II. Polgárőr Café Kisújszálláson
Úgy látszik, a kisújszállási polgárőrök péntek esténként szeretnek kávézni. Valahogy másodszor is úgy alakult, mint először tavaly novemberben: hétköznapi munkájuk fáradalmait épp csak letették, és összejött a tizenöt tagú lelkes kis csapat, hogy megint együtt legyenek és tanuljanak valamit.
A településen és a környéken élők és a biztonságért felelős szakemberek között a kommunikáció nem mindig békés, néha bizony konfliktusokkal terhelt, vagy egyszerűen nem elég hatékony. Érthető, ha a polgárőröket érdekli, mik lehetnek ennek az okai, és főleg hogy hogyan lehetne megelőzni, elkerülni, vagy ha már kialakultak, megoldani a konfliktusokat. A konfliktusok természetéről, kialakulásuk okairól és természetesen a megoldási lehetőségekről, az egyes helyzetekben adekvátan alkalmazható technikákról beszélgettünk egymással. Persze hogy a jó öreg Thomas és Kilmann urak is velünk voltak az általuk kidolgozott, mára klasszikusnak számító konfliktuskezelési modelljükkel. Könnyen elmagyarázható, népszerű séma ez, amely elérhető közelségbe hozza a különböző praktikusan alkalmazható megoldási módokat.
Az immár szokásos kis társulattal – Medve Judittal és Oláh-Paulon Lászlóval – beültünk a kocsiba, és kétórás kellemes utazásunk közben hangolódtunk a szakmai párbeszédre. Nagyon izgalmas szétszedni és összerakni egy-egy témát, ugyanakkor megnyugtató újra meg újra konstatálni, hogy miközben mindhárman máshonnan nézzük ugyanazt a jelenséget, mélyen összeköt minket egy közös értékrend.
A több évtizedes tapasztalattal rendelkező két rendőr közül az egyik a hátrányos helyzetű Nógrád megyei Salgótarjánban, a másik a főváros leghírhedtebb VIII. kerületében tanulta a szakma csínját-bínját. Azt hiszem, nem kell külön bizonygatni, hogy a közvetlenül a végrehajtásból érkező rendőrből lett bűnmegelőzési szakemberek mindent láttak és látnak a pályán. Innen származó szakmai meggyőződéseiket egyre inkább kiérleli az idő, ezért aztán nagyon meggyőzőek is, amikor beszélnek. Én mindkettőnek büszke tanárnője is vagyok, de ma már kedves kollégaként és barátként is tekintek rájuk.
A szokásos szereposztásunkat játsszuk: én moderálgatom, terelgetem őket az érdeklődő beszélgetőtársak kérdésekben megfogalmazódó igényei mentén, ők meg hagyják magukat. Jó triász vagyunk, tiszteltjük, toleráljuk, ezért aztán fél szavakból is értjük, könnyedén követjük egymást. Minél többször „lépünk fel” együtt, annál jobban egymásra hangolódunk. Szépen alakul a dinamika, a messziről jött vendégek és a házigazdák közötti kezdeti távolság gyorsan és könnyedén csökken, s mire vége lesz, annyira belejövünk, hogy a majd’ kétórás beszélgetés végén a vendégeknek csak lassan akaródzik hazaindulni.
Mi még maradunk éjszakára, és folytatjuk a szakmázást egy kellemes vacsora utáni nyár esti séta, majd az éjszakába nyúló csendes beszélgetés keretében. Épp csak alszunk egyet, s reggeli után a visszafelé vezető úton is megváltjuk kicsit a világot.
A kisújszállásiak, élükön Malatinszky Andrással úgy engednek el minket, hogy közlik: visszavárnak. Köszönjük. Mi pedig megint elmondjuk: veletek ugyanitt vagy bárhol, szívesen.
Ráadásul Lacival két nap múlva egy másik Polgárőr Kávéházban adunk egymásnak randevút. De erről majd a maga idejében…
