Remény és motiválás???
A minap a népszerű közösségi oldal feldobott egy megosztást. Szokás szerint hibákkal tarkított a szöveg, de ezen már csak magamban morgok. Próbáltam megkeresni az eredetijét, de csak ezt leltem (ebben már javítottam a helyesírási hibákat):
„A remény kísérlet
Az 50-es években a Harvardon egy durva kísérletben dr. Curt Richter patkányokat tett vízbe, hogy azt vizsgálja, meddig képesek a vizet taposva fenntartani magukat a felszínen. Átlagosan 15 percig bírták, majd leálltak, s elkezdtek süllyedni. De mielőtt még a végkimerüléstől feladták volna, a kutatók kivették őket a vízből, megszárították, és pár percig hagyták őket pihenni – majd újra visszahelyezték őket a vízbe egy második körre.
Szerinted mennyi ideig bírták a második alkalommal? Emlékezz, pár perce még a végkimerülés határán voltak, és már süllyedni kezdtek… Tehát mennyi ideig tartottak ki másodjára? További 15 percig? 10 percig? 5 percig? Nem! 60 órán át!! Nem, ez nem elírás. 60 óra úszás!
Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy mivel a patkányok már HITTEK abban, hogy előbb-utóbb megmentik őket, olyan mértékben voltak képesek a testüket a végletekig használni, amit korábban elképzelhetetlennek tartottak.”
Ha a remény egy teljesen kimerült patkányt ilyen hosszan képes életben tartani, mit tehet veled a saját hitrendszered, ha hiszel magadban és saját képességeidben?” (Azmy Nawushad)” (A forrást lásd itt.)
Nem ismertem sem magát az eredeti kísérletet, sem pedig a belőle levont következtetéseket, így csupán arra hagyatkozom, amit itt a forrásként megjelölt, egyébként számomra ismeretlen szerző – a srí lankai Azmy Nawushad – akként tüntetett föl. Azaz, még egyszer: „Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy mivel a patkányok már HITTEK abban, hogy előbb-utóbb megmentik őket, olyan mértékben voltak képesek a testüket a végletekig használni, amit korábban elképzelhetetlennek tartottak.”
És megismétlem az A. N. által levont tanulságot, amit nyilvánvalóan motivációnak szánt: „Ha a remény egy teljesen kimerült patkányt ilyen hosszan képes életben tartani, mit tehet veled a saját hitrendszered, ha hiszel magadban és saját képességeidben?”
A bejegyzést páran lájkolták, de bevallom, nem követtem különösebben az utóéletét. Első ránézésre ez az értelmezés, mint a reménynek a motivációra ható egészen hihetetlen, mégis működő ereje, nagyon tetszetős. Magam hiszek is benne, sőt, alkalmazom is, az esetek döntő többségében sikerrel. A saját hitrendszerem, a magamban és a saját képességeimben való hitem elég jó alapnak bizonyul. Sőt, az is hitet ad, és felettébb motiváló, ha mások is hisznek bennem.
De ez a kísérlet – mint a szociálpszichológiai kísérletek általában –, a külsőleg generált körülmények „hatalmát” szeretné vizsgálni. Vagyis itt nem a saját belső hitről (állatok esetében aligha lehet ilyenről beszélni), hanem a mások általi reménykeltésről van szó. A a kísérletet végzők azt vizsgálják, hogy a reménykeltés lehet-e a külső motiválás hatékony eszköze. A következtetés is erre vonatkozik, és helyes is: igen, lehet. De arról már nincs szó a kísérlet értelmezésekor, hogy jelen esetben kifejezetten hamis remény keltettek a vízből 15 perc után kiemelt, megszárogatott és pihenőhöz juttatott patkányokban, akiket aztán visszatettek a vízbe, hogy teszteljék, hogy ezzel a megtévesztő manipulációval – tudniillik az álmegmentésükkel – meddig bírnak még úszni. Vagyis: becsapták őket.
