In memoriam B.L.
2020. július 14-én meghalt Bogdán László. Napra pontosan négy évvel azután, hogy itt hagyott minket Esterházy Péter. Azt a szomorú hírt hozó napot (írtam is róla itt) sose feledem, mint ahogy ezt se.
Miként Az Író neve, úgy Bogdán Lászlóé is fogalom lett. És vele Cserdié. Nem most, hanem még akkor, amikor polgármesterként 2006-ban elkezdett ott valami olyasmit, amiről sok mindent lehet gondolni és mondani. Egyet nem lehet: vitatni az egyedülállóságát. Csinálja utána, és pláne csinálja jobban, aki tudja.
Nem ismerhettem őt, amit most sajnálok csak igazán. Akik ismerték és szerették, azoknak éppen a személyes ismeretség okán nyilván még fájóbb a veszteség. De meg vagyok győződve arról, hogy mindazoknak, akik képesek igazán fölfogni az ő életművének jelentőségét és jelentését, ha nem is ugyanúgy, de ugyanannyira fáj. Valami olyasmit vitt el magával, ami örökre hiányozni fog, és félek, nincs, aki a helyébe lép. Még hogy senki sem pótolhatatlan! Ellenkezőleg: mindenki az!
Sok az emlékező, és elsöprő többségük szeretettel beszél és ír Bogdán Lászlóról és elismeréssel mindarról, amit és ahogyan véghezvitt. Azért persze akad fanyalgó is, mert mifelénk ez is kedvelt műfaj. Csodálkoztam is volna, ha nem kerül elő olyas valaki, aki ne minimum ellentmondásosnak vélné a cserdi csodát. Szíve joga. Én inkább követendőnek tartom.
Idén úgy esett, hogy egy nyári Pécs környéki kirándulás apropóján épp a temetés napján jártam pár kilométerre a falutól. Most azonban nem akartam odamenni, pedig látni akarom. Majd legközelebb… Addig marad a csendes emlékezés.
***
Az egyik legjobb riportot Kálmán Olga készítette Bogdán Lászlóval .
