ELLEN-SZER
Avagy bűnmegelőzés minden mennyiségben
Tíz – sőt, az idén már tizenegyedik! – éve annak, hogy elköteleződtem a bűnmegelőzés ügye iránt. Az évforduló okán – a magam számára is – érdemes összefoglalni az azóta történteket.
Az egész Pécsett kezdődött, A mi rendőrünk című közösségi rendőrségi projekttel. Erről még egy most is elérhető linken lehet olvasni: Közösségi rendőrök Pécsett. De az akkori pécsi rendőrkapitánnyal, Cserép Attilával megírtuk a projekt tapasztalatait is: Közösségi rendőrségi projekt Pécsett. Ezt a tanulmányt olvasta aztán 2008-ban az interneten Erdősi Sándor, aki a budapesti VIII. kerületi Magdolna Negyed Program I. ütemében a „Szomszédsági rendőr” program gazdájaként keresett meg, hogy vállalnám-e náluk is a rendőrök kommunikációs felkészítését.
Vállaltam bizony, s jó döntés volt. Igyekeztünk tanulni a külföldi és hazai elődök által gyűjtött tapasztalatokból, s azóta már az MNP II. (2010) és III. ütemei (2014-2015) zajlottak-zajlanak. Magdolnás járőrök a Józsefvárosban. Külön érdekessége a történetnek, hogy Hegedűs Judit kolléganőm, akivel azóta egészen szorosra fűződött szakmai életünk, a II. ütemben szintén dolgozott, csak akkor még nem ismertük egymást. A III. ütemben viszont már együtt tartjuk a képzéseket. Erről, illetve az egész MNP programról évek óta tartozom egy komoly összefoglaló tanulmánnyal, amelynek egy része már az íróasztal fiókjában, pontosabban a számítógépem egyik könyvtárában pihen, s befejezésre vár.
Szintén nagy lendületet adott az ügy iránti érdeklődésemnek az a tény, hogy a 2000-es évek második felében még folyt a Rendőrtiszti Főiskolán ún. bűnmegelőzési szakirányú képzés, ahol elkötelezett kollégákkal találkoztam, s sokat tanultam tőlük. Még jegyzetet is írtam nekik: A kommunikáció szerepe a bűnmegelőzésben.
Többek között ide járt Oláh-Paulon László is, aki ekkor volt először a tanítványom. Másodszor pedig 2006 júniusában, amikor a BRFK Bűnmegelőzési Osztály munkatársainak – ő már akkor ezek egyike volt, most pedig vezeti őket – csapatépítő tréninget tarthattam. S láss csodát: Laci (vagy ahogy mindenki hívja őt: Laza) harmadszor is a diákom lett: jelenleg az NKE mesterszakán tanul, s idén tavasszal a harmadik kurzus során boldogítom őt.
Még 2004-ben ismertem meg a magyar rendőrség bűnmegelőzési szakterületének egyik motorjaként azóta is aktív Sövényházy Editet „A magyar bűnmegelőzés gyakorlatából” című tanulmánykötet szerkesztése kapcsán. Azóta is tartó közös munkáink lassan megszámlálhatatlanok. Először 2005-ben a szegedi rendőrkapitányság bűnmegelőzési kisfilmsorozatát elemeztük egy közös tanulmányban, amely aztán egy tudományos pályázaton első díjas lett. Médiakincstár kiaknázatlanul. Erre igen büszkék voltunk. 2006–2007-ben Dobogókőn és Siófokon együtt képeztük tovább az ország akkori DADA rendőreit, ezt is nagyon élveztük – s talán nemcsak mi. 2007–2008-ban Szegedre csábított egy szintén bűnmegelőzési indíttatású képzéssorozatra, ahol a közterületen szolgálatot teljesítő állománynak tartottam kétnapos önismereti és kommunikációs tréningeket. Egyik legszebb munkámnak tartom a mai napig is. Azóta Edit elkerült Szegedről, s különböző beosztásaiban, most éppen a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnál számos szakmai kiadvány (többek között: új DADA tankönyv, Rendészeti ismeretek a kábítószer-problémával kapcsolatban, Élménypedagógia, Bűnmegelőzési jó tanácsok) szövegének gondozását bízta rám az elmúlt években, amelyeket mindig nagy örömmel vállaltam. Legutóbbi (szív)ügyünk pedig az ELLEN-SZER tananyag, illetve a Diószegi Judit nevéhez köthető, Lélekvesztők című kisiskolásoknak szóló bűnmegelőzési kifestő-mese. Lélekvesztők Utóbbit a hétéves unokahúgomon már tesztelem is…
Nem hagyhatom ki – bár a felsorolás természetesen koránt sem lehet teljes, ahhoz ez a felület kevés lenne – Medve Juditot, aki Nógrád megye bűnmegelőzéséért dolgozik nem tíz, hanem húsz éve. Ő szintén a tanítványaim egyike, mégpedig olyan, akire különösen büszke lehetek. 2014-ben két írását is publikálta, az egyik a mesterszakos szakdolgozata, amelyhez konzulensként volt közöm, a másik pedig egy bűnmegelőzési témakörben készített tudományos pályamű, amellyel II. helyezést ért el.
