A második Roma Police Café Kiskunhalason

Megint egy nagy lépés az érintetteknek, még ha messziről kicsinek tűnik is. A második, ezúttal megyei szintű Roma Police Café zajlott ma Kiskunhalason, ami az országban ismét az első ilyen jellegű rendezvény volt. Nagyon örülök, hogy a részese lehettem. És remélem, akadnak követői a bács-kiskuniaknak. A recept ugyanis egyáltalán nem titkos…

***

Ahogy a cím jelzi, ez a mai bizony már a második Roma Police Café volt Kiskunhalason, de ez most már nemcsak a helybelieknek szólt. A bács-kiskuniak ugyanis emelték a tétet: a 2018. december 6-i https://policecafe.hu/mikulas-napi-meglepetes-roma-police-cafe-kiskunhalason/, egyébként az országban is első ilyen alkalomhoz képest immár az egész vármegyére kiterjesztették a meghívottak körét. Nem mellesleg ez is az első ilyen kezdeményezés. A 42 résztvevővel zajló roma–rendőr párbeszédnek ezúttal is a kiskunhalasi Rostás László Cigány Közösségi Ház adott méltó otthont. A névadó idén lenne 70 éves, ezért a tiszteletére a ház falán lévő emléktáblára elhelyeztük az emlékezés koszorúját. Életútja annyira példa értékű, hogy megérdemli, hogy megismerjük, ezért a blog végén közre adom. És ha már Rostás László öröksége: tanítványának, Szűcs Csaba alpolgármesternek is köszönettel tartozunk, hiszen az ő jóvoltából élvezhettük a ház vendégszeretetét.

Rostás László 2017-ben bekövetkezett halála nagy űrt hagyott maga után, legfőképpen ami a közösségi élet szervezését és a cigányság felemelkedését illeti. Személyében ugyanis megtestesült mindaz, amiről az ilyen típusú párbeszédek szólnak: az emberek összehozása, cselekvésre biztatása. Ahogy mostanában szeretem ezt hívni: a jóakarat előcsalogatása és játékba hozása. Tapasztalom, tehát hiszem, hogy csak ennyi kellene ugyanis. Mert örökösen kiderül, hogy az egymástól elszigetelt egyének egymással összefogva sokkal többre lennének képesek, mint hinni merik. A minap egy integritás tréningen boncolgattuk a tanult tehetetlenség szociálpszichológia által jól ismert jelenségét. Én ehhez képest a tanulható tenni akarást szorgalmazom és terjesztem is. Éppen ennek volt iskolapéldája a mai összejövetel, vagyis reméljük, hogy az örökség tovább él, és nemcsak Kiskunhalason.

Az az elszánás, ami Vaslóczki Ferenc rendészeti főkapitány-helyettest jellemzi, nem tanulható. Őt is elemi vágy hajtja arra, hogy összehozza a jószándékú embereket. Azt hiszem, ez vonz minket egymáshoz ennyire. Csak egyszer kellett megkóstoltatni vele a rendőrkávét, és úgy rászokott, hogy abba se bírja hagyni. Sőt: most már egy egész megyét kapat rá. Én pedig boldogan asszisztálok hozzá immár hét éve. Szalad az idő, de ez alatt számtalan szebbnél szebb kezdeményezést hoztunk tető alá.

Bizton állíthatom, hogy az a négy téma, amelyeket ma feldolgoztunk, bármely hasonló célú rendezvényen megállná a helyét. Le is írom őket, hátha valaki kedvet kap hozzá más égtájakon is. Nincs rajtuk „copyright”.

Cigány mindennapok (Gama Kovács Gábor)

Bódulat, az igény eredője… (Rekedt Gréta)

Cigányság – rendőrség (Szalonnás Milán)

Jövőkép, rendészeti életpálya (Pintér Gábor)

A témavezetők közül ma ketten (Pintér Gábor és Szalonnás Milán) voltak elsőbálozók, vagyis ilyen minőségükben most szerepeltek először. Már szinte mondanom se kell, de azért nagyon is mondom: kiválóan megfeleltek a vizsgán. Persze aki kijelölte – akarom mondani felkérte – őket a feladatra, tudta, miért teszi. Szakmai tapasztalataikon alapuló kikezdhetetlen hitelességük, lényeglátásuk és kommunikációs fellépésük egyaránt a helyén van. És a szívük is, ahogy én láttam.

A másik két témagazda abszolút gyakorlott a terepen, de mindig jó őket megújulni látni a szerepben. Gama Kovács Gábort most hallottam először nem rendőri témáról, hanem a cigány hétköznapokról beszélni, de ebben is ugyanolyan szenvedélyes és meggyőző volt, mint saját szakmaiságában. Rekedt Grétának, aki a most alakuló Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács újdonsült titkára, ez a találkozó egy kincsesbánya volt, és nem hiszem, hogy tévednék, amikor ezt a túlzónak tűnő kijelentést teszem. A lehetőség, hogy egyszerre találkozhatott és beszélgethetett az egész megye roma közösségét képviselő emberekkel, az egyébként sem csekély közösségszervező erejéhez mindenképpen extra adalékkal szolgálhat.

Még valakit nevesítenem kell a csapatból: Czigány Jánost, aki az egyik asztalnál ülve a négy fordulóhoz sajátos kis alkotásokat készített, stílszerűen az asztaldekoráció részeként szétszórt kávészemekből. Ezzel jelentősen továbbfejlesztette a Police Art műfaját. Köszönöm neki ezt az üde színfoltot, igazán.

Látni az érdeklődő egymás felé fordulást, hallani az élénk beszélgetés munkazsivaját, segíteni az együttműködési szándékok felébresztését és kiteljesedését újra és újra reményt ad nekem is. Hogy igenis érdemes és lehet egy finom rendőrkávé mellett kellemes, ugyanakkor érdemi és legfőképpen cselekvésre bátorító párbeszédre vendégül látni a sokféleséget. Alig várom a folytatást! Mert hogy lesz, abban már most biztos vagyok.

 

***

Rostás László (1953–2017)