Mi fán terem az igazságügyi (vegyész)szakértő?
2018. szeptember 26–27. között Dunakeszin a Rendőrség Oktatási és Kiképző Központjában kétnapos szakmai továbbképzésen vett részt a Nemzeti Szakértő és Kutató Központ Kábítószer-vizsgáló Szakértői Intézetének 30 munkatársa. Ez volt velük a második találkozásom. Az elsőről itt olvashat, akit érdekel.
Ezúttal nagyon jó dolgom volt: szinte helyembe jöttek. Ugyanis csak pár száz méterre kellett átballagnom. Régi szép emlékeket idéző séta volt ez: néhány évvel ezelőtt rendszeres látogatója voltam a kutyaiskola házunkkal szemben lévő telephelyének. Nem a kutyákat tanítani mentem, még mielőtt valaki félreértené, hanem rendőröket. Sok-sok tréningen igyekeztem fejlesztgetni az ügyeletesek, szolgálatirányító parancsnokok, bűnügyi és baleseti helyszínelők, fogda- és kísérőőrök, sebességmérőkészülék-kezelők kommunikációs készségeit. A jó hangulatú órák emléke azonnal visszaidéződött, ahogy beléptem a kapun. Az a terem pedig, ahol most a vegyészszakértőkkel múlattuk a délutánt, személyesebb hangvételű eseménynek is otthont adott idestova hét évvel ezelőtt egy szintén napsütötte októberi délutánon. Rég volt, tán igaz se volt. Vagy öt éve vége szakadt a képzéssorozatnak, ami odakötött, s három éve annak is, ami ott köttetett. Csak a szép nosztalgia maradt és pár kedves kolléga mosolya, akiket most jó volt viszontlátni.
De koncentráljunk a jelenre. Ezek a vegyészek igazán vidám emberek, ezt most is meg kellett állapítanom. Már múltkor is feltűnt nekem, mennyire jól és egyben vannak, de ez a kétnapos összejövetel még oldottabb hangulatban telt. Kellemes volt beleszagolni ismét. Kábító vegyületek ide vagy oda, semmi mérgező hatást nem tapasztalni. Egymás elfogadását, figyelmes csendet, élénk érdeklődést, harsány nevetéseket, okos megjegyzéseket, előrevivő ötleteket, apró élcelődéseket annál inkább.
Kifigyeltem: a félévenként rendezett „műsornak”, akarom mondani továbbképzésnek vannak állandó felvonásai. Nagy Júlia intézetvezető szakmai szempontból érdekes ügyeket vet fel, amelyeket jól megvitatnak. Egy-egy szakértő bemutatja az újonnan beszerzett műszerek beüzemelése során szerzett tapasztalatokat. A szakértők felfrissítik ismereteiket, megismerik a legújabb nemzetközi szakmai normákat, majd a tanultakról tesztfeladatok kitöltésével is számot adnak. A hozzá nem értőknek ez így talán unalmasnak tűnik, de nekik nem az. Tanulnak, tapasztalatot cserélnek, vitatkoznak, kérdeznek. És élvezik egymás társaságát. Közben kávé, süti is akad. Így is, úgy is finom ez az egész.
Jelenésem előtt érdeklődéssel, sőt ámulva hallgattam Ignácz György bírót, aki „A vegyészszakértői tevékenység bírói szemmel” címen tartott rendkívül színvonalas, a szakértői munka során hasznosítható ismereteket és bírói tapasztalatait átadó előadást. Egy órán át beszélt érdekesen, kiemelkedően gazdag retorikai készletének minden elemét használva. Értsd: kiállás, testbeszéd, gesztikuláció, mimika, vokalitás, gazdag gondolatvilág, műveltség, tudás. Állva megtartott előadása után kényelmesen elhelyezkedett egy asztal mellett, és nyugodtan, lazán várta és derekasan állta a kérdéseket, majd szórakoztató stílusban, könnyed humorral fűszerezve egytől egyig meg is válaszolta őket.