Többek között az ő tanulmányából is kiderül, hogy a bűnmegelőzéssel – de ez a megelőzésre általában igaz – sokaknak, különösen a rendőrségen belüli ellenszurkolóknak az a fő problémájuk, hogy nem mutatható ki, hogy e tevékenység nyomán mennyi bűncselekmény nem történik meg. Valóban nehéz ezt számszerűsíteni, s még magam sem találkoztam olyan kimutatással, amely kézzel fogható és meggyőző bizonyítékul szolgálna a kétkedőknek. Egészen addig, amíg az alábbi példával valaki nem szemléltette a fentieket. Kezdetben egy BRFK szintű, majd egy országos utasítás feladatul szabta, hogy a járőrök útvonalaiba építsék bele a mozgáskorlátozott parkolók ellenőrzését, és kezdeményezzenek intézkedést a jogosulatlan igénybevevők ellen. 2012-ben 700 ügy volt bírósági szakaszban „közokirat-hamisítás” miatt, s azóta újabb 340. Bár a 2–300 ezer forintos büntetéseket a közvélemény túl súlyosnak tartotta, ám az ily módon befolyt összeg – 1000 db ügyszámmal és minimum 200 ezer forinttal számolva – 200 millió forint bevételt eredményezett az államnak. Ennyit a számokról, és akkor még nem beszéltünk a bevezetett intézkedésnek a közösségre tett erkölcsi hasznáról…
Egészen csinos kis áttekintés kerekedett ki ebből a szövegből, amit bevallom, nem terveztem, amikor nekiültem írni. Csak egy újabb szép állomásáról szerettem volna beszámolni bűnmegelőzési utamnak. De egyáltalán nem bánom, örülök, hogy így lett. Lehet, hogy lassan kezdem érteni, miért lehetettem 2013 decemberében azok között, akik a bűnmegelőzés területén végzett munkájukért miniszteriális elismerésben részesülhettek? Ezt akkor nem újságoltam.
Most is csak azért jutott eszembe, mert 2014-ben volt 25 éves a magyar rendőrségi bűnmegelőzés, amelyről ezúttal nemcsak az immár hagyományosan december elején megrendezett Bűnmegelőzési Iránytű című konferencia emlékezett meg, hanem ennek jegyében volt esedékes az ELLEN-SZER tananyag felfrissítése is.
December 2–3-án a Budapesti és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság továbbképzést szervezett azzal a céllal, hogy az új tananyag felhasználóinak, a rendőr oktatóknak a módszertani felkészítése is megtörténhessen. A nyitó előadás megtartására kaptam felkérést, aminek nagyon örültem. Jó volt találkozni a sok kedves ismerőssel, és látni a még mindig nem szűnő érdeklődésüket. És jó volt látni a fiatalokat, akik közül néhányan – szinte név szerint is emlékszem rájuk – nemrég még az egyetem padsoraiban készültek a rendészeti pályára. Örülök, hogy épp ezen a területen találták meg a helyüket.
S ha már évforduló: bár magam pontosan nem tudom, milyen eseményhez köthető, mikortól számítható a magyar rendőrségi bűnmegelőzés története (Csonka Györgyi, a szakma élő emlékezete nemrég ment nyugdíjba, ő elmondta az Iránytű konferencián, amit e tárgyban kellett, de sajnos erről lemaradtam), de azt sejtem, hogy a rendszerváltás idején a magyar rendőrség szemléletmódjában az átalakulás egyik első állomása az lehetett, amikor először egy bátor rendőr szájából elhangzott, hogy az állampolgárok biztonságáért a legtöbbet maguk a polgárok tehetnek, a rendőr csak második a sorban. Nekünk is meg kell tanulnunk vigyázni magunkra. Hogy ezt hogyan tegyük jól, abban persze sokat tud nekünk segíteni a rendőrség a maga speciális szakértelmével. A rendőrség bűnmegelőzési tevékenysége, azon kívül, hogy fokozza az egyének biztonságérzetét, kimutathatóan növeli a rendőri munka eredményességét, hatékonyságát, hiszen a biztonság megteremtésében és megőrzésében együtt – rendőrök és civilek – többre megyünk.
Tisztelettel és szeretettel ajánlom ezt a kis visszatekintést a rendőrségi bűnmegelőzés terén dolgozó kollégáimnak, tanítványaimnak. Kívánok nekik nemcsak 2015-re, de minimum a következő 25 évre is jó egészséget, lelkesedést, örömet és elismerést a munkájukban! Mert nagy szükség van rá!
