Ózdtól Nyírbátorig – Két nap, két online GYEP Café
A június 28-i sásdi GYEP Caféban a témagazdák és társ témagazdák begyakorolhatták magukat. Most már csak a digitális változat miatt kellett izgulniuk. Nemigen kellett volna, hiszen a csoportokban folytatott beszélgetés és az egyes csoportok közötti átközlekedés – valljuk be – az online térben gördülékenyebb. Persze ezt ők nem tudhatták előre, minden első bálozónak jár a lámpaláz joga. De jó érzés volt, hogy rám bízták magukat, és mint nemsoká kiderül, talán hihetem, hogy nem bánták meg. Sokéves tapasztalatom, hogy az összeültetett embereket nem is annyira szóra bírni nehéz, hanem abbahagyatni velük a beszélgetést. Mindig nehezemre esik beléjük fojtani a gondolatokat, és átterelni őket az egyes fordulók után egyik asztaltól a másikig. Pont ebben segít az online időgazdálkodás fegyelmezettsége. A témagazdák percre pontosan tartották az időt, a technikai moderáció pedig frappánsan segítette a résztvevők esetleges lazaságát: egy gyengéd írásbeli figyelmeztetés a végéhez közeledő időkeretre és a termek zárása – ilyen egyszerű ez. És mindez még az újdonság erejével is hatva kifejezetten jó hangulatot kölcsönzött az egésznek.
A sásdi Caféról szóló írásomban ismertettem, mi ez a projekt, mi a GYEP Cafék célja és témája. Aki olvasta, talán emlékszik, aki nem, de érdekli, nézze meg ott. Most inkább arról írnék, hogy milyen volt a digitális változat. Jó hírem van: az online műfaj adta keretek egyáltalán nem korlátozták a résztvevőket a gazdag információáramoltatásban. Teremről teremre jöttek és mentek a gondolatok. A témagazdák profik voltak, mind a moderálásban, mind a mondottak lejegyzésében. Volt, aki a Café vége után egy órával elküldte az emlékeztető vázlatát, volt, aki az elektronikus jegyzetelést választva már menet közben és az összegző prezentációnál is remekül használta szemléltetésre a színes postitekből készített táblát. Megint győzött az egyszerre érezhető felkészültség és spontaneitás, a magas szintű rendszerező és absztrakciós képesség és a kreativitás.
Nekem, aki a módszertant „hoztam”, de a projekten kívül álló vagyok, „csak” az volt a dolgom, hogy itt-ott terelgessem a folyamatot. Nem sokat kellett, amivel persze nem lebecsülni szeretném a szerepemet. Az egyik ilyen feladatom például minden Caféban a folyamat egyes részeinek összekötése. Asszisztálni ahhoz, hogy a bizonytalansággal teli összeüléstől a legjobb és legkellemesebb úton jussunk el közösen a zárásig. De mindezt úgy, hogy közben ne „csak” kellemesnek érezzék a beszélgetést, hanem a lehető leghasznosabbnak is.
Az, hogy én mennyit tanulok az ilyen alkalmakon, számomra természetes. És nemcsak a projekt szakmai részleteit értem ezen, amelyekbe persze most is csak felületes betekintést kaptam, bár ez is nagyon jó volt. De nem is ez a lényeg, hanem az a sok elkötelezett és remek szakember, akiket megismerhetek. És a személyek által megtestesített hihetetlenül fontos tevékenység, amit végeznek! A messziről talán aprónak tűnő eredmények, de az ott és akkor konkrét emberi sorsokba való, nagyon is kézzel fogható segítő beavatkozások megkapóak. Egy szemüveghez juttatott hátrányos helyzetű kisfiú, egy bántalmazó „családból” történő gyors krízismenekítés, a projektben közreműködők igazi csapattá formálódása, a célcsoportok érzelmi ragaszkodása egy-egy velük foglalkozó szociális szakemberhez – ezekért a pillanatokért és hatásokért minden fáradság megéri. És ezt nem csak ők hiszik és mondják, hanem saját életemből is tudom.
De amit nem tudtam, csak reméltem – hogy a mostani két időközi projektértékelő online Café jócskán hozott valamit a részt vevő szakembereknek is –, azt a záró körben szerencsére elmondták. Beszámolóm végén álljon itt néhány ezek közül:
- Külső szempontból érkező szakmai visszaigazolást és emberi megerősítést kaptunk a munkánkra, ami sajnos ritka, pedig nagyon fontos motiváló tényező.
- Miközben én csak a saját területemet látom, most jó volt gazdagabb képet kapni a többiek munkájáról is.
- Jó volt látni a nagyobb GYEP csapat elköteleződését, az egymás közötti és a külsősökkel való együttműködést, és hogy valóban jó, amit csinálunk.
- Nagyon hasznos együtt és tovább gondolkodni a projektben – bízunk a folytatásban.
- Jó volt rácsodálkozni, hogy valóban ennyi mindent csinálunk!
- Büszke vagyok a csapatomra!
- Jó a Café módszer, mert bár laza, mégis komoly keretet ad a sok elhangzó információnak, és segít összekötni azokat.
- Tartottam az online felülettől, de szerencsére nagyon jól működött. Így is lehet egymáshoz kapcsolódni.
És hadd idézzek fel egy jelenetet, ami a maga bájosan spontán módján tette egyértelművé, hogy milyen hatást vált ki a célcsoport körében mindaz, amit a kollégák tesznek. A nyírbátori rendezvény záró köre közben az egyik résztvevő – egyébként a város szélén, a szegregált területen található Közösségi Ház vezetője – egy pillanatra kiszaladt. Számítógépének bekapcsolva hagyott kamerája előtt fél percre feltűnt két gyerekfej, és csendben, óvatosan bekukkantottak hozzánk. Majd amikor a kolléga visszajött, visszaengedték a helyére, és kihúzódtak a képből. Mosolyukban, tekintetükben egyszerre látszott a kíváncsiság és a kolléga iránti szeretet és tisztelet. Ennél jobb illusztrációt kitalálni sem lehetett volna.
Ebben a pilot szakaszban – hiszen a három járásban zajló GYEP Café csak próbafőzet volt – már csak a máltás projektmenedzsment szakmai összegző-értékelő Caféja van hátra. Még arról beszámolok, aztán majd látjuk, hogyan tovább…