Az utána következő Hídvégi Előd, aki a társintézet, az NSZKK Toxikológiai Szakértői Intézetének szakértője, inkább introvertált alkat, mégsem lehetett nem figyelni rá. Jóllehet hozzá nem értőként mondandójának úgy a húsz százalékát értettem, mégis érdekes volt, amit előadott. Legalábbis az értő közönség 45 percen át csendben és tisztelettel hallgatta az igazságügyi toxikológiai elemzés folyamatáról, az alkalmazott vizsgálati eszközökről és módszerekről, majd a kapott eredmények alapján megválaszolható kirendelői kérdésekről tartott összefoglaló előadását.
Ezután következett az én „fellépésem”. A májusi Szakértői Café folytatásaként tértem vissza, eleget téve a kedves és megtisztelő újbóli meghívásnak. Estébe nyúlóan izgalmas, éppen csak moderált beszélgetésünkön a szakértői munka során szükséges kommunikációs készségek fejlesztéséhez igyekeztem kedvet csinálni a társaságnak. Többre ugyanis nemigen telhetett a rendelkezésre álló mindössze négy órában. Nem mintha nem tudtam volna végigbeszélni ennyi időt, mégis úgy döntöttem, nem egyedül birkózom meg a kihívással. Egy héttel az előadás előtt a véletlen a kezemre játszott. Mégpedig azzal, hogy Lontai Mártont az utamba küldte.
Kicsit messzebbről kell kezdenem. Húsz éve foglalkozom a rendészeti szakemberek kommunikációs készségeinek fejlesztési lehetőségeivel. Keresem-kutatom azokat a módszereket, amelyekkel még olyan szűkös keretek között is, mint amilyenek a magyar rendészeti felsőoktatásban rendelkezésre állnak, a lehető leghatékonyabban hozzájárulhatunk ehhez az igen nehéz, de szép tanulási folyamathoz.
A készségfejlesztés egyéni és csoportos technikáinak ezer ága-boga van. Az utóbbi tíz évben kiváltképpen a vezetői készségek terén alkalmazható módszerek érdekelnek, mert vallom, hogy ha a vezetők ebben is jó példával járnak elöl – mondjuk így: főleg ebben az értelemben elöljárók –, az jótékonyan hat a munkatársaiktól elvárt igényességre is. Márpedig az a példa, amit ezúttal az NSZKK főigazgató-helyettese mutatott, igazi iskolapélda, és mint ilyen tanítandó. Tanítottuk is, mindjárt mondom, hogyan. Az érintett a neki írt levélben megfogalmazott szokatlan kérésemnek nem tudván ellenállni, azonnal igent mondott az „élve boncolásra”.
Persze komoly előzménye van annak, hogy ilyen kéréssel állok egy igazgató-helyettes elébe. Lontai Márton ugyanis nekem inkább Marci, hiszen kedves doktorandusz hallgatómról van szó. Pár hónappal ezelőtt egy kifejezetten az előadói készségeket fejleszteni hivatott doktori kurzuson találkoztunk, ahol mindjárt belekóstolt az önreflexió egyik legnehezebb, de leghasznosabb műfajába, egy saját magáról készült videofelvétel elemzésébe.
Vezetői minőségében nemrégiben egy pár perces nyilvános megszólalásra élesben is alkalma volt, amelyről felvétel is készült. Mint tanárát, megkért, segítsek neki elemezni ezen a felvételen azokat a kommunikációs apróságokat, amelyekből – egy lehetséges következő szereplésre már tudatosabban készülve – okulhat. Szívesen tettem eleget a kérésének, mert ezt a részét a munkámnak különösen szeretem. Ő köszönte szépen az őszinte és alapos kritikát, én pedig örültem a nyitottságának. Ezen felbuzdulva aztán az a vad ötletem támadt, hogy a szakértők közelgő képzésén ezt a felvételt mint retorikai teljesítményt ízeire szedhetnénk. Ebből a szakértők is, Marci is sokat tanulhatnának, nekem pedig soha vissza nem térő alkalmam nyílna magammal vinni a tanterembe egy „élő tananyagot”.