Elsőre csak rossz érzésem támadt. Aztán újra elolvasva ezt a posztot, és belegondolva a fentiekbe, komoly etikai aggodalom fogott el. A rossz érzés okát tehát meg is értettem. Ez ragadtatott ennek a bejegyzésnek a megírására. Ugyanis etikát tanítok, ugyebár. Ha a kísérletből levont következtetést valaki egy az egyben értelmezi, és efféle hamis remény keltésével és fenntartásával-ismétlésével, vagyis folytonos becsapással „motivál” másokat olyan teljesítményre, amelyet másként nem érnének el vagy nem tudna belőlük kicsikarni, az nagyon komoly etikátlanság. Hogy rosszabbat ne mondjak. És ennek körülményei, módszerei, fokozatai – ismerve az ember természetrajzát – határtalanok.
Természetesen sem a közösségi oldal, sem pedig a hirtelen általam talált internetes hivatkozás nem volt eléggé meggyőző a számomra. Szerencsére azonban van egy kitűnő házi szociálpszichológusom, Zsolt Péter, akinek nagyon adok a véleményére. Most is gyors segítségemre volt, amit ezúton is köszönök neki. Ő ezt az oldalt ajánlotta.
Elolvasva az ott leírtakat, nagyon megörültem, mert tökéletesen visszaigazolták az én ambivalens érzéseimet. A honlapot működtetők egyértelmű etikai állásfoglalása alább olvasható (a szöveg a Google fordító által kiadott nyers fordítás általam stilizált változata).
„A munka világa projekt állásfoglalása
Ezek a fuldokló patkányokkal végzett pszichológiai kísérletek egyértelműen undorítóak, akárcsak a legtöbb állatkísérlet. Tudjuk, hogy sok kísérlet eredménye nem érvényes az emberre nézve. De az ilyen jellegű kísérleteket még mindig sok szervezet alkalmazza. Ennek véget kell vetni. A PETA cikke jó kiindulópont annak kiderítéséhez, hogy mely szervezetek használják még mindig ezt a tesztelési formát, így elkerülhetjük a termékeiket.
Bár az ilyen kísérletek már nem engedélyezettek, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, amit tanulhatunk belőlük. Ezeknek a patkánykísérleteknek is érdekesek az eredményei. Az a tény, hogy a remény nagyobb rezilienciához (rugalmas ellenállási képességhez) vezet, nem meglepő számunkra. Úgy gondoljuk, hogy nemcsak a patkányoknál, de az embereknél is ez a helyzet.
Szerintünk a vezetés szerepe nagyrészt az, hogy segítsen az egyéneknek érezni, hogy megbecsülik, támogatják őket és reménykednek a jövőjükben. Ezáltal az egyének jobb színvonalú munkát végezhetnek, a szervezetek pedig magasabb termelékenységet érhetnek el.
Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy ezek a kísérletek és a belőlük levonható tanulságok is nagyon veszélyesek. Nyilvánvalóan igaz, hogy ha reményt adunk az embereknek, az nagyobb erőfeszítésekre ösztönzi őket. Biztosak vagyunk abban, hogy ezt sok szervezet és HR-es is tudja, és igyekeznek ezt beépíteni vezetési megközelítéseikbe.
Ha a remény valódi, azaz az ígéretek be is teljesülnek, az rendben van. Ha viszont a remény hamis, vagyis a reménykeltést arra használják, hogy az egyéneket rossz munkahelyi környezetben tartva a kitartás magasabb szintjére tereljék, az elítélendő. Ez nem jelenti azt, hogy ez az eljárás nem nyereséges, vagy hogy nem történik meg. De ha van választásunk, ne dolgozzunk ilyen szervezeteknél.”
Tehát vigyázzunk a hamis reménykeltéssel… és tanuljuk meg felismerni! Végtére is nem oktalan állatok, hanem emberek volnánk…
