék és büszkék lehessenek rá. Azt hiszem, erre mondják: kovácsoljunk szükségből erényt.” Nos, a trafóházat átfestették, rákerült a Déri Miksa kilétét leíró szöveg, sőt, egy a transzformátor működési elvét elmagyarázó ábra is. Bárcsak minden jókívánságom így teljesülne!
Nem véletlenül adtam a bejegyzés címének az Égigérő fű Poldi bácsijától származó mondatot. Mert valahogy úgy képzelem ezeket a Déri Miksa utcai csőszöket, mint őt. Szereti a munkáját és a körülötte lévő embereket, ők pedig szeretik őt és nagyon tisztelik, ahogyan dolgozik.
De azért van két nagy különbség. Az egyik, hogy Poldi bácsi a nyugdíjba vonulása előtti utolsó munkanapját tölti. A mi csőszeink pedig csak most kezdik az egészet.
A másik, hogy az a korszak, a konszolidált 70-es évek és a mostani rohanós-elidegenedős világ nem hasonlítható egymáshoz. A filmben szereplő bérház és környékének lakói egy laza, ám hatékony közösséget alkotnak, és a filmben megoldandó probléma igazán nem is nevezhető annak. Inkább egyszerű jócselekedet, aminek érdekében kiválóan összefognak, így sikerre viszik ügyüket. Én azt kívánom, hogy a Déri utcában se legyenek nagyobb kihívásaik ezeknek a feladatra nyitott kollégáknak, akikkel vidáman elszaladt ez a két nap.
Jó volt veletek együtt tanulni. Nem fenyegetésnek szánom, de majd egyszer-egyszer elsétálok arra, és megnézem, hogy boldogultok. És megígérem, hogy illedelmesen köszönök és nem szemetelek!