Mindenki meglepetésére a toxikológiai előadás előtti szünetben megérkezett az igazgató-helyettes, és beült közénk. Majd mindenki még nagyobb meglepetésére felkonferáltam őt mint „vendégművészt”. A hatást előre nem lehetett kiszámítani, de őszintén szólva, én nem igazán tartottam semmitől. Maga a főszereplő sem, bár kis lámpaláza biztosan volt. De becsületére legyen mondva, olyan magától értetődően bízta rá magát tanárnőjére, hogy az már önmagában jólesett. Fejest ugrottunk hát a mély vízbe, és egyszerre magunkkal rántottunk harminc másik embert is. A társaság a kezdeti csodálkozás után szintén jól fogadta a kezdeményezést. Mindannyian jókedvűen lubickoltunk a helyzetben. Előre megadott szempontok mentén megnéztük a felvételt, majd ugyanezen szempontok mentén elemeztük a látottakat és hallottakat.
Az igazságügyi szakértők felelőssége nem csekély. A szakértői vizsgálat eredményét szakvéleményben meg kell írniuk, adott esetben ezt a bíróság előtt meggyőzően elő kell adniuk, és időnként a nyilvánosság előtt is nyilatkozniuk kell. Ahhoz, hogy ezt a komoly feladatot megfelelően ellássák, két dologgal kell rendelkezniük. Az egyik nyilvánvalóan a szaktudás, a másik pedig az, ami által a tudásukról bizonyságot tesznek, vagyis a kommunikációs készség.
Foglalkoztam én már ezzel, de igazán nem mondhatni, hogy sok idő jutott volna rá. Az emlékeimben és a régi fájlok között kotorászva egy 2008-as tematikát találtam, amelyiket még a Rendőrtiszti Főiskolán folyó Igazságügyi szakértői szakirányú szak Szakértői retorika című tantárgyához terveztem. 4 tanórában a szakértő hallgatókkal inkább csak beszélgetni lehetett arról, milyen fontos volna fejleszteni a munkájukhoz szükséges írás- és beszédkészségüket, azon belül is érveléstechnikájukat. A tárgyhoz tartozó vizsgát sem lehetett túl komolyan venni. A meg nem tanított tananyag „számonkérése” inkább egyéni szükségleteiket felmutató történetmesélésre terjedhetett.
Sok év kimaradt, de idén tavasszal visszatértem a szakértők bűvkörébe, vagy ahogy akkor írtam: vegykonyhájuk közelébe. Ennek az akkor megkezdett közös munkának a folytatása volt ez a kis foglalkozás. A készségfejlesztésig persze még most sem jutottunk el, de Marci kommunikációjának nyílt színi közös elemzésével talán sikerült kedvet csinálni másoknak is ahhoz, hogy elkezdjenek érdeklődni az iránt, hol is tartanak ők maguk e téren.
A májusi Szakértői Café közvetlen ötletadójával, Rompos Évával szerettünk volna együtt kitalálni valami okosat. Az ő doktori disszertációjának szakmai tartalmát volt hivatott gazdagítani a Café módszertannal moderált szakmai problémafeltárás.
Marcihoz hasonlóan Éva is doktorandusz hallgatóm, így hát ő is túlesett az elemzésen, sőt, júniusban sikeresen szigorlatozott is. Iskolai kötelezettségeit teljesítette, jöhet a dolgozatírás. A szigorlat és a kollégák tapasztalatainak begyűjtése után kissé ugyan megtorpantunk, a nyári szünet is közbejött, pihenni is kellett, aztán úgy döntöttünk, megvárjuk az őszi második fordulót.
A májusi kávé aromája elillant, az idő elrepült, a szeptember elhozta az újabb találkozást – ideje hát számot vetni azzal, hogy a két találkozó mit hozott a konyhánkra. A közös tanulmány vázlata fejben már megvan. A sok kötelezettség mellett lassan időt kell szakítani gondolataink papírra vetésére is. Az élmények megosztásán túl talán ehhez is szolgálhat adalékként ez az írásocska. Ha teljes egészében nem is derülhetett ki, mi fán terem az igazságügyi (vegyész)szakértő, remélem, egyszer-kétszer lesz még alkalom ezt a kérdést alaposan, hosszabban is körüljárni ezzel a kedves kis csapattal. Ha ízlett a kóstoló, csak szóljatok. És ahogy Évát és magamat ismerem, még az is lehet, hogy együtt előbb-utóbb valami komolyabbat is kifőzünk…
